Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Férfiak! Meddig bírnátok, ha a párotok ritkán (kb kéthavonta egyszer) szeretne szexelni és akkor is passzív az ágyban?
Én amióta nemi életet élek mindig aktív voltam, nő létemre jobban szeretek felül lenni, orál stb mehet, tehát a lényeg, hogy részt veszek benne és minden héten legalább egyszer szeretném. Van egy barátnőm, aki büszkén mondta nekem, hogy ő azt szereti, ha fekszik és élvezkedik, nem szeret benne ennél jobban részt venni. A libidója közel nulla, rá kell vennie magát, hogy szexeljen. Egyszer előttem mondta egy összejövetelen a volt barátja, hogy ő annak a néhány alkalomnak is nagyon örül, amikor van. Én meg akkor mérges is voltam, hogy az én akkori barátom meg nem bírta az iramot, nem szerette, hogy túl gyakran kezdeményezek. Na végül a barátnőmmel szakított a párja a szex miatt (is). Kérdeztem, mennyi ideig nem szexeltek, mondta, hogy 3 évig volt az, hogy havi egyszer, az utóbbi időben meg kb három havonta. Ezek szerint egy ideig mehet így, csak nem örökké.
Azért írom ki ezt a kérdést most, mert van két betegségem is, amit kezelek, de elhúzódik. Októberben szexeltünk utoljára a párommal. Nagyon megértő és mindig, amikor ezen aggódom, hogy emiatt neki rossz, biztosít arról, hogy ez csak átmeneti állapot és hogy sokkal több a mi kapcsolatunk a szexnél. De ugye még "csak" pár hónap telt el, nem úgy néz ki, hogy napokon belül rendeződik a probléma, gondolom évekig ő sem várna...
Nálatok hogy van ez, férfiak?
Ha nincs valódi ok (pl betegség, stresszes munka stb), akkor szerintem az első, max a második körig. Ha nem tudunk javítani rajta, akkor meghagynám másnak ezt a lehetőséget és keresnék egy normális nőt.
Volt fadarab barátnőm, nem emiatt lett vége, de soha többet nem kérek belőle, főleg a 2 havi szex nálam elképzelhetetlen, hamarabb cserélem le, mint maradok ilyen csaj mellett.
Kérdező minden pasi bírja egy darabig. Utána megoldja máshol. A kérdés, hogy megéri-e neked megvárni azt a határt, ahonnan már nincs sérülés nélkül visszalépés.
Ha nincs folyamatos rosszulléted, fájdalmad, stb. és tudod legalább a kezed használni akkor fontold meg, hónapokkal, vagy akár évekkel is eltolhatod azt a bizonyos határt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!