Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kizárólag szexkapcsolat az exel? Pro és kontra? Próbálta már valaki?
A kapcsolatunk rossz volt, a szex viszont nagyon jól működött.
Mindennek már 5év.
Most mindketten szinglik vagyunk.
Elítélendő, ha szexuálisan vonzódom Hozzá?
Próbálta már valaki az ilyesmit, nagyon rossz dolog lenne?
Én 3 év együttlét után vagy 6 évig szexeltem baráti alapon az exemmel.
Az ágyban nagyon passzoltunk és tudtuk mi kell a másiknak, de azon kívül a párkapcsolat nem volt jó. Barátként tudtunk együtt működni, párként nem.
Más életszemlélet, felfogás, stb., de a szexben hasonlóak voltunk, sőt mondhatom ugyanolyanok. Kellően nyitottak kíváncsiak kísérletezők, és úgy tudtuk élvezni a legjobban ahogy a másiknak is a legjobban esett. Szerencsés együttállás a szexben.
Ha nem élnénk komoly párkapcsolatban mind a ketten még most is összejönnénk időről időre szexelni.
Nem beszéltük meg. Kialakult. Ő szakított velem, de maradt a baráti társaság része. Miután lement a szakítás utáni első pár zűrös hónap, volt szex is. Eleinte, hol volt hol nem. Részemről bármikor lehetett volna, ő volt húzódozóbb, de végül nála is kialakult, hogy ez jó, mert tudja mire számíthat, megbízhat bennem, tudja mit szeretek és hogyan és fordítva. Így az élvezet garantált, semmi nem ciki egymás előtt, nem kell azon aggódni, hogy vajon ez neki bejön, azt nem tartja perverznek, stb.
Szóval meg soha nem beszéltük, csak kialakult. De ehhez az is kell, hogy mindketten ugyanazt akarjátok. Ha neked tőle elég lenne a szex, de neki tőled nem akkor vagy meg kell beszélni, hogy barátság és ennyi, vagy inkább semmi, mert neki kavarod fel a lelkivilágát.
Értem miről beszélsz, hisz ugyanez a helyzet nálunk is.
Vagyis régen így volt.
gyáltalán nem volt jó a párkapcsolatunk, mást akartunk az élettől, s ciki vagy sem engem az is zavart hogy pár centivel magasabb vagyok Nála.
Nekem pedig fontos az,hogy egy férfira fizikailag is felnézhessek.
Viszont a szex eszelősen jó volt vele.
Nem félt az újítástól, sosem lehetett elég "perverz" amit csináltunk :)
Így 5év távlatából is azt mondom hogy eddig Vele volt a legjobb az ágyban, pedig egyidősek vagyunk. :)
Pár hónapja léptem ki egy kapcsolatból, amelyben a férfi igazán férfias volt, 2fejjel magasabb volt nálam...ránézésre álompasi.
De az ágyban, egy nulla volt a teljesítménye.
Pedig Ő 8évvel idősebb is volt nálam..de csalódás volt számomra.
Kevés is volt, gyors is... és minden aktus után maradt bennem egy hiányérzet.
Hiába szerettem, egyszerűen nem volt meg a kémia.
A vérmérsékletünk is különbözött és ez a szexben nagyon kijött.
SZóval megtanultam,hogy nem a pasi férfiassága határozza meg a szeretkezés milyenségét.
Hisz az említett szexuálisan vonzó exem nem kimondottan pasis, de érzem benne AZT.
Míg a nagy szerelmem (akiről utoljára írtam) álomférfi, de nem éreztem benne vonzalmat, csak agressziót
ahogy a fenti írja az jó, és persze ciki az egész, de akkor is meg kell tenned az első lépést, az is lehet, hogy ő már kapcsolatban van és ki van zárva ez.
Üljetek össze egyet sörözni, tapogasd ki a dolgot, ha úgy látod, hogy van esélye, neki nem probléma akkor tereld a régi kapcsolatra a szót. Hangsúlyozd ki, hogy nagyon nem illettetek össze, jaj de jó, hogy szakítottatok és ha látod hogy őt még bántja vagy még mindig máshogy érez irántad, akkor itt leállhatsz.
Ha itt is minden még OK akkor tereld a témát arra, hogy a rossz mellett azért ott volt a szex, ami szuper volt, nagyon jó, jajj de jó, ezt te nagyon hiányolod, sajnos a mostani nem volt jó, ha ez megmaradna milyen jó lenne, és ha ezidáig nem lüktet már az árboc a gatyában akkor már úgy is mindegy.
Nekem egy ilyennel jönnének, akkor tuti aznap este úgy meg***nám, hogy állni nem tudna.
De kell az a 2 fék, amivel kipuhatolózod a helyzetet. (elsőnek a jelenlegi felállását és utána az irántad érzett érzelmeket)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!