Kezdőoldal » Szexualitás » Heteroszexualitás » Ebből lehet bajom?

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ebből lehet bajom?

Figyelt kérdés
Irtó nagy baromságot csináltam és most kissé be vagyok rezelve az estleges következményeitől. Nyári táborba vagyok felügyelő tanár és az este picit többet ittam a kelleténél. Általában tudom, hol a határ nem vagyok az a nagypiás, de sörpongoztunk a srácokkal és a tanári csapat irtó béna volt úgyhogy, szépen lassan tünedeztek el a poharak. Aztán úgy 10 körül egy csomó gyerek kidőlt, így abba hagytuk és bementünk inkább pókerezni. Nagy, négyzet alakú asztaloknál ültünk és velem szembe pont egy iszonyat jó testű diák került (sajnos mindössze 17). Nem volt rajta póló és csak úgy feszültek a mellizmai, normálisan sose csinálnék ilyet, de valamiért akkor, ott jó ötletnek tűnt. Elkezdtem a lábammal masszírozni a farkát. Egyből felállt neki és nem tiltakozott. Szemeztünk egy ideig, amikor hirtelen elment. A többieknek hál istennek nem tűnt fel és ő se csinált semmit. De őszintén szólva most elég ideges vagyok, úgy értem, ha szól a szüleinek vagy tulajdonképpen bárkinek, akkor engem kirúgnak vagy rosszabb!

2015. aug. 20. 00:49
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
aranyos sztori :D meséld el neki is. jó esetben megfenyeget, hogy nem mondja el... de akkor... és még jól is jártál ^^
2015. aug. 20. 00:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
100%

Beszéld meg a fiúval, ha ő diszkrét marad még nem lehet bajod.

Viszont ha elmondja, ha nem is rúgnak ki, több diák akar majd hasonlót..

2015. aug. 20. 00:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
100%
Nemed, korod?
2015. aug. 20. 00:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 A kérdező kommentje:
Nő 28
2015. aug. 20. 00:57
 5/12 anonim ***** válasza:
100%
Lehet belőle bajod, de nem a szüleinek mondja el, hanem az összes haverjának, hogy a tanárnő kielégítette
2015. aug. 20. 01:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
100%
Nem hiszem hogy gond lesz. Max meg akarnak majd dugni. Többen is. Volt már azóta valami?
2015. aug. 20. 08:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 A kérdező kommentje:
Semmi. Hál istennek nem került szóba az ügy a nap folyamán. De szerintem közkincsé tette az éjjel a story-t, mert eléggé furán néznek rám a srácok. Egyelőre nem mertem beszélni vele, mivel, tulajdonképpen nem tudom megmondani miért. Abba reménykedek, hogy minden csoda 3 napig tart, ez is elcsitul egyszer. Ez így rossz ötlet?
2015. aug. 20. 22:38
 8/12 anonim ***** válasza:
Ha beszélnétek, mit mondanál neki?
2015. aug. 20. 23:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 A kérdező kommentje:
Hát, hogy csak baleset volt a pia miatt és én normálisan nem csinálok ilyeneket. Illetve részletesen ecsetelném neki, mi történhet velem, ha nem tarja a száját kirúgás, meghurcolás, per, legrosszabb estben pedig börtön kiskorú megrontása miatt.
2015. aug. 20. 23:41
 10/12 Közveszélyes Kontár ***** válasza:

ejnye


eletre tanitanak ezek a nyari taborok


pia meg a nok


es a hivatali hatalom

2015. aug. 22. 22:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!