Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mire utalhatott ezzel a beszólással a tanárom? Félreértem, vagy felhívás keringőre?
Volt már vele kapcsolatban egy kérdésem : http://www.gyakorikerdesek.hu/szexualitas__heteroszexualitas..
Eljöttünk jópáran az osztályomból sítáborba, ahová ő is jött, mint kísérő tanár. Tegnap éjszaka pedig, már majdnem elaludnék, mikor azt veszem észre, hogy a mellettem lévő ágyon az egyik barátnőm épp jól szórakozik a barátjával. (Kétszemélyes szoba, ők meg nyilván azt hitték, én békésen alszom) Miután a párna és a fülhallgató sem nyomta el az ágyuk nyikorgását, gondoltam, inkább lelépek, és átmegyek máshova, ahol nem alszanak. A folyóson pedig pechemre összefutottam a tanárral. Tök jogosan, kb. hajnali 3 volt, megkérdezte hogy mit csinálok a folyósón, mire vázoltam neki diszkréten a dolgokat. Láttam, hogy azonnal mondani akart valamit, de nem tette, helyette megkérdezte, hogy : "Irigy vagy?" Nem értettem, mire kifejtette, hogy irigy vagyok, mert nem velem csinálja valaki. Köpni nyelni nem tudtam, szóval próbáltam lerázni, hogy aha, biztos, erre utánam szólt, hogy : "pedig lenne, aki szórakoztatna", majd azzal a tipikus szemlesütős mosolygással bevonult a szobájaba. Én meg ott álltam megsemmisülve.
Ez most tényleg ennyire konkrét volt, vagy MÉG MINDIG csak beképzelem, és csak szimplán jófej?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Na mégis vajon mire gondolhatott, mikor ezt kifejtette?
Nem matekozni szeretne veled, az biztos. :D
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Ez tényleg ennyire konkrét volt.
Alig várom a 3. ilyen kérdésed is!
Később, mikor még láttam, hogy fent volt fb-n írtam neki, hogy "mégis mire gondoltál?", mire ennyit válaszolt : " :) ". Egy nyomorult smileyt. :D
Másnap már nem feszegettem a témát.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem fogja a szemedbe mondani, hogy feküdj alá.
Ha egyszer kinyilvánítod, hogy benne lennél akkor lesz belőle valami, amúgy meg majd ballagás után rádhajt, ha addig nem lesz más.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!