Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem érdemes erőltetni, nem akar velem semmilyen kapcsolatot ez a nő?
Voltam bulizni éjszaka és ott volt egy idősebb nő, odamentem hozzá, elmentünk táncolni, elég hamar több lett belőle. Nagyon durván csókolt, ami annyira nem jött be, már sebesre harapott. Picit visszavett, aztán elsétáltunk hozzá. Azt mondta mivel nem szed tablettát nem lesz szex, csak együttalvás. Próbáltam tapizni, de elvette a kezem. Viccelődtem, hogy fürödjünk együtt, rosszul csukódott az ajtó, azt kihajtottam, de mikor levetkőzött rázárta és tiszteletben tartottam
Aztán mikor végzett már nem bírtam törölközőben és megnéztem a melleit, elkezdtem megujjazni finoman, élvezte. Ő is fogdosta a szerszámom picit, már a buliban is, meg ott a pólom alá is nyúlt. Fürödtem, párszor ujjaztam előtte-utána, aztán be az ágyba. Ott is csak azt mondta nincs szex, de én rámenősebb voltam picit és mondta játszunk kicsit. Megint ujjazás, benne volt, elővette a melleit, harapdáltam, azt is nagyon élvezte, ő is harapdálta a fülem, csók, később ki is nyaltam.
Leginkább őt kényesztettem, kicsit szopott, de az elsőnél túl durvának éreztem és valamiért nem állt fel, aztán aludt egy picit, én nem tudtam, és a másodiknál úgy kezdtem, hogy megint ujjaztam, játszottam a melleivel, hátára feküdt, kb. ugyanaz, majd lovagló póz, úgy izgatta a farkam, én szopogattam közben a mellbimbóit, ujjaztam. Aztán felé térdeltem, betettem kicsit a mellei közé, meg a szájába, itt már állt elég jól végig a farkam a "második menetnél".
Aztán ahogy elfáradtunk én is kimentem újra wc-re, és mikor visszajöttem mondta, hogy jobb ha hazamegyek. Hajnal 5 órátol délelőtt 11-ig voltam fent nála.
Szóval rólam azt kell tudni, hogy elég fiatal vagyok és nagyon tapasztalatlan, nem is szexeltem még. Relatív fitymaszűkületem van, így nem is szeretem, ha durván bánnak vele, vagy gumit húzni sem szeretek, kicsit tartok a szextől. Viszont jól éreztem magam vele és nagyon dögös nő. 13 évvel idősebb nálam. Én inkább adni szeretek, mint kapni, olyan jó volt kényesztetni őt, látni ahogy nyögdécsel, karmolja a fejem, összehúzódik az izma, mikor ujjazom.
Megadta a whatsappját, úgy váltunk el, hogy majd keres, de éreztem, hogy nem olyan és lehet nem akar többet. Írtam neki whatsappon este és azt mondta, hogy nem kellene folytatnunk a friendshipünket, mert túl nagy számára a korkülönbség, de jó volt velem találkozni és a legjobbakat kívánja.
Írtam neki, hogy megértem, de engem nem zavar, de attól félek, hogy le is blokkolt whatsappon, mert egy pipát ír csak, ahogy kattintgattam a profilképére, az eltűnt, bár a hívás az kicsörög, akkor nem biztos, de azt se írja mikor volt utoljára.
Én szeretnék többet, újra találkozni. Bár nem feltétlen bánom ha nem, mert most az is tetszik, hogy ismerkedek és ki tudja mit hoz a holnap. De úgy érzem pár találkozás akkor is beleférne. Tényleg a korkülönbség zavarhatja, vagy ez olyan lekoptató szöveg? Lehet tényleg van benne egy kisebbségi komplexusszerű, mert amúgy nem nézek ki rosszul, magas vagyok, sportos. Csak nehezen ismerkedtem eddig, elég magamnak való vagyok, neten nem ment, megszólítani nem szólítottam senkit. Meg sok a rossz tapasztalat, a nehéz ember. Ő nekem tök szimpatikus volt, kicsit őrült és extrém, de nem zavar. Rajta már látszik a kor, az arcán, de a teste nekem bejön és az arca sem rossz.
Gondoltam arra, hogy küldök neki egy virágot, az ajtaja elé vagy "elkapom" egy csokival a kezembe és elmondom, hogy engem ez nem zavar és szuper csaj és nem muszáj semmibe belemennie, amibe nem akar, ha akarja, csak néha így összejöhetünk és kinyalom vagy hasonló. Nekem tapasztalatszerzésnek tök jó lenne, ismerkedni a női testtel, ha elengedem meg ki tudja mikor találok egy ilyet újra, aki tök közel lakik, bejön stb. Csak ezt sem felétlen szeretik a csajok, hogy megalázkodsz és csak az ő vágyai számítanak és minden úgy lesz ahogy ő akarja, mert ilyen lábtörlő effektus. Tudom, hagyni kéne...
