Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Összejöttem egy csajjal, akinek nagyon súlyos perverziója van. Jogilag be tudom védeni magam?
Kérlek ne röhögjetek!
Egy tipikus 3CS-s (csúnya, csendes és csóró) srác vagyok, aki minden szempontból hátránnyal indul a nőknél. Megismerkedtem a neten egy lánnyal, aki túl szép, hogy igaz legyen kategória. Élőben sem menekült el tőlem, egyébként teljesen normálisnak és intelligensnek is tűnik, talán kicsit rámenős ami nekem furcsa volt.
A baj az első szexnél keletkezett. Azt mondta, üssem meg. Az elején nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, azután gondoltam lágy pofozgatásra és paskolásra vágyik de kiakadt, hogy egy nyámnyila kis lúzer vagyok és minden pasi egy nyámnyila kis lúzer akinek nincs vér a pucájában és elment. Másnap visszaírt hogy ne haragudjak a viselkedése miatt de neki csak akkor van orgazmusa ha ütik szex közben.
Tudom, egy rendes, normális férfi ilyenkor hagyná az egészet és elkönyvelné hülyének a lányt. De én egy szerencsétlen vagyok aki 27 évesen vesztette el a szüzességét és most 2 év után ő az egyetlen olyan nőnemű lény aki férfit lát bennem.
Nem szeretném bántani meg kis törékeny lány de ha ez kell az orgazmusához hogy velem maradjon akkor biztos vannak olyan módok hogy úgy ütöm csak hogy elélvezzen de ne legyen baja.
Gondoltam még arra is, hogy elmúlt már 18 és jogilag nem-e lehetne valami beleegyező nyilatkozatba foglalni, hogy ő kéri, hogy üssék, hogy nehogy később ebből valami bajom legyen.
Kérlek ne csináljatok viccet belőle egy elkeseredett srác vagyok aki vágyik arra hogy legyen egy barátnője.
Esetleg próbáld meg azt,hogy kicsavarod a kezét,és hátulról tolod,ha a fájdalom neki a lényeg...lehet úgy is fájdalmat okozni valakinek,hogy nem lesz látszata,nem lesz látleletet utána.
Szerintem egyébként hagyd a fenébe, a csaj nem normális.
Esetleg még annyit megtehetsz, hogy kicsit elbeszélgetsz vele,mi az oka,hogy a szexben csak így tud kielégülni.
Valószínűleg komoly lelki gondjai vannak.
Lehet többet érne neki egy kiadós beszélgetés, lelkizés, mint egy durvulós, verekedős szex.
Annyit még hozzátennék, csak azért ne legyél vele,mert úgysem lesz más.
Ez butaság.
Semmiről nem vagy lekésve.
A legnagyobb probléma abban van, hogy Te nem "ILYEN" vagy! Ha téged nem hoz lázba ez a fajta "BDSM" szex, akkor sosem fogod élvezni, sőt olyan átéléssel sem tudod csinálni, ami neki megfelelő lenne. Ergo előbb utóbb úgyis szakítás lesz a vége, még ha nem is a Te részedről, mert az "Ilyen" orientációjú lányok addig mennek, míg a megfelelő partnert meg nem találják. Te sosem leszel az!
Szóval felesleges azon agyalni, hogyan tudnád megvédeni jogilag magad, mert sajnos nem lehet ez a kapcsolat hosszútávú, hiába is próbálod az igényeit kielégíteni.
Szerintem semmi akdálya, hogy írjatok egy ilyen nyilatkozatot, megnyugtató lehet. A gond, ahogy olvasom az eltérő igényeitek, de egy fél együttlétből hogyan i derülne ki, hogy képesek vagytok egy hosszabb távra. Bár a csaj helyében jobb lett volna, ha előre szól, nem felháborodottan elrohan, mert néma gyereknek....
Szerintem kompromisszumot lehet kötni, néha olyan szex, amit a csaj akar, néha olyan együttlét, amire neked lenne igényed.
A lényeg, hogy ne ess kétségbe, mert minden megbeszélhető és megoldható.
Írjatok egy ilyen nyilatkozatot.
Utána néz körbe a különböző BDSM oldalakon, vannak magyar nyelvű oldalak is ahol technikák és tippek is vannak.
Csak a fájdalom kell neki, vagy konkrétan az ütés? Mert fájdalmat okozhatsz neki más módon is, és annak kevésbé lesz nyoma is.
Hasonló barátnőm volt nekem is, ő a fojtogatástól tudott csak elmenni, mondanom sem kell ott még rizikósabb volt a helyzet...
24F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!