Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Lefeküdtem a szomszéd fiúval,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lefeküdtem a szomszéd fiúval, és nem tudom, kihasznált-e vagy mégis mi volt ez az egész?

Figyelt kérdés
18 éves lány vagyok, és a szomszédban lakik egy fiú, akivel hatodikig egy osztályba jártunk és ő volt a legjobb barátom, aztán hatodikban mindketten másfelé mentünk továbbtanulni. Annak ellenére, hogy nagyon jóban voltunk, és főleg hogy úgy húsz méterre van a szobája az enyémtől, fél év után szinte teljesen megszakadt köztünk a kapcsolat. Neki hamar lettek új barátai, én pedig... hát én jól elvoltam egyedül, a saját kis világomban. Ő nagyon népszerű lett az új iskolájában is, csajok is zabálták, én pedig... én pedig lettem az a tipikus csúnyalány, nem volt pasim, de még barátaim se, a legkedvesebb dolog, amit mondtak az osztálytársaim, hogy "egy fokkal vagy szebb, mint a geci". Végül eljöttem abból az iskolából, és a következő vagyis a mostani suli sokkal hely, de akkorra már eléggé megingott a bizalmam az emberekben, visszahúzódó lettem, és bár az osztálytársaim irtó kedvesek, még mindig van köztünk egy vékony kis gát... na mindegy, szóval ezzel a fiúval elfelejtettük egymást rendesen, ő bulizgatott én meg általában otthon tanultam vagy olvastam vagy zongoráztam... jó, tudom ciki meg uncsi, de ehhez volt kedvem... aztán tegnap egyedül voltam otthon, és anyu rámbízta, hogy menjek át a szomszédba, adjak oda a szomszéd fiú anyjának valami szakácskönyvet... átmentem, de csak a fiú volt otthon, és hát azt mondta, menjek fel vele a szobájába, és ott rámnézett, de olyan furcsán, és szájon csókolt... nekem ez volt az első csókom... és csókolóztunk, és aztán lefeküdtünk. És utána azt mondta, én vagyok az első, akivel lefeküdt, mert a megfelelő lányra várt, és az én vagyok, és hogy általános első óta szeretett (amúgy a nővére szobájából csórtunk óvszert). Egy csodálatos napot töltöttünk együtt. Vajon csak kihasznált? De miért velem feküdt le akkor? Nem vagyok egy szépségkirálynő, előző sulimban ezt elég sokszor a tudomásomra hozták, ráadásul a gyerekkori legjobb barátját csak nem veri át ilyen csúnyán... Ő akármelyik csajt megkaphatja, modellkedik is. De nekem ez olyan fura, hogy azt mondta, szűz volt, mert állandóan partizott. És azt mondta, szeret, és azt is, hogy akár feleségül is elvenne... én azt hittem viccel, de olyan komolyan mondta, hogy nem tudtam eldönteni. Én sosem éreztem, hogy szerelmes lennék belé, de azóta fogalmam sincs, mit érzek, mert mintha kezdenék beleszeretni... a szüleim amúgy tutira elleneznék a kapcsolatot, az övéi kifejezetten örülnének neki. Ez az egész porig rombolta a kis magánvilágom, amiben éltem eddig... szerethet vagy nem? És amit ugyanennyire nem tudok, hogy én szeretem-e őt? Vagy csak azért érzem hogy szeretem, mert a sok megaláztatás után amit sokszor pasiktól kaptam úgy tűnik ő az első fiú, aki nemcsak ki akar röhögni (?)?. Nem bántam meg, hogy lefeküdtem vele, kellemes élmény volt, és úgy éreztem, már itt volt az ideje. De össze vagyok zavarodva... nagyon. Azóta nem keresett, de én mondtam neki, hogy időre van szükségem.
2008. ápr. 28. 22:20
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
100%
Igen összetett az eseted. Elsőként nem szabad lebecsülnöd Önmagad,mindenkiről mondanak csúnyát és tsznek fájó kijelentéseket. Biztos vagyok bene, hogy van külső és belső szépséged is egyaránt, hát koncentrálj ezekre, ez a srác valószínűleg ezt meg is látta benned. 18 éves vagy, szerintem nem sietted el a dolgot, és ahogyan olvasom nem is bántad meg, ez fontos. Idő kell ahhoz, hogy valóban érezd ez szerelem vagy sem. Javaslom hogy járj el szórakozni, ismerkedni,legyen sikeréményed és viszonyítási alapod, akkor majd könnyebben felismered saját érzéseidet. A srác is jelét fogja majd adni a későbbikeben az érzéseinek, legyen az negatív vagy pozitív, a lényeg hogy ne legyél elutasító, mert attól ő is "visszavonulhat"
2008. ápr. 28. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
48%

Szerintem meg csak azvolt hogy dugni van kedvem itt a szomszád lány hoppá! :)

Én is partyzok, illetve én partyztatok..sok ember ismerek...és sok olyan pasit aki csak a pinára megy...

ha falják a csjaok majd gondolod hogy nem feküdt le senkivel...hogyne föleg ha modelllkedik és jopasi....stbstb... jopasi és még normális is...olyan nincs :)

PAsi fejjel mondom ezt :)

De tévedhetek is akár :)

2008. ápr. 29. 00:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
69%

Bocs hogy igy irtam...De pasi fejjel lenne egy idézetem...:)

Egy Nő véleménye!