De hogy működik ez a nőknél? 40 körül már nincs akkor szexuális vágy, vagy elég volt neki egyszer most egy kis kényesztetés? Inkább legközelebb is összeszed valakit a buliban? Ha abbahagyta a gyógyszereket, gondolom nem is szexel mással sem egy ideje. Sosem tudom megérteni a gondolkodásukat, hogy ha látja, hogy megbízható vagyok és jó volt neki, akkor miért nem lehet just for fun néha összejárni, miért kell rögtön elvetni :D. De előtte is úgy éreztem, hogy játszotta kicsit ezt a "csak alvás lesz", meg "ne nyúljak a melleihez, ne nézzem ahogy vetkőzik, fürdik", ha olyan vagyok, hogy csak befekszek mellé, akkor alszunk egyet és hazaküld délután? :D Remélem nem az volt a baj, hogy egyszer nem állt fel, vagy hogy a szűkületre is utaltam neki és néha elvettem a kezét hogy finoman csinálja. Meg volt, hogy kimentem enni egy kenyeret, mikor aludt, meg pár szekrénybe benéztem, mert kerestem wc papírt, remélem nem érezte úgy, hogy kutakodok, vagy turkálok a cuccai közt :D. a töltőjét is elvettem, mert full lemerültem és kicsit ki volt a buli után, párszor kérdeztem, de nem nagyon figyelt rá, így inkább felraktam magam a telóm XD Remélem nem ezek az apróbb dolgok voltak bajok.
Jó... Hagyjuk is mit gondolt, mert ez mind találgatás. Te nem voltál ott, én láttam hogy eléggé élvezte, én ahogy utánaolvastam, sok nőnek nem kell több és teljes élmény tud lenni, ha nincs aktus, ugye kell is nekik a hosszas előjáték.
Lehet,de a gumi sem nyújt 100%os védelmet. Én nem akaszkodok rá egyáltalán, mit csináltam, 2 napja nem is keresem, tetszik az is, hogy más nőt is meghoditok, csak ha valami bevalt, azt sem fogom sutba dobni csak azért mert azt mondja h túl nagy a körülönbseg, legalább atgondolom, ragom kicsit.
Ha akar valamit keres.. Hát azért ezt nem biztos h megfogadom, mert lehet derogál neki is jelentkezni. Finoman sztem lehet nyomulni, én erre jutottam.
Az én saját megfejtésem amúgy olyasmi, de lehet én látom mindenbe ezt, mert szeretek ezzel foglalkozni hogy vannak rendezetlen lelki dolgai, traumák, dilemmak, orlodesek. Ez a vadulás, harapás, ahogy bulizott, mikor már megláttam.. Eléggé elengedte magát. Szerintem sok minden közt orlodik. Említette azt is h nincs gyereke, hogy vége lett egy hosszú kapcsolatanak, de pár éve, viszont felhozta, hogy nincs elég pénze itt, 39 éves, gondolom már harangoznak, vagy mi.. Szóval érted. Múltbeli dolgok, van 1 racionális oldala, végig azért észnél volt, de van egy impulziv, amivel kompenzál. És így kijön az, hogy komolyat szeretne és nem akar egy pályája elején járó sráccal kezdeni és itt inkább arra gondolok, hogy kikerdezett, h még tanulok stb. Szexkapcsolatba sem akar beallni. Na de erről sztem meggyozheto, valamint itt van az h az én részemről érdemes reménykedni, mint a politikaba is reménykednek az emberek h lesz változás, mert ha nincs remény, semmi sincs, ha mindig csak a tuti dolgokat csinálod, tehát én abba a sugárba tudok kapaszkodni, h láttam h élvezte több ízben, és hogy az megmaradt benne annyira, hogy esetleg ha újra belépek az életébe folytathatjuk, addig meg tapasztalok mással, máshogy
A kérdést is úgy tetted fel, hogy "nem érdemes erőltetni"?!
Ha letiltott szerintem az elég egyértelmű, ha meg meggondolja magát majd keres ő. Túl gondolod ezt, benne volt egy kalandban, lehet legközelebb mással akar kalandozni. Azért mert megujjaztad meg smároltatok, még nem kell folytatásnak is lennie feltétlen. Ez ennyi volt, fogadd el.
#24
Na jó de ha letiltotta és meggondolja magát és újra felveszi a kapcsolatot a kérdezővel, akkor a kérdező is jó nagy hülye ha ebbe újra bele megy. El kell küldeni.
Nekem is volt ilyen szituáció le voltam tiltva aztán egyszer csak jött az üzenet hónapok múlva a hölgytől, egy kávé valahol? Természeten közöltem vele lehet ott kávézni ahol eddig a tiltásom alatt tartózkodott.
Nekem is volt, van tartásom, illetve senkinek sem vagyok a használati tárgya, vagy a bugyija hogy éppen ahogy gondolja akkor húz elő a fiókból. Bár mondjuk nekem ez a Jujj letiltalak roppant gyerekes és óvodás szint.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!