Én vagyok "túl sok" vagy csak rosszul választok?

Nem, nem kérek privátot, nem érdekel, hogy te mennyire tudnál megdugni, hallottam már párszor ezt a dumát.

Szóval, nemrég ért véget egy hosszú kapcsolatom, ráadásul a szex miatt. Én nagyon vágytam rá az elején, a párom viszont inkább csak zavarban volt vagy furán nézett rám, ha valamit ki akartam próbálni, amitől elment a kedvem és elfogyott az önbizalmam. Próbáltunk dolgozni ezen, hogy ő nyitottabb legyen én meg ne emlékezzek ezekre a kínos, számomra rossz pillanatokra és megmaradjon a lelkesedésem, de nem ment.

Nem gondolom egyébként az ízlésem extrémnek, a bdsmen belül elég sok dolog tetszik, szeretem a szerepjátékokat, ha a másik nem cringeli szét magát rajta, szeretek játszadozni, húzni a másik agyát, szeretem, ha velem is ezt csinálják és nem kapok meg mindent azonnal. És persze, pszichés szinten nagyon szeretek játszani az aktuális partneremmel szexuálisan. Szeretem, ha folyamatosan vágyunk egymásra és megvan köztünk ez a kellemes feszültség szinte állandóan. A tudat, hogy miket csináltunk és a fantáziánk, hogy még miket fogunk. Nekem erre szükségem van az életemben, ettől érzem magam nőnek és szexinek. És őszintén szólva ettől tartom szépnek, már-már művészinek a szexet, nem attól, hogy néha dugunk 10 percet és csá. Igénylem, hogy naponta szexeljünk, változatosan, új ötleteket behozva a kapcsolatunkba, új kihívás elé állítva egymást és magunkat, átéléssel, minden apró érintésbe beleremegve, hogy kicsit mindig ott motoszkáljon ez a fejünkben, ha egymásra gondolunk.

A párom totálisan immunis volt erre. Úgy éreztem magam, mintha aberrált lennék. Talán tényleg az vagyok, de nem tudok enélkül az érzés nélkül élni egy kapcsolatban. Egyébként tökéletesen elvagyok szex nélkül, a párom mellett is volt, hogy hónapokig nem történt semmi, szinglin sem szoktam nagyon szexelni, csak ha van valaki, akivel tényleg úgy érzem, hogy meg akarom ezt élni. De az nagyon rosszulesett, hogy nem láttam azt, hogy megőülnének értem, miközben én teljesen kivoltam már attól, hogy senki sem ér hozzám. És nem vagyok ronda, sportos vagyok, igényes, csinos, megfordulnak utánam az utcán. Nem egy ogre vagyok, aki meg akarja erőszakolni azt, akit összeszedett magának. Mi kell akkor még, hogy ne nekem kelljen új ötletekkel ágyba csalogatni férfiakat és könyörögni, hogy rendszeresen és rendesen dugjunk?

Ha csak az exem lenne a probléma, nem tettem volna fel ezt a kérdést. Most ismerkedem egy másik férfivel és ha nem is annyira rossz a helyzet, mint nála, ugyanazt tapasztalom enyhébb formában. Átkozottul jó vele a szex, teljesen ráfüggtem, nincs zavarban, nyitott mindenre, néha dob be saját ötleteket is, ami őszintén szólva ritka, mert a legtöbb exem általában hátradőlt és belekényelmesedett ebbe. Kicsit tartok tőle, hogy idővel itt is ez lesz, de egyelőre minden jó. Csak kevés. Én nagyon vágyom rá minden nap, általában ha átmegyünk egymáshoz, végigszexeljük az egész napot, amiben ő is abszolút benne van, de mikor napokig nem találkozunk, arra sem panaszkodik igazán, maximum annyit ír, hogy hiányzom meg hasonlók. Ami persze, oké, de simán elvan anélkül, hogy akár csak halvány jelét mutatná felém annak, hogy mennyire hiányzik neki a szex vagy mennyire kíván, mennyire vágyik rám vagy bármi. Egy néhány hónapos ismerkedős valaminél szerintem ez az intenzitás, amire vágyom, teljesen normális lenne. De csak én vagyok, aki a nap végére nyűglődik, hogy miért nem tudunk ma is dugni egy jót és én vagyok az, aki szinte könyörög, hogy érintsék meg, ha együtt vagyunk. Megint úgy érzem, ahogy nem szeretem magam érezni és ami miatt szakítottam korábban: hogy én nyomulok, én udvarolok, nekem fontos csak ez az egész és én vagyok igazán lelkes. Engem is kívánnak, nagyon is, de kb mindig én kezdeményezek.

Úgy érzem, sok vagyok és soha nem lesz senki, akitől eleget kaphatok. Voltak szexuális szempontból nagyon jó kapcsolataim a múltban, ahol minden isteni volt, de ott sem éreztem elégnek. Csak ott volt rá jó indok, mert nem éltünk együtt, távkapcsolat, stb, zajlott az élet (egyetem+munka), értelemszerűen nem értünk ennyire rá, mint most, mikor már csak a munka van meg pár hobbi és szabadok az estéink. Ha jó a szex, akkor én nem bírom heti eggyel, egyszerűen csak szomorú vagyok és szenvedek és zavar, hogy a másik ezt nem érti meg.

Én fogok ki túl passzív, túl bamba, túl alacsony libidójú férfiakat vagy én vagyok az, akivel valami nincs rendben?

Nem mondanám magam nimfománnak, de szokás mondani, mindenkinek csak addig álma egy nimfomán nő, amíg nem találkozik ténylegesen eggyel. Kicsit most ezt érzem...