Kezdőoldal » Szexualitás » Heteroszexualitás » Nemi erőszaknak számít, ha én...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nemi erőszaknak számít, ha én nem akartam óvszer nélkül, és ő mégis megtette?

Figyelt kérdés

Nálam volt egy srác (7 évvel idősebb), egész este csókolóztunk stb.. utána pedig a szex rész következett volna. Ő nagyon szerette volna gumi nélkül, mondván, hogy úgy jobban érez. Próbált rábeszélni, hogy csak ezt tegyem meg neki, ne okozzak neki szomorúságot. Amikor ragaszkodtam ahhoz, hogy nem szeretném óvszer nélkül, kicsit lelankadt neki, és azt mondta, most nézzem meg, milyen "szomorú" lett. Közben ő próbálta odaérinteni, mondogatta, hogy csak egy kicsit, aztán kihúzza, csak a végét stb, én ragaszkodtam az óvszerhez, és mondtam neki, hogy nem szeretném nélküle.


Mindeközben én az "ölében" vagyis rajta ültem, miközben ő is ült, ekkor már szerettem volna leszállni róla, de odaszorított magához, nem engedte, azt mondta, hogy csak csókoljam meg lassan, nem fogja betenni. Nem volt erőszakos és nagyon finoman csókolt, csak nem engedett leszállni. Aztán egy pillanatban hirtelen "ráhúzott" a f*rkára és elkezdett d*gni miközben erősen oda szorított és olyan vad lett. Ekkor én nagyon megijedtem és mondtam neki hogy ne, és engedjen el, de pár lökés erejéig nem engedett, erősen fogott és nem tudtam leszállni egyszerűen, utána valahogy le tudtam róla szállni és arrébb ültem és nagyon rosszul éreztem magam.


Kérdezte, hogy mi a baj, mondtam neki h nem szerettem volna óvszer nélkül és h mégis megtette és nem engedett el. Ekkor azt mondta, hogy nagyon sajnálja, hogy csak véletlen volt, hogy ő sem vette észre stb... Én ezután még mérges voltam, aztán utána odahúzott magához, simogatott, és kérdezte, hogy most ezzel olyan rosszat tett? Hogy olyan rossz érzés volt nekem? Össszezavart azzal hogy utána olyan gyengéd volt, de akkor is ez történt...Nagyon elszomorított ez az egész, velem még sosem történt ilyesmi, azóta is hívogat és találkozni akar, de én nem akarok...


Szerintetek most ez mi volt?

23L



2017. okt. 31. 20:13
1 2
 11/19 RoseTyler ***** válasza:
93%

Ez mi volt? Kihasználta, hogy nem voltál határozott.

Amikor elkezdte a győzködésedet, akkor kellett volna rögtön kivágni a pcsába a sunyi kis férget. Érzelmi zsarolás, játszmázás, mellébeszélés... pfuj! Ha leteper és úgy dug meg az akaratod ellenére, ott ugye nincs kérdés, hogy erőszak volt-e. De ez az igazán gusztustalan, hogy úgy intézi, hogy még el is bizonytalanít benne, hogy erőszak volt-e. Hát, ez bizony az volt.

2017. okt. 31. 21:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:
33%
Adsz róla elérhetőséget?
2017. nov. 2. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:
91%
Igen, ez nemi erőszak. De már feljelenteni is felesleges (mivel már nem tudod bizonyítani), ott frissibe kellett volna rendőrségre menni. Egyetlen értelmes dolog amit tehetsz, hogy teljesen megszakítod vele a kapcsolatot. 21/L
2017. nov. 3. 04:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:
8%
Hipapadueh, csak így szerzel.nőztSajmállak.
2017. nov. 15. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:
90%

Gumi nélkül betegséget is elkaphatsz tőle, nem csak a gyereket, hiába nem élvez beléd........ De ez szomorú, hogy ezt nem értik meg az emberek. Nem akartál gumi nélkül szexelni, mégis belementél. És nem csak akkor lehetsz terhes, mikor beléd élvez, mert már az előváladék is tartalmazhat spermákat.

Még a saját feleségemmel sem csinálom gumi nélkül.

2017. dec. 9. 23:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:
86%
Erőszak volt! Érzelmi zsarolás,fizikai erőszak, egészségügyi veszélyeztetés... Ne találkozz vele ,többet, ha hívogat még jelentsd fel vagy keres segítséget! Pl. NANE egyesület...
2018. febr. 22. 16:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:
72%

Szerintem minden erőszaknak számít, amit te nem akarsz. Ha egyszer nemet mondasz, akkor az nem és kész...

Nem értem hogy nem képes ezt felfogni némelyik fiú. Semmit nem számít, hogy gyengéd volt utána, meg kedveseket mondott, megtette és ez nagyon nem oké így. Kiráz a hideg az ilyenektől.

2018. ápr. 17. 21:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:
Egyreszt eroszak masreszt ez egy erzelmileg r.hadtul manipulativ ...sz
2022. júl. 22. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:
Na mi lett a sztori vége?
2022. júl. 23. 11:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!