Kezdőoldal » Szexualitás » Heteroszexualitás » Szeretnék már szexelni, de...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szeretnék már szexelni, de félek, mit kellene tegyek?

Figyelt kérdés
5 évig voltam együtt az exemmel, első barátom, 17 éves koromtól 22 éves koromig. Az utolsó 1-2 évben már nagyon megromlott köztünk a szex, többször elutasított, amikor próbálkoztam. Vettem mindig szexibbnél szexibb fehérneműket, combharisnya, babydollokat, stb. Nem vagyok jó az ágyban, szóval lényegtelen volt mit teszek, nem akart velem szexelni, pedig odafeküdtem mellé és elkezdtem izgatni is, de azt mondta most fáj a feje, most görcsöl a hasa, mindig volt kifogás, egy idő után megalázónak éreztem, utána már nem tudtam úgy hozzáállni, nem kezdeményeztem az utolsó 1 évben már egyáltalán, majd azt mondta, hogy nem csinálok semmit, nem kezdeményezek és nem is vagyok jó az ágyban. Szexeltünk még egy párszor 1 hónapba 1-2x, de mindig csak akkor, amikor ő kezdeményezett. Majd emiatt szakitott is, mert nem vagyok jó az ágyban. Egyébként szép lány vagyok, sok udvarló is van, de sajnos egy csókig sem tudok emiatt eljutni már 1 éve senkivel. Annyira megviselt ez lelkileg, úgy érzem megbuktam nőként és nem akarom újra átélni egyszer sem azt, hogy én vagyok az a nő, akivel de szar volt az ágyban. Próbálkoztam az exemmel az ágyban csinálni különböző dolgokat, de nem jól csináltam azokat soha, szóval lényegtelen az egész, mivel szar vagyok az ágyban és valószínűleg az is leszek. Viszont most már vágyom a szexre és kapcsolatra is, de egyszerűen nem merek sem kapcsolatba belekezdeni emiatt, sem szexbe.

2021. okt. 10. 15:49
 1/9 anonim ***** válasza:
16%
Próbálkozz idősebb, tapasztalt pasival, aki lesz a tanító bácsid!
2021. okt. 10. 15:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
12%
Most erre mit mondjak?
2021. okt. 10. 15:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:

#1

Exem jelenleg 32 éves, 23 évesen nálam ez a max.


#2

Nem kell kommentelni, ha nem tudsz mit mondani, nem kifejezetten hozzád szólt a kérdésem. Az ilyeneket jó lenne, ha tiltanák az adminok, ennek a válasznak semmi értelme.


Mellesleg légyszi ne küldjetek privátot, nem fogok visszaírni senkinek, ha valamit akartok mondani vagy kérdezni, akkor ide írjatok kérlek, ha van érdemleges válasz vagy esetleg találunk valamit a problémára, akkor az talán másokon is tud segíteni.

Köszönöm.

2021. okt. 10. 16:03
 4/9 anonim ***** válasza:
43%

Pszichológus, vagy szexkapcsolat. Nem mindenki gáz aki privátot ír...

Sok sikert.

2021. okt. 10. 16:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
100%
Ne csüggedj az én exem is hasonlóan viselkedett, csak hétvégén találkoztunk és a kapcsolat elején minden hétvégén volt szex, a vége felé már csak nagyon ritkán. Hiába vettem én is szexy fehérneműt stb.akkor sem történt semmi. Egy reggel egy csak üzenete várt, hogy ő és az exem 3 hónapja összejárnak, az összes beszélgetésünket elküldte. Az exem azt hitte én fogom megcsalni így ő megelőzött. Szóval nem biztos, hogy veled volt a probléma, hanem lehet félrelépett és azért nem akart veled szexelni, mert már máshol megkapta azt.
2021. okt. 10. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
100%
Én is jártam hasonló cipőben. Én barom beleragadtam egy olyan kapcsolatba, ráadásul a legelsőbe 17 évesen, ahol hasonló volt a helyzet. Egyáltalán nem tudott teljesíteni, hamar elsült, nem számított az én kielégülésem. Mindig tagadtam, hogy biztos nem csal meg, nem lenne ideje se. Dehogynem, félre is lépett. Mindet bevetettem, szexi cuccok, kedvében jártam anállal, rengeteget oráloztam viszonzás nélkül is. Fáradt, nincs kedve, késő van, szarul nézek ki stb. Igazából ma már tudom, hogy nem én hibáztam, ő volt egy nagy 0. Így több évvel később vissza nézve nem is értem magam. Nekem úgy sikerült tovább lépni, hogy találkoztam a mostani párommal. Az első perctől nagyon vonzó volt számomra, és teljesen az ellentéte a régi kapcsolatomnak. Egyáltalán nem okozott gondot megnyílni, teljesen természetes volt. Biztonságban éreztem magam mellette, és pár hét alatt már orgazmusom is volt. Hidd el, ha találsz egy jó partnert, már sokkal könnyebb lesz.
2021. okt. 10. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
75%
Ismerkedj velem, én pl nem vagyok akkor turhó, hogy így elvegyem az önbizalmad. Biztos lehetsz benne, hogy nem vagy olyan rossz mint most hiszed.
2021. okt. 10. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:

Konkrétan kimondta azt hogy rossz vagy az ágyban?


Ne félj kezdeményezni kapcsolatot,senkisem születik "akrobatának". Azért van egy kapcsolat hogy tanuljunk egymástól ilyen formában is.

Ha nem tudsz ezen túllépni akkor keress egy szakembert,mert nem lesz ez így jó hogy csak eztvgondolod magadról,..az önbecsülésed az kb 0.(ne egy bunkó ex határozzon meg)

2021. okt. 11. 06:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:

Ez a "rossz az ágyban" nagyon relatív. Valószínűleg csak nem passzoltatok. Hidd el, mással jobban menne.

Javaslom, hogy párkapcsolatban próbáld a szexet legközelebb (is), nagyobb esély van a sikerélményre, ha az illető szeretettel, türelmesen áll hozzád és a szerelemtől úgyis tökéletesnek látja amit csinálsz (vagy legalábbis kevésbé problémásnak).

2021. okt. 11. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!