Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Éreztétek úgy, hogy tini éveid voltak a legszebbek?
12 éves koromban veszítettem el a szüzességem egy 13 éves lánnyal.
A közhiedelemmel ellentétben nem romlottak se nekem, se neki a jegyeim. Sokat tanultunk, pusztán annyi változott, hogy sokat szexeltünk a mosdóban, vagy elhagyatott helyeken.
Én belé szerettem, de Ő nem szeretett belém. Csupán szexelni akart. Ezt tudtam, de reméltem, hogy idővel belém szeret. Nem így lett, mert 2 évre rá bele szeretett egy másik srácba.
Nekem ez irtó rosszul esett, és megpróbáltam visszakapni, de lekoptatott. Ekkor döntöttem el, hogy nem akarok senkibe bele szererni, csak szexelni. Mire kijártam az általánost, már jó pár lánnyal enyelegtem.
Közép suli már nem volt ilyen egyszerű, de az egyik ottani lány volt az első aki felvitt a szülei lakására és először ágyban lehettem vele amíg a szülők elmentek.
Szóval nagyon jó volt.
Viszont itt kezdődik a lehetséges mellékhatás. 😔
24 éves vagyok, és már nem annyira sikeres. Dolgozom, pénzem van, és szerintem rosszul sem nézem ki.
Nem tudod miért nincs barátnőm, de azt tudom, vagyis érzem, hogy még mindig szexinek tartom a 14-15-16-17 éves lányokat.
Szerintem ez a múltból fagad.
Őszintén... Ti is éreztetek már hasonlót?
Nyilván lehet kamu, de a gyerekek egyre korábban érnek.
Nem tudom hány éves a kérdező de az osztályomban annó 14 évesen már kb mindenki szexelt.
Még nem töltöttem be a 15-öt, amikor meghalt apám. Anyám fél évre rá lelépett egy orvos barátjával. 34 volt, fiatal még az özvegysorhoz. Állami bérlakásban laktunk (városban akkoriban ez volt a módi), ott maradtam egyedül. Ha nem akartam intézetbe kerülni, nem szólhattam senkinek. Feketén végzet éjszakai vagonrakásokból tartottam fenn magamat és a lakást, nappal meg majd' kiestem a padból. (Középsulit akkor kezdtem.) Az ofö hamar kiszórta, hogy hazudozok anyám hollétéról, és folyamatosan alám tett. Becsületére legyen mondva, amikor harmadikban kipattant a dolog, onnantól ő falazott nekem.
Szóval nem, nem mondhatnám, hogy annyira húdeszép időszak volt. Annyi haszna mindenesetre volt, hogy akkora önbizalmam lett, mint egy ólajtó. Megtanultam, hogy nincs mitől tartani, valahogy bármikor megélek, csak nem rinyálni kell, hanem megfogni a munka végét.
24
Te is tudod hogy nem erre gondolt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!