Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Helyre hozható- e egy ilyen kapcsolat?
Drága Kérdező, nagyon szeretnék segíteni neked ebben, mert fáj nekem látni, hogy szenvedsz.
Ő valamiért nem kívánja a szexet, amin csodálkozom. Normális esetben teljesen mindegy hogy érnek szájjal hozzá egy férfi nemi szervhez, annak állnia kell mint a sicc.
Te viszont igényled sőt majd megőrülsz annyira kívánod. De ő elhesseget
Ez hatalmas konfliktust eredményez, amihez igenis szakembert javasolok, meg coach-ot (életvezetési tanácsadó), aki feltételezésem szerint ért az emberek közti kapcsolat javításához is, de ehhez a párod is kelleni fog millió százalékban.
Ismétlem, ha nem partner semmi törekvésben ami a mélypontról emelkedést nyújtana, fájó szívvel de mást kell keress. Nem azt mondom, hogy vagy szex vagy semmi, hanem hogy ha tényleg látszik hogy akar tenni ezért, akkor adj neki esélyt, ha meg erre se hajlandó, akkor csak lehúzna téged.
Elmondom, hogy miért. Igen, szereted őt, megszoktad őt, jólesik vele lenni meg satöbbi, úgy tudom ilyenek szoktak lenni az indokok. De az általad felvázolt konfliktus frusztrációt okoz benned, ami miatt a gyerekeidet is nagyon furcsán nevelnéd, ha lennének. Tele lennél keserűséggel és tipikus hárpia lennél. És eljöhet az az idő, amikor mindenkit utálni fogsz, hogy nekik miért ilyen problémamentes és jó, amikor Neked semmi se sikerül és lelkileg kikészülsz. Jöhetnek pszichoszomatikus tünetek, ahol senki nem érti, hogy ha eddig nem volt ilyen akkor most miért van és tömnék a rengeteg gyógyszert beléd. Annak meg ott a sok mellékhatás. Mindezt azért, mert nem kaptad meg azt a fajta szeretetet amire vágysz most is. És igen, hatalmas lelki trauma a szexuális kudarc, mert olyankor az ember kinyitódik és ha ilyenkor rossz dolgok történnek, akkor az ember megsemmisül. Ezért kell kompenzálni szexuális sikerekkel mielőbb. Legalábbis én ilyen típus vagyok, hogy ha nekem lenne kudarcom, akkor azonnal keresnék valakit akivel meg jó lenne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!