Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha egy lány mellettem alszik, akkor be tudnám tenni a farkam a puncijába, vagy ez ebben a helyzetben kivitelezhetetlen?
Jaj manapság már azt is nemi erőszaknak hívják ha megérintjük egy lány vállát. Hagyjuk már ezt a hisztit, ti is ugyanúgy vágytok arra hogy jól megb.sszanak, akkor meg mit kell itt érzékenykedni?
Amúgy meg kivitelezhető simán, csak ügyesen kell helyezkedni.
10-es voltam. Akármit mondtok, attól az még nemi erőszak. Ugyanis nem egyetért bele a tevékenységbe. Sőt, nemi erőszak házastársak között is lehet, a JOG elismeri.
A 10-esnek mondom: Amit kérdezett, az nem erőszak, hanem zaklatás.
Azt nem írta, hogy bugyi nélkül alszik..
Ha mondjuk hullarészegen bedőlsz egy kanapéra haverod mellé és arra kelsz, hogy beakasztott neked mit lépnél?
Ja, persze, megpróbálhatod, de ne lepődj meg, ha visszakézből kapsz egy pofont.
N
Mivel a csaj beleegyezése nélkül (pontosabban tudta nélkül) történne, ez zaklatás. Ha védekezés sincs, az súlyosbító tétel, mert ha nem szed gyógyszert, terhes is lehet ilyenből úgy, hogy nem is tudott az aktusról. Bravó...
Szárazon betenni fájdalmas, tuti felkelne. Nem minden csaj olyan tág, hogy így be lehessen rakni és alváskor nem is helyezkedik ehhez megfelelően.
Ha lenne havercsajjal ilyen szituáció, ébren kéne rámozdulni, már ne is haragudj, mert ez így elég szánalmas, hogy csak akkor lenne merszed berakni, mikor nincs tudatánál, mert nem tud visszautasítani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!