Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért nyalják ki a prostikat?
Én még nem nyaltam, de volt már olyan prosti, aki megkért hogy nyaljam és kicsit ciki volt visszautasítani… Ő tényleg szerette volna élvezni is velem, de nem csinált belőle nagy ügyet, hogy nemet mondtam, mert végső soron tudja hogy ez neki a munka. De ettől még összekötheti a kellemeset a hasznossal, ha van erre egy alkalom.
Ismerek olyan prostit aki 19 éves kora óta szinte folyamatosan hirdet és már 31 és még nem kapott el semmit… Ezt a nőt pl. kinyalnám én is mert nagyon igényesnek tűnik, de vele nem szoktam szexelni, máshonnan ismerem.
A HPV meg olyan, hogy a felnőtt lakosság 86 százaléka fertőzött, szóval aki nem akar az lenni annak nem a prostikat kell elkerülni, hanem kolostorba kell vonulnia.
De én pl. magam részéről nem keresek kapcsolatot, jók nekem a prostik. Ha meg elkapnék valamit egy prostitól és valami miatt mindenképpen kapcsolatot akarnék, akkor összejönnék azzal a prostival, vagy egy másikkal akinek meg van ugyanaz a fertőzés.
De amúgy tényleg nem túl jellemző hogy a lakásos csajok betegek…
Pedig ezek kőkemény tények.
Majdnem minden felnőtt, szexelő ember HPV-s.
Sok féle HPV van, de nem abban halnak meg a nők, hanem a méhnyakrákba amit okozhat… Valami 25 százalékkal növeli aknák kialakulási esélyét. Van pár fajta ami ellen van oltás, de valóban sok fajta van…
HPV-t ha szexel valaki, akkor el fogja kapni, ez szinte teljesen biztos… Ha ettől is fél, akkor egészen egyszerűen nem szabad szexelnie és kész.
De még csak szex sem kell feltétlenül ahhoz, hogy terjedjen a HPV:
“Mint mondja, nem feltétlenül szükséges szexuális együttlét ahhoz, hogy a fertőzés létrejöjjön. "A HPV-fertőzések 85 százaléka valóban szexuális úton terjed, ám ott van az a 15 százalék, amikor is elegendő hám-hám kontaktus is ahhoz, hogy a fertőzés létrejöjjön"”
(Házipatika, 2019)
“A HPV igen gyakran előforduló vírus. Az egész világot tekintve, a HPV az egyik legelterjedtebb szexuális úton terjedő vírus; a világ lakosságának 80%-a (5-ből 4 ember) a vírus valamely fajtájával megfertőződik életében legalább egyszer.”
(Wikipédia)
De van olyan becslés is, amely szerint a felnőtt lakosság 86%-a fertőzött.
#24.
Te nem érted! A HPV az gyógyíthatatlan! Bizonyos típusai ellen van megelőző oltás, de ha megkapja valaki, akkor az örökre megmarad, mivel gyógyíthatatlan… Tüneteket nem produkál állandóan, sőt az a megszokott hogy nincs semmilyen tünet. De attól még a fertőzött az fertőzött. A szomszédod, a postás, a boltban a Laci árufeltöltő is nagy nagy valószínűséggel fertőzött… De valószínűleg még az anyád is.
Nem értem minek vitatkozol olyan témában, amihez semmit sem értesz.
#25 fogalmad sincs. erről sem. meg gondolom arról sem, hogy nem ez az egyedüli betegség. pl ott a nemi herpesz, a száj herpesz, ilyen olyan egyéb szemölcs stb.
csinálj már egy google keresést legalább.
23# mindegy mit érvelsz, a lényeg az, hogy aki félni akar az féljen. Aki meg élvezni akarja az életet az tanulja meg legyőzni a félelmet és éljen.
Persze nem kell olyannal lenni, aki nem higiénikus, meg mit tudom én, de élni kell. Az élet meg nem abból áll, hogy fekszel a négy fal között várva, hogy reggel elinduljon a gyárba.
#26.
Én tanultam egyetemen biológiát, bár igaz, nem végeztem el a szakot… De akkor sem vaktában írogatok Google keresések alapján mint Te.
Egyébként a herpesz az leginkább akkor fertőz, amikor kijön és látható tünete van. Olyankor a lányok 2-3 hétre abba szokták hagyni a hirdetést…
De ez is egy relatíve gyakori fertőzés és nagyon sokan élnek vele együtt. Leginkább azzal jár, hogy 2 évente egyszer pár hétre megjelennek a tünetek…
Sehol sem írtam amúgy, hogy veszélytelen prostihoz menni.
Viszont a HPV és a herpesz, nem a prostik miatt elterjedt. Nem kell ahhoz prostival lenned, hogy elkaphasd… Bárkitől elkaphatod, méghozzá nagy eséllyel.
#29 rohadt sok kárt okoznak az ilyen magabiztosan baromságokat szajkózó pöcsök.
tessék wikipedia:
A HPV-fertőzések legnagyobb része nem okoz tüneteket, és magától elmúlik. Néhány emberben viszont a vírusok fennmaradnak, és egy részükben szemölcsöt illetve rákmegelőző állapotot jelentő hámfelmaródást (léziót) okoznak.[2]
óriási baromság, hogy ne múlna el.
és hab a tortán, hogy se izz se a hepesznél nem véd feltétlen az óvszer. és a herpesznél akkor amikor épp kijön akkor továbbadható. és ráadásul mehet nemi heresz is szájba és sima herpesz is nemiszervre és hpv is szájba, de nyilván a prostik soha semmit nem kapbak el
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!