Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Éreztétek úgy, hogy tini éveid voltak a legszebbek?
12 éves koromban veszítettem el a szüzességem egy 13 éves lánnyal.
A közhiedelemmel ellentétben nem romlottak se nekem, se neki a jegyeim. Sokat tanultunk, pusztán annyi változott, hogy sokat szexeltünk a mosdóban, vagy elhagyatott helyeken.
Én belé szerettem, de Ő nem szeretett belém. Csupán szexelni akart. Ezt tudtam, de reméltem, hogy idővel belém szeret. Nem így lett, mert 2 évre rá bele szeretett egy másik srácba.
Nekem ez irtó rosszul esett, és megpróbáltam visszakapni, de lekoptatott. Ekkor döntöttem el, hogy nem akarok senkibe bele szererni, csak szexelni. Mire kijártam az általánost, már jó pár lánnyal enyelegtem.
Közép suli már nem volt ilyen egyszerű, de az egyik ottani lány volt az első aki felvitt a szülei lakására és először ágyban lehettem vele amíg a szülők elmentek.
Szóval nagyon jó volt.
Viszont itt kezdődik a lehetséges mellékhatás. 😔
24 éves vagyok, és már nem annyira sikeres. Dolgozom, pénzem van, és szerintem rosszul sem nézem ki.
Nem tudod miért nincs barátnőm, de azt tudom, vagyis érzem, hogy még mindig szexinek tartom a 14-15-16-17 éves lányokat.
Szerintem ez a múltból fagad.
Őszintén... Ti is éreztetek már hasonlót?
Nem tudnának annyit fizetni hogy ujra tini legyek. Mondjuk engem a fiúk úgy 18 éves koromig kifejezetten utáltak, pedig abszolut nem voltam csúnya. Sőt!
Nekem az egyetemi évek voltak a legszebbek, de az se a szex miatt. Eleve 25 évesen jött az első olyan akit igazán szerettem, akivel minden téren jó volt. Nem volt unalmas, nem volt házas, és több kellett neki kalandnál.
De én nő vagyok, es több mint 10 évvel idősebb nálad. Ja és 13 évesen még kb babáztam.
Te viszomt valahol le is maradtál, mert 24 évesen a 14, 15 éves lány az nagyon fiatal hozzád. A 17 az még oké. A masik meg hogy külsőségeket írsz. Pénz, kinézet. Sokkal többet számit hogy milyen ember vagy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!