Kezdőoldal » Szexualitás » Homoszexualitás » Előfordult már veletek, hogy...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Előfordult már veletek, hogy egy srácnak hirtelen ennyire megváltozott a viselkedése veletek szemben?

Figyelt kérdés

Megismertem egy srácot, aki nagyon tetszik.

Reggelente mindig találkozunk, mert ugyanazon az útvonalon járunk és kb. ugyanabban az időpontban látjuk egymást (a munkahelyünk egymás mellett van). (Én gyalog járok, ő pedig egy elektromos rollerrel.)

Esténként pedig mindig ugyanazzal a vonattal járunk (a korábbit nem éri el, én viszont elérném, de mindig megvárom a következőt csak, hogy láthassam).


Kb. egy hónap után egyszer csak vettem a bátorságot és megszólítottam.

Beszélgettünk egy jó negyed órát. Nagyon jó beszélgetésnek éltem meg. Egyértelműen látszott rajta, hogy ő is szimpatizál velem és jól érzi magát. Szinte harmóniában voltunk és úgy köszönt el, hogy majd úgyis találkozunk még. :)


Aztán amikor máskor újra találkoztunk a vonaton, már ő kezdeményezte a beszélgetést. Nagyon figyelt rám, kérdezett személyes kérdéseket is, sok mindenbe belemerültünk. Ezután a beszélgetés után éreztem azt, hogy na most fog kezdődni az igazi ismerkedés. Mert már nem vagyunk idegenek, majd beszélgetünk rendszeresen és akkor remélhetőleg mehet ez majd tovább...


Másnap reggel munkába mentem és vártam, hogy újra lássuk egymást. De nem arra számítottam, ami végül következett.

Egyszer csak ugyanis elsuhant mellettem a rollerjével, anélkül, hogy bármit is szólt volna.

Teljesen lefagytam, de reméltem, hogy majd este beszélgetünk.


Este végeztem a munkahelyemen és szokásomhoz híven már 17-kor úton voltam az állomásra. (Ő mindig később jön, kb. 10 perccel). Szokatlan dolog történt: 17-kor már ott járt a munkahelyemnél. Meglátott a járdán, ott volt tőlem pusztán egy méterre. Aztán, ahogy délelőtt is: se puszi se pá, köszönés nélkül jó gyorsan továbbhajtott a rollerrel. Látszott, hogy mennyire zavarban van és menekülne a helyzetből...


Pechére lekéste a korábbi vonatot (szerintem ezért jött el direkt hamarabb a munkából). És, hogy elkerülhessen most először elment egészen a peron legelejéig. Elbújt ott valami kis fedett bódénál, ahonnan csak a rollere látszott ki.

Soha nem ment előre, mindig hátul állt azelőtt.

A napnál világosabb volt, hogy nem akar velem beszélni.

Azóta is, akárhányszor látom, reggel és este, mindig ugyanezt csinálja. Köszönös nélkül, mintha soha az életben nem látott volna elsuhan gyorsan mellettem...


Nem beszéltünk melegségről. De persze megérezhette rajtam és azt is, hogy tetszik nekem.

Ha viszont nem az (éppen ugye benne lehet a pakliban), akkor mégis miért fektet azóta is ennyi energiát abba, hogy elkerüljön engem?

Ha én tetszem egy csajnak, akkor csak mosolygok rajta zavaromban, de azért még hébe-hóba beszélgetek vele és természetesen köszönök neki, ha látom. De én nem jönnék el RENDSZERESEN hamarabb a munkahelyemről, csak hogy őt elkerüljem. Nem lenne ez nekem annyira fontos. Hisz nem váltana ki belőlem semmilyen komolyabb érzést, ennek a másik ember a vonzalma irántam...


Azonban, én úgy érzem -pont a korábbi bíztató jelekből fakadóan-, hogy itt most inkább valami másról lehet szó.

Talán megijedhetett a saját érzéseitől?! Elkezdhetett ő is érezni valamit és most nem tud mit kezdeni a saját érzéseivel?! Fél a családóstól, az érzései megélésétől?! Félhet kiélni a homoszexualitását?!

