Van még remény a jövőben? 24/L

Lassan beleőrülök már a magányba, mégis képtelen vagyok kapcsolatot kialakítani és kötődni. Ez egy rettentően fájdalmas és nyomasztó érzés. Depressziós vagyok és szorongok. Félek, hogy a jövőben lesz valami komolyabb bajom. Úgy érzem valami kimaradt és elakadtam. Nekem nem volt kamaszkorom úgymond, holott az általános iskolában nekem a mindenem volt a közösség és én is szerettem volna sok új dolgot kipróbálni. Még sose volt kapcsolatom és már 24 éves vagyok. Egyszerűen elteltek az évek és tehetetlen vagyok.

A középiskolában bántalmaztak az osztálytársaim. Minden reggel kinevettek, amikor álltak a folyosón, nem köszöntek vissza, nem írtak vissza, ha kérdeztem valamit, undorító dolgokat írtak rólam az ask.fm-en (ahol én fenn sem voltam, mert alapból hulladéknak tartottam). Az volt a legszörnyűbb, hogy ha összefutottam velük az utcán, akkor is "úgy" néztek rám. Az osztályfőnök nem volt elég bátor, hogy felvállalja a véleményét, ezért minden jellegű segítséget elutasított, ezáltal még jobban fel voltak spanolva, mert érezték. Ez 15 és 18 éves korom között zajlott. Rengetegszer éreztem úgy, hogy meg akarok halni és hogy vajon akkor tudnák-e, hogy mekkora fájdalmat okoztak?

Inulinrezisztenciám van és túlsúlyos vagyok (165 cm/98 kg). 19 évesen sikerült lefogyni 70 kilóra nagyon szigorú diétával, szinte ehezesssel, de minden visszajött. Ekkor vett észre életben először egy fiú. Megkeresett a Facebookon én igent mondtam neki, de bántó szándéka volt mivel az előző barátnője megcsalta. Még nem is találkoztunk és már olyanokat írkált, hogy "még mindig bálna vagy" kérdeztem, hogy de akkor, ha nem tetszem, akkor mit akarsz? Aztán részegen írt, hogy ő így fejezi ki, ha valaki tetszik. Hát gondolhatjátok mennyire csalódtam kb. mindenben. Amióta visszahiztam nem vesznek észre.

19 évesen megismerkedtem egy akkor 24 éves férfival, nagyon jólelkű, jóképű, magabiztos ember. Ismerem már gyerekkorom óta. Egész életemben bánni fogom, hogy nem lett semmi, mert egyszerinek éreztem a helyzetet. Ő nem tudta tolerálni, hogy ilyen érzékeny vagyok. Nem szólt, hogy nem akarja, nem volt elég bátor hozzá, hanem a Facebookról értesültem róla, hogy lett neki barátnője. Azóta már összeházasodtak, jön a baba is. Egyszerűen fáj. Minden barátnőm azt mondja, hogy úristen vannak még emberek a földön, de jelenleg úgy érzem, hogy tehetetlen vagyok. Nincsenek barátok, nem járok bulizni, így nem tudok semerre sem nyitni. A gyerekkori legjobb barátnőmet is elvesztettem, mert nem tudta tolerálni, hogy amikor rosszul vagyok, akkor nincs kedvem sehova se menni.