A nőket nehéz megérteni?

Kissé talán már kiöregedtem ebből az oldalból, utoljára 14-5 évesen tettem fel szerelmi kérdést. De! most kicsit padlóra kerültem.

Külföld.

Németországban élek pár éve. Párkapcsolatom nem nagyon volt itt eddig. Viszont a napokban felbukkant itt egy férfi, akibe 14 évesen bele voltam zúgva. Szerintem még akkor a kőkorban kérdezhettem is róla.

Szóval minden hétköznapunkat együtt töltjük, esténként inkább nem alszunk, csak hogy egész este beszélgethessünk. Ám, ahogy jön a hétvége megjelenik "nálunk" a volt barátnője, akivel cirka 1 éve mentek szét.

Nem akarja megbántani, hogy egy idegen országban elutasítja. Viszont én ezt nem tudom hova tenni. Egy exemért se áldoznám be a hétvégéim vagy épp azt az embert, akinél érzem a szikrát.

Mert érzi, mert érzem, mert látom.

Tudja, hogy izgatja a fantáziám és hogy esélyes. Néha úgyérzem vissza is él vele, mikor csak úgy megölel vagy puszit nyom a fejemre.

De én ezt nem bírom, nem bírom elviselni, hogy a másik nő még mindig szerves részét képezi az életének. Nem tudom minden hétvégén összekaparni a padlóról, miközben tudom, hogy a "vetélytársnak" nem egy ajtó nyitva van, szédít mindenkit, többek között őt is.

Megpróbáltam elengedni, de hiába vagyok más férfival, ha rá gondolok közben...

Kommunikáció, tudom, tudom.

De nem érzem úgy, hogy letettünk egymás felé annyit az asztalra, hogy én számonkérjem és választás elé állítsam. A nőhöz való kötődésébe pedig nem szólhatok bele. Ha a tűzzel játszik, hát égjen meg.

Mit tehetnék? Férfiak!

Mit várnátok el egy ilyen szituációban? Mit gondoltok ilyenkor?

Ha egyszer valami nem ment, minek erőltetni?

Miért kell reményt adni, ha esélyt nem?

22/L