Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lefeküdjek a tanárommal? Mi a véleményetek erről az egészről?
19 éves leszek nemsokára, most kezdem majd az utolsó évemet a suliban. A tesitanáromról van szó, ő pedig 27 éves. Mindig úgy éreztem, hogy kicsit jobban kedvel, mint a többieket (mondjuk adtam is rá okot :D), de ez kb. olyan másfél éve lett egészen nyilvánvaló. Azóta szinte megállás nélkül flörtölünk, suliban is folyton csipkelődik, beszólogat, de nem bunkón, csak hogy észrevegyem :) Ja, amúgy meg baromira tetszik, ha ez eddig nem derült volna ki :D Nagyon sokszor vannak félreérthetetlen megjegyzései, de persze nem mondja ki, hogy feküdjek alá, vagy valami.
Nyáron ez a flörtölősdi pedig triplán megvan, sokat találkozunk, van, hogy véletlenül is, este a városban, és a barátaim előtt már nem titok, hogy köztünk kicsit több van.
Nem feküdtünk még le, de történtek már dolgok, és azt látom rajta, hogy egyre kevésbé tudja (vagy szeretné leplezni) ezt az egészet. És hát persze egyre többször célozgat "arra"... Na és ugye itt a suli mindjárt. Én nagyon rosszul hazudok, tuti, hogy képtelen lennék titokba tartani a dolgot. Ő meg szerintem nem is akarja. Én viszont akarom őt, de nem ilyen áron. Baromi gáz ez az egész :D
Muszáj lenne valamit tennem, mert úgy érzem, ha most nem lépek, elveszítem. Ezt meg persze nem akarom. Bármi véleményt elfogadok, tanácsot is, csak segítsetek.
Mi a véleményem?
Egy undorító ri.banc vagy :)
Miféle lányok vannak. Szomorú.
Befosok a válaszokon...
Ha ezt egy fiú írja ki, mindenki bíztatná, hogy "ezaz tesó legyél tökös, farkald meg"
Most itt egy csaj, és már azonnal ribi.
Pasi létemre mondom, hogy az összes ilyen válaszoló menjen a hímsoviniszta kur.va anyjába.
#14: Ha megtetszik valaki, akkor azzal a kapcsolatra kell törekedni, nem megdugatni magad vele :)
Alja kategóriás egy lány vagy.
Aaaaaaaaaaaaa, besírtam a kommenteken. Mitől lenne az a célja, hogy megd.gassa magát? Ha az lett volna, nem itt kérdezősködne, hanem már lefeküdt volna vele. NEM erről beszél a leányzó, hanem hogy tetszik neki a tornatanárja, és erre mi lenne a legjobb megoldás.
Kérdező, sajnos az igaz, hogy kirúghatják a tanárt, ugyanis alá kell írniuk egy papírt, amiben szavukat adják, hogy semmi sem fog történni a diákokkal(szexuális értelemben), legalábbis mifelénk ez így működik. Várd meg az érettségit, és utána mehet a menet :) Vagy pedig titokban... de akkor az nagyon titkos legyen.
#18:
"Mitől lenne az a célja, hogy megd.gassa magát? Ha az lett volna, nem itt kérdezősködne, hanem már lefeküdt volna vele. NEM erről beszél a leányzó, hanem hogy tetszik neki a tornatanárja, és erre mi lenne a legjobb megoldás. "
Már a fő kérdése is arról szól,hogy dugni akar vele..
Nem értem, mire fel ez a sok tanács. Tartás titokban meg szegénykém bírja kivárni a suli végét.
És mi a franc lesz, ha nem fekszik le a hihetetlenül szexi tanárjával? Megáll a Föld? Nem lesz több éhező?
Nehogy már ne feküdjön le vele, inkább csináljon magából szexkapcsolatos vagy egyalkalmas ri.bancot.
Hogy szorulhat egy lányba ilyen kevés tartás??
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!