Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Könnyen adtam magam és most bűntudatom van. Jogosan?
Figyelt kérdés
Külföldön nyaraltam a barátnőm családjával a nyáron, két hétig. Volt egy ott élő csávó aki mindig nézett, meg mosolygott amikor jöttem fel a tengerpartról. Aztán bemutatkoztunk egymásnak, bekovettuk egymást instán, majd elhívott egy este. Nem tudtam, hogy mit tervez csinálni, gondoltam majd iszogatunk,beszélgetünk mert azt mondta, h az etterem mellett talizzunk. Taliztunk is, de az étterem helyett, a tengerparta mentünk le. Sosem voltam még előtte fiúval, nem is csókolóztam még. Ő meg se szó, se beszéd el kezdett velem csókolózni. Én meg hagytam.. egeszen addig mentunk el hogy az ujjai elkalandoztak a lenti tájékaimban.. Volt vmi elhagyatott csónak, oda is be akart vinni, de azt már nem hagytam. Nagyon rossz élmény volt az egész, ami csak utána tudatosult bennem. Rémisztő ha visszagondolok rá, nem tudom, hogy engedhettem meg ezt egy idegennek. Azóta is undorodom a kék szemű, szőke csávóktól meg az édesebb beütésű férfi parfümöktől..nem tudom, hogy mit kezdjek magammal.2018. nov. 11. 23:40
11/16 anonim válasza:
Bárcsak minden nő ilyen bűntudatos lenne mint te és utálná a kékszemű szőke, lányos pávákat, így valószínű jutna nekünk barna szemű fekete hajú férfiaknak is nők, akik még férfiként élnek nem pedig fiú névre keresztelt lányként élnek, akik sokszor kényesebbek, finnyásabbak mint a mellettük lévő barátnő. :)
12/16 anonim válasza:
Ezek szerint szűz vagy még. Barátnőd meg igazán támogató típus! Szerintem emiatt ne legyen bűntudatod. Nem írtad , hogy lefeküdtetek végül, de a szövegből az jön ki , hogy csak csók és tapi volt. Ha hol érezted magadat vele , ebben nincsen semmi. Más kérdés, hogy most így utólag hogyan gondolod . De ne aggód túl ezt! L
13/16 anonim válasza:
hát igen, ezért ajánlatos egy fix kapcsolattal és a szerelmeddel átélni ezeket az élményeket, de valami hülye dolog miatt sok fiatal azt tanácsolja, hogy feküdj össze valaki idegennel és gyorsan ess át a beavatáson, mert az mennyire jó...
14/16 anonim válasza:
,,Volt ott egy élő csávó"
Amúgy hullákkal nyaraltatok vagy mi? :D
Viccet félretéve, ribi nem vagy, inkább egy foknyit felelőtlen. De ha a fickó nem erőszakoskodott, akkor végül nem lett baj. Ő - gondolom - nem tudta, hogy neked minden ő volt/lett volna az első.
15/16 anonim válasza:
Pedig a szőke kék szemű kisportolt pasik a királyok. :-)
Komolyan: Kicsit megijedtél, de SEMMI olyat nem tettél a leírásod alapján, amit fiatal lányok milliói ne tettek volna meg. Szóval egyáltalán nem kell, hogy bűntudatod legyen. És emiatt az eset miatt próbálj meg ne visszahúzódóbb lenni.
16/16 anonim válasza:
Édes parfüm? Az összes olyan mostanában blackXS 1million Kenzo Invictus broáf. egy parfümös pasi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!