Kezdőoldal » Szexualitás » Heteroszexualitás » Egy év házasság után szinte...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Egy év házasság után szinte semmi szex a férjemmel. Mit lehet tenni?

Figyelt kérdés
Három éve vagyunk együtt ebből egy éve vagyunk házasok. Eleinte minden oké volt ezen a téren, de ahogy összeházasodtunk úgy csökkent az együttlétek száma. Ma ott tartunk, hogy havi kettő, három van. Én már sok dolgot bevetettem, sokszor mondtam el, mit szeretnék, hogy szeretném. Kérdeztem, ő mit szeretne, mi változott, de szerinte minden tök jó. De nekem ez így édes kevés. És már egyre több a vita is. Pedig ő állítása szerint ugyanúgy kíván és szeret, csak hát fáradt, vagy épp nincs jol, vagy fáj a feje, hasa, stb. Pedig nem hinném, hogy lenne valakije, mert nem gondolnám róla, aztán persze ki tudja. Csak hát nekem mindig is fontos volt a szex egy kapcsolatban és nehéz megállni, hogy ne essek kísértésbe... Voltatok hasonló helyzetben? Hogy oldódott meg? Ja, én 30,ő 35 éves.
2018. okt. 4. 18:08
1 2
 11/20 A kérdező kommentje:
Megkérte a kezem. Igent mondtam. Akkor sem és most sem szeretnék gyereket.
2018. okt. 4. 19:32
 12/20 anonim ***** válasza:
74%

Én most kezdek el sírni! Tényleg ennyi az impotens 30 fölött? Rögtön keresek egy 10 évvel fiatalabb csődört...

Én amúgy kidolgoznék terveket pl.

1. Fullextrás Vibrátor beszerzése

2. Bejáró fiú bérlése (szexi kis köténnyel)

3. Swingerklub bérlet.

4. Elmegy a párod és kivizsgálja magát.

stb

Ezeket kidobod az asztalra leülteted és elmondod, hogy kancás vagy. Ideális esetben vele fűtennél be, de mivel kezd kiszáradni a puncid és ehhez te még fiatal vagy, így itt vannak az opciók, amiket együtt eldönthettek, mert megcsalni a másikat aljas dolog. De ha ő nem akarja házassági kötelességét teljesíteni akkor kell valami alternatíva...

2018. okt. 4. 19:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/20 Bence_ ***** válasza:
58%

Nagy szemekkel bámulok, egy pasinál annyira alapvető a szex. Nők szoktak így viselkedni, révbe ért, pihenhet.

Nagyon rossz megélni, hogy nincs semmi, hogy le fekszik aludni. Ez róla szól.

A reakció meg rólad.

Tök fiatal vagy, válj el.

2018. okt. 4. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/20 A kérdező kommentje:
Hát igen, kívülállókent ez lenne a logikus, hogy elválok. De azért az ember szeretné megjavitani, amit meg lehet.
2018. okt. 4. 20:24
 15/20 anonim ***** válasza:
72%

Válás, vagy

Szerető, vagy

Vibrátor, vagy szép lassan aszexuálissá válsz te is mellette.

Na ebből a váláson kívül én már mindent kipróbáltam, persze az első néhány évben igyekeztem valahogy felizgatni, de aki nem akarja azt úgysem lehet.

2018. okt. 4. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/20 anonim ***** válasza:
Marhára szerethetitek egymást, ha egyből szeretőhöz, vagy váláshoz kell nyúlni. Undorító ez a közösség
2018. okt. 4. 20:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/20 A kérdező kommentje:
Pontosan! Marhan szeretjük egymást, ugyanis ha nem így lenne, már rég félrementem volna, vagy elvaltam volna. Egyiket sem tettem, de azt gondolom, nem velem van a nagyobb baj, hogy vannak vágyaim.
2018. okt. 4. 21:19
 18/20 anonim ***** válasza:
Én meg éjjel nappal szeretkeznék, de nem találok ilyen nőt aki meg szeretne ismerni.
2018. okt. 4. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 Bence_ ***** válasza:

Nagyon, nagyon eltérőek az igényeitek.

A kapcsolatért felültüdsz emelkedni a szexuális igényeden?

2018. okt. 5. 06:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/20 A kérdező kommentje:
Ez egy jó kérdés. Eddig sikerült. Kérdés, hogy a megalkuvás célravezető-e hosszú távon.
2018. okt. 5. 06:58
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!