Mellesleg én 22 éves vagyok, ő pedig 23. Szóval fiatalok vagyunk még és tapasztalatlanok. Önelfogadás terén biztosan van még hová fejlődnünk...


Természetesen nem várok tőletek semmi konkrétumot ezzel a sztorimmal kapcsolatban. Nem kell nekem senkinek megmondania a tutit, mert természetesen egyedül a srác tudja, hogy mi is az ő baja.

Sokkal inkább az érdekelne, hogy életetek-e már meg hasonlót? Amikor tényleg ott vannak a jelek és egyszer csak egyik napról a másikra 180 fokos fordulatot vett a srác?



2020. febr. 4. 23:11
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
9%
Kihazsnált, te pedig szépen bedőltél neki!
2020. febr. 4. 23:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
100%

Talán kicsit másabb story, de egyszer dolgoztam egy sráccal pár hónapig. Mindketten melegek vagyunk, tök jól elvoltunk és szerettem vele dolgozni. A munka után csak facen beszéltünk, de én azt éreztem, hogy esetleg van is köztünk valami. Aztán egyszer csak nem írt vissza egyik napról a másikra és ennyi volt. :(

Az emberek változnak vagy csak én nem voltam elég. :/


Lehet a te esetedben mégis arról van szó, hogy próbálja elrejteni az érzéseit, remélem összejön nektek. :D

2020. febr. 4. 23:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 A kérdező kommentje:
Hogy érted? Miért használt ki?
2020. febr. 4. 23:39
 4/14 anonim ***** válasza:
11%
Szerintem megérezte, hogy meleg vagy, és mivel ô nem az, elmenekült. Ennyi
2020. febr. 4. 23:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
10%
Szerintem kicsit megszállott vagy.
2020. febr. 5. 01:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
91%

Nem megszállott.. csak kétségbeesett

Szerintem is leeshetett neki, hogy meleg vagy, viszont az előzményekből ítélve nem gondolom hogy azért kerülne, mert ő nem az. Vagy ha mégis heteró akit ennyire zavar ez a dolog akkor elég gyáva.. ha én lennék egy heteró és nem akarnám hogy egy szerintem meleg srác hajtson rám akkor rövidre zárnám és közölném vele, hogy én nem vagyok az és ezért nem szeretnék már beszélgetni. Nem bujkálnék meg jönnék el a munkahelyemről korábban csak ezért.. Mondott valami olyat amíg még beszélő viszonyban voltatok amiből következtethetsz arra, hogy ő is meleg? Szerintem az a valószínűbb, hogy ő még nem akar/tud szembenézni azzal , hogy esetleg bejössz neki , és hogy ebből kifolyólag ő is meleg (vagy biszex) . Ja és hogy az eredeti kérdésre is válaszoljak: nem, nem volt még ilyen velem, hogy valaki ekkorát változzon.

2020. febr. 5. 02:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
88%
Ez aranyos:) Marmint ez az egesz sztori. Nem lehet, hogy van rajtad egy kapuzarasi panik? Kicsit magamra ismertem a sztoridban, 23 vagyok es en is hajlamos vagyok a semmibe is belekepzelni valamit..
2020. febr. 5. 21:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 A kérdező kommentje:

Persze tévedhetek és lehet, hogy nem is meleg.


Viszont meglehet, hogy tényeg lehet benne valami hajlam, pont azért is, amiért hirtelen ennyire elkezdett kerülni. Egy heteró adna egy pofont oszt cső... a fenét rejtőzködne előlem, nem?! :D :D


De ő két jó beszélgetés után hirtelen hamarabb eljön a munkából és látszik, hogy menekül előlem...

2020. febr. 5. 21:39
 9/14 A kérdező kommentje:
Kapuzárási pánikom nincs. Mivel még nem volt kapcsolatom, ezért inkább nevezném kapunyitási pániknak a dolgot. :D
2020. febr. 5. 21:41
 10/14 anonim ***** válasza:
97%
És arra gondoltál már hogy előre sétálsz és odalépsz hozzá majd megkérdezed, hogy mi baja van?
2020. febr. 6. 03:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!