Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez normális dolog?
36 éves elvált férfi vagyok. 15 évig voltam együtt az exemmel. Gyakorlatilag ő volt az első nagy szerelem. 18 évesek voltunk amikor összejöttünk. Együtt nőttünk fel, első albérlet, közös nyaralás, stb. Csak gyerek nem volt. Emiatt is mentünk szét, többek között. Ő akart, én nem. Nem csoda, 15 év alatt nagyon más emberek lettünk. Nem volt rossz a kapcsolatunk, de sok hibát elkövettünk. Az utolsó 7-8 évben már csak egy biztonságos, de unalmas lakótársi viszonyban voltunk. Volt, hogy akár fél évig nem csókolóztunk, nem szexeltünk, többnyire miattam. Egyszerűen nem vonzott már, sőt, undorított. Zavart a nyála, zavart a teste melege, néha már azt hittem, hogy meleg vagyok...aztán rászoktam arra, hogy magamnak elintézem a dolgot, mert a szex unalmas volt, ráadásul nem is vonzódtam hozzá (pedig nagyon sokan próbálták elcsábítani mellőlem, szép nő a mai napig).
Ezeket azért írom le, mert átmentem ezeken a dolgokon, ezt tisztázni szeretném.
A mostani párommal egy éve vagyunk együtt. Neki én vagyok az első igazán komoly kapcsolata, pedig egy évvel idősebb nálam. Voltam 2-3 éves kapcsolatai, de azok ilyen pár havonta pár hétre szakítós dolgok voltak, mert ő nagyon indulatos, én viszont imádom ezt benne. Más pasik meg menekültek. Én viszont jót röhögök rajta, ami először még jobban felidegesíti...aztán nagyot nevetünk és elmúlik. :D Ezt csak így zárójelben.
Szóval állítása szerint is én vagyok az első komoly kapcsolata, akivel mer tervezni és fél éve össze is költöztünk, amit ezelőtt soha nem csinált senkivel, mert nem bír elviselni senkit. Nehezen alkalmazkodik, stb.
És akkor a tárgyra térek.
A szexben az első félév fergeteges volt. Azt leszögezte az elején, hogy ő szeret nő lenni a szexben és soha nem kezdeményez. Ez először fura volt, mert én igényeltem mindig is, hogy néha érezzem, hogy kívánnak. Viszont vele ez az érzés így is megvolt, mert akárhányszor kezdeményeztem, pillanatok alatt szorosan magához húzott, karmolt, stb. Én meg az ágyban tényleg azt csinálhattam vele amit csak akartam.
Ebben az időszakban sokat beszélgettünk és mondta, hogy neki a szex nagyon fontos, annál talán csak a sok nevetés ami fontosabb. Illetve, hogy igényli a napi 2 szexet minimum, ami nekem tök jó, mert én a társas magányomban is napi 4-5x simán könnyítettem magamon. Én is elmeséltem neki az én sztorim, hogy az utolsó évek gyakorlatilag így teltek nekem. Aztán összeköltöztünk és elkezdtem rajta azokat a jeleket látni, amiket utólag magamon is észrevettem. Egyre többször utasított vissza, ráadásul gyakran megalázó módon. Aztán már egyre kevésbé volt kedvem kezdeményezni. Ezt szóvá is tette, hogy nem érzi magát kívánatosnak. Én elmondtam neki, hogy mivel gyakran visszautasít és ráadásul önbizalomromboló módon, ezért nem lövöldözöm a próbálkozásaim "vaktában", csak ha látom, hogy hangulatban van. Ezt kikérte magának, sőt, engem hibáztatott, hogy én vagyok tapintatlan, mert mindig alkalmatlan időpontban akarok rámászni.
Aztán már odáig jutottunk, hogy csókolózni sem akar. Ha megcsókolom, akkor csomószor abból is azonnal kihátrál, hogy "fúúúj mit csinálsz? tiszta nyál leszek/bekapod az egész szám". És megemlítettem neki, hogy beszéljünk, hogy mi a baj velem, mit csinálok rosszul, mit érez, van-e változás? Erre megkaptam, hogy drámázom és hisztizek. Nekem meg muszáj volt elmondani, hogy én ugyanezeket a dolgokat csináltam az exemmel, ez volt a teljes elhidegülés előszobája és nem akarom, hogy ide jussunk. Ez olaj volt a tűzre, mert kiakadt, hogy én "nosztalgiázom" és a múltban élek, szóval egyáltalán nem volt jó ötlet saját magam példának hozni.
Azóta már ott tartunk, hogy havi 1x szexelünk és ha összebújunk a kanapén és véletlen hozzáérek a fenekéhez, akkor felszisszen, hogy "nem igaz már, hogy Te állandóan csak dugni akarsz".
Azóta párszor megpróbáltam neki elmondani, hogy nekem ez nagy kudarc és rosszul érzem magam, mert elmondta, hogy neki fontos a szex és napi 2-t igényel és mellettem csökkent le ennyire az étvágya és ez nagyon nem jó. Erre megint megkaptam, hogy drámázom és hisztizek és ettől még kevésbé lesz kedve szexelni, illetve attól, hogy beszélek róla és erőltetem.
Nem tudom mit kéne csinálnom. Mivel ő nem kezdeményez, ezért nem jó taktika szerintem az, ha totál visszavonulok és várjak, hogy ő kezdeményezzen. Őszintén, ha tényleg ennyire kontraproduktív nála már minden, akkor szerintem ez ennyi volt és el kéne engedni egymást. De ezen kívül meg iszonyatosan jó vele minden, szeretjük egymást. De olyanok vagyunk így "csak", mint a legjobb barátok.
Normális ennyi idő után ennyire ritkulnia az együttléteknek? Nekem csak egy nagy kapcsolatom van, mint összehasonlítási alap.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Tulajdonképp visszakapod azt amit te adtál az előzőnek?
Amúgy én simán kivágnám mint a taknyot, ez a buli megdöglött, akkor minek legyen ott?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem kellett volna összeköltözni.
Se elhinni, hogy neki kettő kell naponta.
Biztos, hogy a többi pasi a hisztije miatt adta ki az útját?
A drámát szereti, ha te is szakítani akarnál vele biztos meglenne a napi kettő. Vagy amennyit amikor csak akarsz.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!