Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy látjátok ezt a helyzetet?
Sziasztok
Kb 3 éve volt egy pár hónapos szexkapcsolatom egy sráccal, aztán vége lett mert neki lett valakije, később meg már nekem is.
Kb 1,5 éve újra találkoztunk, többször le is feküdtünk majd én úgy éreztem talán kezdek picit többet érezni, bepróbàlkoztam, hogy menjünk el együtt helyekre esetleg töltsünk több időt együtt de ő azt mondta nem jó ötlet, meg ő nem érez semmit, illetve kiderült volt barátnője. Úgyhogy leléptem, nehéz volt és azóta se volt normális kapcsolatom. Most nem rég pár hónapja megint találkoztunk, kiderült egy helyen dolgozunk. Azt mondta nincs senkije, megint együtt voltunk többször is és ez azóta is tart, mostanában több időt akar velem lenni, folyton ölelget, simogat, azt akarja többször is hogy aludjak nála ami ezelőtt nem igen fordult elő. Én kerek perec megkérdeztem hogy ez most mi, ő azt mondta hogy nyilván fontos vagyok neki de ennyi, jó velem eltölteni az időt.
Nem tudom ezt hova tenni, múltkor pl áthívott, főzött vacsorát, együtt aludtunk, utána közös reggeli, hazavitt, folyton írt, hogy látni akar, éjjel is volt hogy hívott..
Szerintetek csak szórakozik? Mármint neki ez csak a szexről szól? Vagy hogy jó hogy van ott valaki aki törődik vele de ennyi?
Eddig ilyeneket nem csináltunk, ennyi érdeklődést se mutatott felém. Én már nem tudom mit érzek, nagyon rossz volt amikor anno úgymond elutasított, nem tudom hogy továbbléptem e teljesen érzelmileg vagy hogy tudom e kezelni majd a helyzetet, vagy hogy mi lesz ha megint előáll azzal hogy van valakije... De én ennek ellenére nem tudok nemet mondani neki, imádok vele lenni.:(
Kaphatok véleményeket? Kiváncsi vagyok kívülállóknak mi jön le ebből a rövid összegzésből.
Ti hogy látjátok a helyzetet? És mit tennének a helyemben?
Köszönöm.
Ez a fiú egyszer szeretőt tartott-téged.
Persze nem tudtad, hogy szerető vagy, de attól még ugyan olyan gáz.
Mi rá a garancia, hogy összejöttök, és esetleg nem lesz megint szeretője?
Az ilyen rossz szokások sokáig velünk maradnak...
Én ilyen előzmények után biztos végleg lezárnék velem mindent, mert nem akarnék "ha ló nincs (vagy inkább amíg ló nincs", jó a szamár is" jellegű kapcsolat lenni valakinek, aki iránt többet érzek. Nekem nem férne össze az egészséged önbecsülésemmel.
Meg akiről tudom, hogy simán belefért neki a hűtlenség előző kapcsolatban, olyan az értékrendje, hogy gerinctelenül átvágja, hülyére veszi azt, aki szereti és megbízik benne, az a szememben olyan jellemhiba, ami miatt nem akarnék kapcsolatot.
Én egy férfinak "értékes" kategória szeretnék lenne az életében, nem pedig "hasznos", amíg más nincs helyettem vagy mellettem.
Már kétszer nem lett több a szexkapcsolatból. Szerinted most harmadjára lesz?
Nyilván az ide-oda ugrálástól, szeretőtartástól érzelmi úr van benne, de igen-igen buta vagy, ha eljátszod a megmentőt.
Egy szóval: Menekülj!
Már megválaszolta: fontos vagy neki de ennyi, jó veled eltöltenie az idejét.
Azaz nem akar társnak rövid távra sem, de azért még szívesen kezelget. Azért törődik veled most kicsit többet, mert érzi, hogy ez kell ahhoz, hogy még egy ideig elszexelgethessen veled.
Átlag férfi ha ringen bérel pár körre sportautót, azt keményen meghajtja, nem sajnálja, ahhoz érzelmileg nem kötődik. Prostival is így viselkedik.
De a saját akár jóval kopottabb sportautóját meg már kímélve használja, ahhoz érzelmileg is kötődik, gondoskodik róla. Ugyanígy viszonyul akár alkalmi prostiknál kevésbé kívánatos szeretőjéhez is.
Viszont ha lesz jobb sportautója, jobb szeretője, akkor a régebbitől könnyen szabadul, vagy legalábbis sokkal ritkábban használja, érzelmi kötődése is nagyon lecsökken.
44F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!