Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan menjek el a párom által?
Volt több kapcsolatom már, de sosem tudtam elélvezni más által.
A jelenlegi párommal több, mint 2 éve vagyunk együtt, rengetegszer próbált a “csúcsra juttatni,” de egyszerűen nem megy. Hüvelyi orgazmusom eleve nincs, számomra nem létezik.
Csiklóval majdnem bármennyiszer el tudok, de ha ő csinálja akármilyen jól is, elélvezni képtelen vagyok. A saját kezemhez vagyok hozzászokva.
Arra gondoltam, talán amiatt van, hogy anno pótcselekvésem volt az egész délelőtt / délután tartó pornónézés sok - sok orgazmussal (napi 5-10-15) és csak ritkán hagytam ki egy napot is. Ez 10-től 17 éves koromig tartott. Szerintem egy életre berögzült nálam, de azért reménykedem, hogy majd változik. Mióta együtt vagyunk megesett már az is, hogy 2 hétig egyáltalán nem csináltunk semmit és én sem magammal, majd a kihagyás után a párom igyekezett örömet okozni nekem, de vagy 30 percnyi csikló izgatás után inkább átvettem és befejeztem magamnak. Egy ideje nem is próbálkozunk, mert valamiért nem megy.
Mit lehetne ezzel kezdeni?










Ezt a kérdést én is ki irhattam volna, dettó ugyanez..
A saját kezemmel hamar elélvezek, de a párom egyszerűen nem tud elélveztetni se hüvelyi úton, se csiklóizgatással.










Valószínűleg a te esetedben tényleg az van, hogy túlságosan hozzászoktál a saját izgatásodhoz. Le kellene állnod vele teljesen, és így próbàlkozhatnátok tovább, de rágörcsölni semmiképp sem jó.
Nálam abszolut más volt a helyzet. 19éves koromtól éltem nemi életet de sose volt semmilyen orgazmusom se tapasztalt partnerrel se tapasztalatlannal, se rövidebb se hosszabb kapcsolatban nem, és magamtól sem. Sehogy sem.
Aztán 24 évesen összejöttem a na már férjemmel, és paff , a 2. együttlétünk alkalmával kézi izgatásra elélveztem, elsőre annyira megrázó élmény volt ( jó értelemben) hogy akaratlanul is elsírtam magam. Aztán másnap orális szexnél is elélveztem, és azóta is mindig. Pár hónap után magamnak csinálva is összejött. Nálam egyértelműen a férjem volt az aki megtörte a jeget. Pedig ő azok közé tartozik akinek semmi tapasztalata nem volt szex terén előttem. Érdekes:)
Próbáljátok meg úgy, hogy magadnak nem csinálod, és engedd el magad. Ne görcsölj.
Én 5 év távlatából abszolut azt hittem hogy az én testem alkalmatlan erre, hogy nem tud orgazmust átélni. Mondtam is a páromnak, hogy ez mindig is így volt nálam, és ezen ne lepődjön meg vagy ne magát okolja. Csak érezzük jól magunkat. Aztán vele mégis összejött, hatalmas meglepetés volt.
1# Pornót sem néztem fél éven át. Egy idő után már nehezen boldogultam nélküle, így egy bő éve már arra is visszaálltam, bár jóval mérsékeltebben.
A pornó és az, hogy csak a saját kezemmel vagyok kompatibilis nem ugyanaz.
Privátban nem fogok írkálni senkivel.
4# Egyáltalán nem görcsölök rá, tudom hogy nincs tétje a dolognak.
Magamnak 2 hétig nem csináltam, mint említettem a kérdésemben, és nem bírtam elmenni, hiába a kihagyás. Ezért sem tudunk már mit kitalálni…










Semmi köze a pornóhoz!!! Fordítsd meg a pasikra - mindenki szakmányban veri tinikorában amikor csak tudja, mégsincs porblémájuk szex közben elmenni (sőt nagyon sokan inkább korai magömléstől szenvednek).
Esetedben valószínűsítehtőbb, hogy nem tudod magad még teljesen elengedni ÉS legfőképpen az, hogy rágörcsölsz!!! Ne az orgazmus legyen a fő cél, hanem csak engedd el magad és élvezd! Előbb-utóbb bekopog majd a gyönyör ha ügyes a párod.
8# Nem görcsölök rá, mint mondtam már többször is.
A farok verésnek nincs olyan technikája, mint a csikló izgatásnak, azt egyféleképpen lehet, míg az utóbbi komplikáltabb. Én az adott technikát nem bírom elengedni, ha csak egy kicsit is másképp csinálja a párom, elszáll az élvezet. Erre utaltam, amikor azt írtam, hogy megszoktam a saját kezemet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!