Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Srácok, ez mennyire nagy gond? Veletek volt már ilyen?
Lett egy kapcsolatom egy 29 éves férfival, aki érezhetően nem egy nyuszi az ágyban, viszont több próbálkozás is kudarcba fulladt. Kb. 1 hónap találkozgatás után jött el, hogy végre ágyban kötünk ki.
Amikor első alkalommal próbáltuk, akkor nagyon sokáig ébren voltunk, sokat is ittunk, és nem állt fel neki végül. Nagyon rosszul volt tőle, pedig nem is problémáztam egyáltalán, ő azért kitett magáért máshogyan. Második alkalommal már felállt neki, akkor nem szexeltünk, csak orálisan próbáltam kielégíteni, de 50 perc alatt sem élvezett el, aztán feladtam. Ez már azért eléggé megviselt, mert tökre azt éreztem, velem van baja. Harmadik alkalommal pedig szexeltünk végre, de nem ment el. Velem van a baj? Nem működünk? Ilyen nem fordult még velem elő.
Érzem, hogy részéről is megvan minden, ami kell, sőt talán több, mint részemről, nagyon sokat simogat, ölel, húz, és sok időt tölt odalent, de mostmár végképp nem tudom, mivel lehet a probléma.
Sajnos előttem nagyon sok pornót nézett, azt mondta.
Most úgy döntöttünk, egy hétig nem fog nézni, csak ez most így annyira kiábrándító. :(
Okozhatnak bizonyos fajta gyógyszerek is ilyen problémát, sokszor nem is merül fel pedig az egyik leggyakoribb vérnyomáscsökkentő is rendelkezhet ilyen mellékhatással. Ha netán szed valamilyen gyógyszert, akkor nézzen utána.
A tapasztalatom első kézből jön. Rém boldog voltam amikor cserben hagyott a répám és legközelebb mikor mentem az orvoshoz, akkor szólt, hogy "ja, hát ez a gyógyszer ilyen". Szuper...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!