Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Pasik titeket zavarnak a túl nagy mellek?
nekem viszonylag nagyok, és ebből adódóan lóg is valamennyire.(90G)
soha nem zavart egy férfit sem, mind imádott vele játszani, simizni, fogdosni, szopkodni.
Egy bizonyos meret felett mar igen. De eddig azert nem futottam ilyen helyzetbe, mert ahhoz mar a nonek is legalabb az en sulycsoportom felett kell lennie, szoval mar eleve szoba sem jon.
42F
Igen. Per definíció, hiszen túl nagy.
De, ha írsz egy derékbőség vagy magasság adatot és mellé egy 75F jellegű kódot (vagy akár csak azt önmagában), akkor azt már érdemes lehet kérdezni, hogy X-nek vagy Y-nak vagy nekem tetszik-e.
Igen, nekem közepes formássak tetszenek az amit a gravitáció lenget az már nem.
F/42
Objektíve túl nagy mellek nem léteznek, mert mindenkinek más az ízlése. A kisebb melleket kedvelőknek lejjebb lesz a határ, a nagyobbat kedvelőknél nem is biztos, hogy van határ (vagy tudnak róla), mert akkorával még nem is találkoztak, ami nem jött be. Így a kérdésed bármilyen méret megadása nélkül elég keveset mond, mindenki azt lát bele amit akar és így jóval kevesebbet ér a visszajelzés, hiszen hiába tudod a véleményét, ő a fejében élő képről ad, nem arról amit te túl nagynak gondolsz (vagy épp a tiédről).
Másrészt amíg a túl nagy farok például okozhat fizikai össze nem illést - lehetetlen behatolás vagy gyakran fájdalmas együttlét - addig a túl nagy mellek maximum pszichésen zavarják a másikat, úgy útban soha nem lesznek. Másképp - ha esetleg valakinek nem is jön be a méreted, ha egyébként bejöttök egymásnak más téren emiatt nem fog kidobni vagy nem is számolni veled. Rengeteg egyéb tulajdonságod van még, ami miatt 'kompenzálhatod' ezt.
Ettől még persze lesz akit zavar, de inkább az szokott, ha lóg, ám ez is csak a pasik egy kis részénél szempont. A többség szimplán nem a melleket nézi, az maximum egy szuper plusz, ha teljesen rendben van. (Hasonlóan ahogy a nők nagy részénél a farokméret nem szempont - nyilván van akinél meg az vagy csak az számít, de ez nem a többség.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!