Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A korai magömlés sokszor a serdülőkorban rosszul elsajátított maszturbációs szokások eredménye?
Ahogy te is összefoglalatad, valahol a kettő között alapvetően.. A minél előbb végzés során közrejátszik a pornó is, annyira felizgatja az embert, hogy nem tudja tovább tartani.. Serdülőkorban meg alapvetően nem kell sok inger, a pornó meg azon is túltesz..
Számomra előny a fantázia, akár képformájában is..
Maszturbáció pedig előny, ha különböző tehikákat használ az ember.
Nem a masztitól van. Én kb 11-12 évesen jöttem rá, hogy el lehet élvezni, és hogy hogyan kell. Merevedésem volt már rendszeresen. Kivertem néha, de ritkán, nem rejszoltam rendszeresen, mert nem éreztem rá késztetést. Kifejezetten sok idő kellett, amíg eltudtam élvezni, erre emlékszem jól. Nem siettem tudatosan vagy ilyesmi, de tudom hogy bőven kellett idő.
Aztán kb 16 évesen értem meg fejben annyira, hogy már úgy láttam a nőket, ahogy ma, nagyon szépnek és szexinek, akiket meg akarok dugni. És akkor kezdtem el pornót nézni és sokat masztizni. És már akkor az elején nagyon hamar elélveztem, akár pár húzás után is. Valami átkattant bennem. És ez azóta is így van, 26 évesen is. 18 évesen volt az első barátnőm, vele szexeltem elég sokat. Szerettem, de igazából nem volt vele olyan jó a szex, a farkamnak se volt olyan jó érzés. De azért 2 perc alatt végeztem vele is általában. Elég egyszerűen a fizikai inger, és már jön a magömlés.
Szüleimet is hallottam akaratomon és az ők akaratukon kívül szexelni elég sokszor még régebben. És feltűnt egy dolog, mindig csak 2-3 percet tart max az ágyrecsegés. És utána csend. SZóval apám is pont úgy van, mint én. Lehet ez örökletes. Így vagyunk beállítva, én már elfogadtam.
30 éves kor felett egy férfinek több idő kell az orgazmusig. Tehát több ideig lesz képes szexelni a nővel.
Én 15 évesen 3 perc alatt el tudtam élvezni. Most 35 évesen 10 perc kell minimum. De szexeltem már 30 percig is
Szerintem is ez genetika a fiúknál - férfiaknál.
53/N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!