Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Könnyen adtam magam és most bűntudatom van. Jogosan?
Figyelt kérdés
Külföldön nyaraltam a barátnőm családjával a nyáron, két hétig. Volt egy ott élő csávó aki mindig nézett, meg mosolygott amikor jöttem fel a tengerpartról. Aztán bemutatkoztunk egymásnak, bekovettuk egymást instán, majd elhívott egy este. Nem tudtam, hogy mit tervez csinálni, gondoltam majd iszogatunk,beszélgetünk mert azt mondta, h az etterem mellett talizzunk. Taliztunk is, de az étterem helyett, a tengerparta mentünk le. Sosem voltam még előtte fiúval, nem is csókolóztam még. Ő meg se szó, se beszéd el kezdett velem csókolózni. Én meg hagytam.. egeszen addig mentunk el hogy az ujjai elkalandoztak a lenti tájékaimban.. Volt vmi elhagyatott csónak, oda is be akart vinni, de azt már nem hagytam. Nagyon rossz élmény volt az egész, ami csak utána tudatosult bennem. Rémisztő ha visszagondolok rá, nem tudom, hogy engedhettem meg ezt egy idegennek. Azóta is undorodom a kék szemű, szőke csávóktól meg az édesebb beütésű férfi parfümöktől..nem tudom, hogy mit kezdjek magammal.
Ennyire zavar egy nyári kaland? Sajnálom. Pedig alapból nekem romantikusan hangzik! :-) de ha utána nem erősködött, akkor nem bántott, igaz? Persze, hogy ez volt az első csokod meg minden. De gondolom ő úgy hitte, ha elsétálsz vele arra, s hagyod, akkor te is benne lennél.
Ha gondolod még mesélj. Hátha jutunk vmire, hogy jobban legyél.
22L
2018. nov. 11. 23:44
Hasznos számodra ez a válasz?
2/16 anonim válasza:
a bűntudatos ripacsok a kedvenceim, kérlek mesélj még..!
2018. nov. 11. 23:46
Hasznos számodra ez a válasz?
3/16 anonim válasza:
Első vagyok! Az lemaradt, hogy szerintem nincs miert bűntudtodnak lenni. Megismertél vkit, elhívott randira. Elmentetek randizni, s a randin volt csók meg egy kis tapogatás....
Csak azt nem értem most miért undorodsz!
2018. nov. 11. 23:48
Hasznos számodra ez a válasz?
4/16 anonim válasza:
Talán értem.
De a lényeget kihagytad. Azt, hogy mi okozza a bűntudatod.
2018. nov. 12. 00:07
Hasznos számodra ez a válasz?
5/16 A kérdező kommentje:
Az okozza a bűntudatomat, hogy ilyen könnyen belementem. Csak a barátnőmnek meséltem a dologról aki ugye ott volt a nyaraláson. Szerinte szégyen amit csináltam és ribiként viselkedtem. És lehet, hogy igaza van..
2018. nov. 12. 00:20
6/16 anonim válasza:
Igen, jogosan. Gyakorlatilag óriásit csalódtál magadban. De adj hálát az Istennek, hogy nem 3 bantunéger erőszakolt meg, és végülis semmi komoly nem történt (még akkor sem, ha te most ezt nagyon rossznak élted meg).
Üdvözlettel, egy barna hajú magyar pasi
2018. nov. 12. 00:25
Hasznos számodra ez a válasz?
7/16 anonim válasza:
Kedves a barátnőd. De neked kellemetlen volt vagy csak fura? A srác erősködött vagy megértette, hogy nem akarod? Mi volt mikor leállítottad? Miért lennél ribi, mert csókoloztál vkivel, akivel megismerkedtél, aki akkor tetszett neked? Mert elragadott a pillanat heve? Nem feküdtél le vele, volt benned tartás.
Azt döntsd el te mit gondolsz, mit érzel, nem a barátnőd véleményét!
2018. nov. 12. 00:25
Hasznos számodra ez a válasz?
8/16 anonim válasza:
Amúgy én inkább kicsit felelőtlennek tartanálak inkább, mert rosszabbul is járhattál volna. Ribinek semmiképp.
2018. nov. 12. 00:29
Hasznos számodra ez a válasz?
9/16 anonim válasza:
A barátnőd jó hülye, már megbocsáss. Nem védekezés nélkül szexeltél a sráccal egy forgalmas parton matt részegen... Csak csók és egy kis matatás miért okozna bármiféle problémát? Nyár volt, olyankor a legtöbb fiatal könnyebben kapható a kalandozásokra, ebben semmi kivetnivaló nincs. Nem kell ebből akkora feneket keríteni. Ha tegyük fel, x nap múlva le is feküdtél volna vele, azzal se lett volna semmi gond, mert hiszen vonzódtál volna a sráchoz annyira, hogy megtedd vele. Akárhogy is, a barátnődnek emiatt nem kéne ítélkeznie miatta, mert szerintem csak az irigység beszélt belőle.
2018. nov. 12. 00:51
Hasznos számodra ez a válasz?
10/16 anonim válasza:
Hát ez még mindig jobb mint amikor a férj a szállodai szobában elszunyókál és a párját 5-6férfi pakolja a kamionparkolóban és több pénzzel mennek haza mint elindultak.Ja és kiszedtem a nőből,élvezte.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!