Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Akiknek a "hétköznapi" lányoknál nincs semmi sikere, alkalmi szex sem, azoknak a prostikat is kerülniük kell?
Szia!
Nekem sem voltak sikereim lányokkal, és végül egy prostival vesztettem el a szüzességem 20 évesen: nem bántam meg, kétszer is találkoztunk és egy nagyon kedves, figyelmes, intelligens, valamint csinos nő volt akivel voltam. Segített mindenben, és azt mondta ha a többi lánnyal is így bánok majd az ágyban, akkor igencsak szeretni fognak (nem tudom hivatásból mondta-e, de jól esett a bók)
Szerintem keress pár olyan lányt akinek jó értékelései vannak, hívd fel őket, és ha találsz olyat aki szimpatikus közülük a telefonban (az első úgy rámcsapta a telefont amikor megkérdeztem hogy ha viszek combfixet akkor simogathatom-e benne a lábát, holott szerintem ez igencsak light-os kérés, főleg úgy hogy utána az övé is lehet a harisnya ha kéri) akkor ne sajnáld érte az árat amit kérnek óránként, plusz egy kis borravalót
Ha ez az első alkalmad lánnyal ágyban, akkor foglalj inkább egy-másfél órás alkalmat hogy legyen időtök beszélgetni egy kicsit, tisztázni a szabályokat, majd amikor mindketten készen álltok, belevágni :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!