Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Akkor most egész végig kihasznált? Mi lesz ezek után?
Van egy srác aki már nyáron elhivogatott találkozni, de akkor még volt barátnője. Én akkor nem mentem el vele. Ezek után pár hónaponta felkeresett, mindig ő írt nekem. Érdeklődött és ő is elég komolyan elmesélte a problémáit... kicsit úgy éreztem inkább azzal van elfoglalva hogy valaki meghallgassa. Aztán rám írt február közepén, akkor már én is jobban mesélgettem neki dolgokat. Néha érdeklődött, néha kevésbé. Egyre szimpatikusabb lettem neki, megint találkozni akart. Talán elötte már beszélgettünk szexről, ő is mondott dolgokat meg én is. Mondtam neki előző barátom hogy bánt velem szexben is meg kapcsolatban is, ő állította hogy ő nem ilyen lenne velem, mindent megkapnék mellette, stb.
Aztán találkoztunk egyik nap, vezetés közbe megfogta a combom de én nem nagyon engedtem neki, ez is tetszett neki.. aztán ezen kívül aznap nem történt semmi. Teltek a napok, mi végig beszélgettünk éjjel-nappal. Egyre jobban vonzott. A következő héten már többször találkoztunk. Az utáni héten már olyanok voltunk mint ha kapcsolatba lennénk mert teljesen úgy viselkedtünk egymással... Bemutatott a családjának. Azon a héten együtt aludtunk, lefeküdtem vele (mint később kiderült nem gondolta volna hogy első próbálkozásra meg fogom tenni). Nem telt bele egy hét és már valóban kapcsolatba is voltunk. Voltak emberek akik tönkre akarták tenni a kapcsolatot, pl volt baratnője (lehet a srác még szerette is őt, de minden esetre ragaszkodott hozzá). Én tök úgy éreztem am hogy ezen kívül minden oké, én nagyon jól éreztem magam vele, és láthatóan ő is vele és ezt mondta is.. aztán még bekavart egy távoli rokonom is a kapcsolatba, végül a szülei kitiltottak tőlük mert az mindent behazudott nekik..
Aztan egyik nap mikor nem voltunk együtt rányomult a volt barátnője, lefeküdtek. Ezáltal velem ugye szakított a srác. A csaj csak szorakozott vele (és valószínű még fog is így néhányszor..). Mi ugye szakítottunk, azóta se tudunk rendesen beszélni, nem jöttem rá mitől romlott el ilyen gyorsan minden. Pedig amúgy tervezett velem nagyon sok mindent...meg is tett értem sok mindent. Tökéletesnek tűnt minden nagyon sokáig.
Azóta egyszer találkoztunk, akkor próbálkozott a számra puszit adni, stb. Az után pár napig nem beszéltünk aztán megint elkezdett irogatni minden nap írt valami hülyeséget, panaszkodott is. Arra h miért lett így vége a kapcsolatnak arra nem tudott válaszolni. Azt mondta nem akart kihasználni. Majd egyik nap megint találkoztunk (elötte volt pár alkalom mikor célozgatott még a szexre, és párszor akart is találkozni) akkor először nagyon bunkó volt. Mikor a kapcsolatról kérdeztem akkor flegmán, lekezelően válaszolgatott. Aztán elmentünk sétálni, megfogta a kezem, akkor már rendesebb volt, meg mondta milyen jó a seggem... majd elmentünk másfele kocsival akkor ott már lehetett vele rendesen beszélgetni, rákerdeztem a kapcsolattal kapcsolatban dolgokra, és azt mondta hirtelen jött neki ez az egesz még nem volt túl a volt barátnőjén (valoban abban a hónapban szakítottak mikor mi össze jöttünk). Sok mindenre igy is rá tudtam venni, Mondta lehetnénk barátok, vagy barátság extrákkal kapcsolatban. Kérdeztem h rendes kapcsolatba már sose leszünk? Mondta h nincs kizárva hogy még leszünk. Aztán még beszélgettünk, puszit akart adni, bújt hozzám. Aztán elmentünk hozzájuk, lefeküdtünk. És mivel nem szeretnek jelenleg a szülei ezért haza vitt nem aludtam náluk. Szex után is elég bunkó volt de probáltam betudni annak hogy fáradt meg minden. Mikor megálltunk a házunk elött akkor mondta majd fog írni..
Hàt eltelt egy nap, írtam neki hogy mi a helyzet (egész nap fent volt facebookon). Írta a felesleges panaszkodásait. Mondtam neki, hogy még jó hogy írt.. azt írta bocsi. Mèg egy kicsit panaszkodott össze-vissza meg beszélt érthetetlenül, aztán a legutolsó üzenetemre nem is válaszolt.
Ezek szerint csak a szexet látta bennem mindvégig?
Nagyon szépen köszönöm annak aki időt szánt arra hogy elolvasta és mèg valami válasszal is tud szolgálni :)
18L
Eddig ha látta hogy már nem érdekel annyira akkor elkezdett keresni. Mikor én akartam találkozni akkor ő nem igazán akart. De mikor látta hogy én nem irogatok neki akkor többször is akart találkozni..
Lehetséges hogy még fog keresni ha megint látja hogy én nem irogatok neki?
Ez egy gyökér.
A flegmázás meg bunkósodás egy stratégia, ami úgy látszik, nálad célt is ért.
Ha komolyat akarsz, hagyd a fenébe. Az ilyen max egy futó kalandra jó.
Mert ha leszarom hogy bunkózik és csak azért se hagyom békén akkor mi lesz?
A volt bnőjével se jött am össze utánam, se senkivel.
És őt is így akarta lekoptatni a bunkózással stb. Mikor szakított vele.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!