Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti inkább barátibban kezdtek vagy már az elejétől fogva komolyak vagytok?
Barátibb kezdést úgy értem, hogy úgy mentek oda hozzá mint egy "egyetemi szaktárs" vagy mint egy "középsulis barát", akivel lazák vagytok aztán a végén, ahogyan a középsulis/egyetemi barátságok is elmélyülne a kapcsolat köztetek.
Tehát hogy először úgy álltok hozzá, mint "ezeréves" barátok akiknél később elengedhetitek az érzelmeiteket (ergó nem kell ügyelni hogy ne legyetek szerelmesek belé), vagy sokkal komolyabban?
A komolyabb alatt arra gondolok hogy már az első perctől számít hogy mit mond a másik fél, minden egyes mondatát komolyan veszitek.
Én előzőhöz tartozom, preferálom ha a másik fél lazább és nem vesz mindent halálosan komolyan. Ergó ha megy részemről egy játékos odaszúrás akkor nem sértődik be hogy "jajdebunkóvagy" és kezd el agyalni, hogy ő ezt miért kapta, hanem röhög egy jót és / vagy visszaszúr egyet, ahogyan én is teszem ellenkező esetben.
Nyilván velem is lehet komolyan beszélni viszont én azt nem egy odaszúráson/beszólással teszem meg (hiszen azokat nem szánom komolyaknak), hanem leülök az illetővel és megbeszéljük ha valami bánt minket.
Ti melyik csoportba tartoztok és melyiket kedvelitek?




















Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!