Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan barátkozzak meg azzal, ha a barátom rám élvez?
Eddig mindig gumiba ment el, de volt pár alkalom, amikor a hasamra vagy a combomra élvezett.
Mikor letöröltem kicsit viszolyogtam a spermától.
Bűntudatom volt, hogy ezt éreztem.
Mindent igyekszem érte megtenni, nem akarom, hogy fapitsának tartson, de ezzel a dologgal nehezen tudok megbarátkozni.
Nem említettem neki, nem is kérem tőle, hogy ne csinálja többet, mert szeretek neki örömet szerezni.
Most biztos prűdnek gondoltok, de szeretném leküzdeni ezt az érzést.
Ezért is tettem fel a kérdést, hátha tud valaki ebben tanácsot adni.
Előre is köszi!
Igyál szex előtt pár felest.
A barátnőm nagyon szorongó-viszolygó volt mint te abban hogy leszopjon és úgy szopott le életében először, hogy elmentünk szórakozni ismerősökkel, ittunk, aztán haza jöttünk és részegen leszopott.
Azóta rendszeresen leszop alkohol nélkül is.
Komolyan, iszol egy kis piát és mindjárt nem fog érdekelni a dolog annyira :)
1-es, amikor rám élvez, akkor csak kézzel elégítem ki.
Nem szoktuk csinálni megszakításosan.
2-es, az első orált én is illuminált állapotban csináltam neki. (nem élvezett a számba)
Azzal nincs is gond egyáltalán.
De ez egy kicsit más.
Nem mondom, hogy nem próbálom ki, de nem lehetek mindig részeg hozzá...:D
Kepzeld az egesz puncinedves a hasan van
.. van nedves torlokrndo torold le es van olyan géll/spraz ami mindent meol. Hasznald eseket.
N.
Nem is kell mindig részegnek lenni.
Elég csak egy alkalom, ami megtöri a jeget örökre
Fektesd a hátára. Verd ki neki, vagy elégítsd ki orálisan,, de úgy hogy amikor elmegy az mind a hasára menjen. Kéjes mozdulatokkal kend szét a terméket a hasán.
Ha élvezi, akkor nem nyert, de ennek kicsi a valószínűsége.
Ha tiltakozik, akkor beszélhettek róla, hogy neked is hasonló érzés, és ne csinálja többet.
Hogy néz ki nálatok az utójáték?
Mert ha az a helyzet, hogy ő döglik te pedig kimész a fürdőbe letakarítani magad akkor elhiszem, hogy zavar a szituáció.
Mond el neki, hogy legközelebb jólesne ha segítene letisztítani. Sokkal másabb a dolog, ha szex után a párod egy nedves forró törölközővel letörölget.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!