"Ha feltalálják a nagyképernyős hütöt, puncival..akkor nekünk vége!"

ez 60-70 % ban igaz...de lehet én látom rosszul a világot amit élünk! :)

Tisztelet a sok kivételnek mert biztos van...de a másik fél többen vannak :D

2008. ápr. 29. 00:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:

....hu, magamra ismertem benned....

Bar nekem sosem mondta senki hogy csunya lennek es mindig voltak pasik korulottem, de nem hittem el egy szavukat sem. De ez az onbizalom dolog es a belso kis vilagocska az csupa en vagyok...

NAgyon okosan teszed ha nem hiszed el barki barmit mond - a buta ember bezabal mindent.

Akarhogyis esett, jol tetted, hogy lefekudtel vele! Tudom, hogy nehez, de ne bonyolodj bele erzelmileg amennyire ez lehetseges. Ha kozeledik ujra,meg mond el neki mit gondolsz. Nekem mindig bevallt az oszinteseg - egyetlen egyszer nem hitt nekem egy srac akivel eloszor fekudtem le nem hitte el, hogy szuz vagyok...pedig halal bena voltam.

Tok mindegy, hogy a szuleid mit gondolnak vagy barki mas. Ez rolad, a kicsi lelkedrol es Rola szol.

Szoval ne bujj el, ne eroltesd csak lazan es ne gondold, hogy nincs mit szeretni rajtad, benned. O maskent lat teged.

Ha meg csak kefelni akart akkoris jol jartal. Egy tok jo pasival inditottal!

2008. ápr. 29. 03:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
51%
Ne haragudj hogy ezt írom, de szerintem csak dugni akart, és épp nem volt senki a közelben csak te! Ha partyzik 1000-rel, akkor gondolod, hogy még szűz volt? Minden este másik csajjal kamatyol! Járj el szórakozni, ismerkedj, és majd eljön a neked megfelelő pasi, mert szerintem az ilyenekre fölösleges pocsékolni az idődet! Csak fájdalmat okozna!
2008. ápr. 29. 10:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
Elolvastam a válaszokat hát ja:lehet hülyített, lehet nem...De a lényeg az, legyél benne a dolgokba addig amíg jól érzed magad és sz.tem ne pattintsd le,de ne is vedd komolyan hanem csak kezeld lazán - lesz ami lesz - így tuti nem ér csalódás.Ha v.ki meg beszól, oltsd le ne hagyd hogy elvegyék az önbizalmad!!!Na mikor futsz össze a sráccal????
2008. ápr. 29. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat.

Csak olyan furcsa felfogni, hogy néhány éve még a kisautóival játszott és hitt el a télapóban, most meg megdug minden útjába kerülőt. De eléggé rosszul esne, ha megtudnám, hogy csak valami szexuális eszközként kezelt. Talán nem is kéne megtudnom, miért tette, mert így ez örökké egy szép emlék marad. Áhh el akarok költözni...

2008. ápr. 29. 16:19
 8/14 anonim ***** válasza:

Szia! Szerintem abban, hogy beléd szeretett egy szép fiú, még nincs semmi meglepő! Hány olyan pár van, ahol az egyik fél jobban néz ki a másiknál, és nagyon jól megvannak!

Inkább az a furcsa, hogy hatodik óta szinte nem is találkoztatok (tehát, nagyjából 6 éve!), ő meg - elvileg - csak téged szeret, akár feleségül is elvenne, de arra egyszer se volt képes, hogy átmenjen hozzátok.

"Véletlenül" épp akkor jut eszébe, hogy odáig van érted, amikor átmész hozzájuk? ... Ne már... Ez nagyon életképtelen duma sztem :S

Az anyukája egyébként tudta, hogy a tied át fog küldeni neki egy szakácskönyvet? Mert ha igen, simán el tudom képzelni, hogy úgy zajlott a dolog, hogy a srác anyjának el kellett mennie otthonról, de szólt a fiának, hogy te majd áthozol neki vmit, vegye át, ő meg "kitervelte" jó előre ezt az egészet.

... Nem tudom, de ez a maszlag a házasságról, stb. egyáltalán nem hat életszerűen :S

Én a helyedben semmi folytatást nem várnék... Ha mégis lesz vmi, kellemesen csalódsz ;)

2008. ápr. 29. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
Fogadásból is megtehette.
2009. jan. 18. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
fejlemények???
2010. jan. 31. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!