A férfiasság mérete mennyire döntő egy kapcsolat kimenetelében - lerágott csont a számít-e vagy sem, de mégis?

Kedves Hölgy-társak, tapasztalt férfi-társak. Több mint húsz éve élek - eddig boldognak nevezhető - házasságban a feleségemmel. Két gyermekkel ajándékoztuk meg egymást ezen idő alatt. A megismerkedés, járás négy évig tartott. (Előttem két férfi volt az életében, akiket a mentalitásuk miatt, meg a szexualitásuk miatt nem tartott férfinak. Velem élte meg mi a nőiesség, megmutattam minden korábbi élményemet, tapasztalatomat. Istennő lett, egy királynő akinek szabadsága, önérzete, ha akarja udvartartása van. Sajna ez az udvartartás meg is lett.) Majd házasság, gyerekek. Mindent kipróbáltunk ami nő és férfi között megoldható - harmadik felet nem vontunk be. A mai napig meg tudok újulni, soha nincs két egyforma aktus. Olyan erogén zónákat térképezek fel ennyi idő után is ami mindkettőnket meglep. Nem lehet unalmasnak mondani az aktusainkat. Tudok érzéki lovag lenni - rózsával a szájában - vagy falnak lökős latin macsó, vagy egyszerre mindkettő, amit éppen kíván. Közben változott a testünk, a felfogásunk életünk, ahogy ennyi idő alatt lennie kell. Én fiatalabb koromban sok lánnyal voltam együtt - amolyan éretlen szexualitásuakkal, test ismeret nélküliekkel. Mégis jöttek a kolesz szobába újabbnál újabbak, mert törődtem velük, nem maradtak kielégítetlenek. Amolyan ösztönösen "jól" tettem a dolgom - nem vagyok nagyképű, inkább szerény típus. Soha nem volt gond az átlagos vagy kicsivel afeletti méretemmel. A házasságomban sem, jó ideig. Aztán jött a pofon. Két éve kiderült, hogy a nejem már évekre visszamenőleg, sőt a házasságunk előtt - jegyesként - is kipróbált más férfiakat. A két évvel ezelőtti lebukást azzal indokolta, hogy húsz év után már unalmas ugyanaz a .... és a változatosságot a méret másságában élte meg. Gyakorlatilag egy válról indítható dologgal, amihez sikosító kellett a behatoláshoz. Nyilván nem működött a dolog, a srácnak alkalmi partner kellett a nejemnek meg változatosság - megkapta. Most minden borult természetesen. A szerető tovább lépett, asszony maradna, én szarul vagyok. Én is észre vettem változást ott lenn nála, de nem gondoltam, hogy ekkora a baj. Nem bánthatom az miatt ha a méretem (17,5cm/4,36cm) miatt nem éli meg a "kitöltöttség" érzését és máshol keresi. Visszajött és most szerinte nem is akkora a különbség, nem vagyok kicsi neki. Persze a félrelépést bármivel lehet indokolni - nekem azért nagyon fáj. Ahogy a megbocsájtás is nehéz ezek után. Mi a tényleges helyzet? Ennyire fontos ez a méret dolog? A női test és gondolkodás idővel változik és ennek elkerülhetelen velejárója ez a helyzet? Vagy csak kifogtam egy érzelmileg és mentálisan is instabil partnert aki virágról virágra szállva keres valamit amit ő sem tud, hogy mi? Látom a neten a szexualitással és a mérettel kapcsolatos trendeket, megéléseket. Nem tudok kiigazodni ezeken. Mintha iparág alakult volna ki erre a témára. Hirdetik az egyszer élünk meg poligámok vagyunk sémát - divattá tették ezt a felfogást - a közösségi oldalak, társkeresők húspiaccá váltak. Aztán a sérült embereken segít a net: online önismereti tréningek, párkapcsolati segítségek sora. Senkit nem hibáztatok és negatív itéletem sincs csak kíváncsi lennék mi a valóság? Ti, hogy élitek meg ezt, mi a véleményetek? Van-e a statisztikák szerinti - mikropéniszről nincs szó - átlag férfi és átlag nő aki passzol és érzelmileg is összefér - szeretetben akár élet végig? Vagy ez tényleg egy soha véget nem érő játszma és valaki mindig mást fog keresni - szűkebbet, hosszabbat, vastagabbat, stb. Mi itt a lényeg szerintetek? Annyit még, hogy a kapcsolatunkban nem volt gond, tényleg. Legfeljebb a hozott minták és a személyiség jegyek vagy a hűséghez való hozzáállásban, párkapcsolati normákban volt eltérés - mint kiderült. Ezt az elejétől fogva megbeszéltük, hol vannak a határaink, kinek mi a hűtlenség, mi fér bele, mi nem és mégis. Mi voltunk a sokadjára elvált, újra-házasodott ismerettségi kör minta házassága. Se vita, jó kapcsolat, egzisztencia, célok, közös ügy. Mégis volt egy rés a pajzson. Mi akkor a valóság szerintetek? Miért lesz egy negyvenes nő egy napon a méretet hajszoló kíváncsiskodóvá? Vagy nem is erről szól ez? Mi a baj a kapcsolatokkal, a világgal, velünk?