Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nemi erőszaknak számít, ha én nem akartam óvszer nélkül, és ő mégis megtette?
Nálam volt egy srác (7 évvel idősebb), egész este csókolóztunk stb.. utána pedig a szex rész következett volna. Ő nagyon szerette volna gumi nélkül, mondván, hogy úgy jobban érez. Próbált rábeszélni, hogy csak ezt tegyem meg neki, ne okozzak neki szomorúságot. Amikor ragaszkodtam ahhoz, hogy nem szeretném óvszer nélkül, kicsit lelankadt neki, és azt mondta, most nézzem meg, milyen "szomorú" lett. Közben ő próbálta odaérinteni, mondogatta, hogy csak egy kicsit, aztán kihúzza, csak a végét stb, én ragaszkodtam az óvszerhez, és mondtam neki, hogy nem szeretném nélküle.
Mindeközben én az "ölében" vagyis rajta ültem, miközben ő is ült, ekkor már szerettem volna leszállni róla, de odaszorított magához, nem engedte, azt mondta, hogy csak csókoljam meg lassan, nem fogja betenni. Nem volt erőszakos és nagyon finoman csókolt, csak nem engedett leszállni. Aztán egy pillanatban hirtelen "ráhúzott" a f*rkára és elkezdett d*gni miközben erősen oda szorított és olyan vad lett. Ekkor én nagyon megijedtem és mondtam neki hogy ne, és engedjen el, de pár lökés erejéig nem engedett, erősen fogott és nem tudtam leszállni egyszerűen, utána valahogy le tudtam róla szállni és arrébb ültem és nagyon rosszul éreztem magam.
Kérdezte, hogy mi a baj, mondtam neki h nem szerettem volna óvszer nélkül és h mégis megtette és nem engedett el. Ekkor azt mondta, hogy nagyon sajnálja, hogy csak véletlen volt, hogy ő sem vette észre stb... Én ezután még mérges voltam, aztán utána odahúzott magához, simogatott, és kérdezte, hogy most ezzel olyan rosszat tett? Hogy olyan rossz érzés volt nekem? Össszezavart azzal hogy utána olyan gyengéd volt, de akkor is ez történt...Nagyon elszomorított ez az egész, velem még sosem történt ilyesmi, azóta is hívogat és találkozni akar, de én nem akarok...
Szerintetek most ez mi volt?
23L
Az ilyen cigánykodó (bocsi, hogy így írom), undoritó erőszakos 100x "na légyszí, csak egy kicsit" stílus számomra a legundorítóbb amit csak eltudok képzelni.
Minek kezdtél ilyen pasival? Amúgy szerintem annak számít, de nem vagyok jogász. Bizonyítani amúgysem tudnád.
19/f
Igen, ez az.
Nem csak az számít erőszaknak, ha te látni sem akarod őt, ő meg lekötöz, és pokoli kínok között, fájdalmasan megd*g. Az is nemi erőszak, ha a szex bármilyen olyan formáját csinálja, amibe te nem egyeztél bele.
Szóval igen, ez erőszak. Nehogy most azzal el legyen minden intézve, hogy "de utána gyengéd volt". Ennek is megvan a pszichológiája egyébként.
Mindenki hülye itt xD
Befosok nektek milyen gondjaitok vannak az életben.
xDDD
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!