Rettentő rondán viselkedtem, helyrehoznám, de a barátnőm szerint ezt már nem lehet bármennyire is szerelmes belém, jobb ha egyenlőre különválunk, míg leülepszik mindkettőnkben a dolog. Mit tegyek?

Kettő és fél éve vagyunk együtt, nagyon egymásra találtunk, kiegészítjük egymást, én elmondhatatlanul boldog voltam mellette, csak jöttek a problémáim és nagyon rosszul kezeltem őket. Ő 29 én 34 éves vagyok.

Sajnos a randira hívást mindig elutasítja, azt mondja, hogy nagyon fájdalmas döntést kellett hoznia de meghozta, szeretné, ha nem okoznék még nagyobb fájdalmat a kérésemmel, neki is nehéz és mégnehezebb lenne ha látna. Azt mondta, ha majd látja, hogy változom és megérettem arra, hogy újra megpróbáljuk akkor meg fogjuk, de egyenlőre nem szeretne tőlem semmit. Kértem, hogy akkor csak beszélgessünk, csak 10 percet szánjon rám, hogy elmondhassam mennyire szeretem és mennyire sajnálom. Ugyanazzal elküldött, hogy sajnos gyomoridege volt már és jobb neki ha most nem vagyok mellette, mert már félt szólni bármit is. Elmondhatatlan fájdalmat érzek. Nekem ő a kincsem, a jövőm, a családom, a mindenem, nagyon szeretem.

Utolsó. Ezt a véleményt is elfogadom, még ha borzasztóan fáj is, de több kérdés is felmerült bennem, akkor az egész jellemfejlődés amin keresztülmegyek hiábavaló szerinted? Valamint ha én ilyen vagyok és jobb, hogy nem teszem tönkre az életét,akkor gyakorlatilag mentesítsem magam mindennemű párkapcsolat felől, mert úgyis csak átkozni fogja a napot, hogy összejött velem?

Igen, tévedtem, hibáztam, vétettem. De sose csalnám meg, sose néznék másik nőre, sose hagynám el, mindent megadok neki, igyekszem a végsőkig elmenni érte, bármi is kell neki. Tényleg ennyire le kell írni egy embert, mert ennyire összecsaptak a feje felett a hullámok és nem tudtam lekezelni a helyzetet a helyén? Senki nem roppant még össze a tehertől itt soha? Bánom és ha végzetes hibát követtem el akkor fogalmam sincs merre tovább. Ha pedig igazad van és nem való nekem senki, mert egy szar alak vagyok, akkor nem is tudom minek vagyok ezen a világon.

Hálásan köszönöm!

Még azt szeretném tőled megkérdezni, ha szabad, hogy mit tegyek, ha ír? Minden nap összességében körülbelül másfél órát írunk egymásnak vagy beszélünk telefonon. Pár napja még én írogattam és hívogattam ezerrel kétségbeesésemben, de hála az égnek tegnap már ő írt és keresett. Általában szerelmes számokat küld, vagy kibeszéli, hogy nagyon fájdalmas ez jelenleg neki, vagy hogy épp a képeinket nézi és mennyi szép emlék jutott eszébe, tehát csupa kedves dolgot ír. Én ilyenkor rögtön ugrok és bármit is csinálok félbeszakítom, hogy azonnal válaszolhassak vagy felvehessem, mert így tartom helyénvalónak. De, azt szeretném kérdezni, hogy én is ugyanúgy kezdeményezzek beszélgetést? Én is köszönjek neki reggel, hogy kellemes napot kívánok? Vagy akkor nem fog úgy hiányolni?

Természetesen hatalmas tanulópénz ez most nekem, soha az életben nem fogok ennyire kétségbeesetten sután viselkedni, én csak a legjobbat szerettem volna megteremteni neki, nem magát a poklot. Borzasztó érzés megtapasztalni, hogy mennyire nehéz is jól szeretni.