Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megtegyem? Milyen hatással lenne rám? 20/F
Tavaly év elején történt hogy elég közel kerültünk egymással egy lánnyal, aki elég frissen szakított a párjával, és én már túl korán el kezdtem érezni iránta kicsit, és nagyon bele éltem magam hogy összejövünk.
Aztán végül nem így lett, annyit vettem észre hogy nem nagyon válaszol nekem, aztán pár nap után elkezdte kitenni a csókolózós képeket az exével, és hirtelen tényleg nem is értettem mi van, akkor ez nagyon rossz volt, főleg ugy hogy nekem elmondta hogy milyen volt vele az exe, és ennek ellenére újra inkább őt választotta.
Olyankor eléggé lement az önbizalmam, de nem hibáztatom a csajt, nem volt stabil érzelmileg, én pedig túl “kezdő” voltam és nagyon beleéltem magam a dologba.
Azóta túl tettem magam rajta rég, de azokban a napokban nagyon rossz volt, és emiatt a dolog miatt kezdett el izgatni a cuckold.
Miután megláttam hogy összejöttek, azután 2-3 napig szinte megállás nélkül egésznap maszturbáltam (nyilván nem ugy hogy intenziven vertem, hanem lassan es fantazialgatva) és arról fantáziáltam hogy van egy barátnőm aki a hátam mögött lefekszik mással.
Ami fontos hogy tudat alatt az is megfordult a fejemben hogy más szexel azzal a lánnyal akit akkor “szerettem”, viszont szándékosan nem erre a lányra gondoltam fantáziálás közben, hanem mindig valami kitalált barátnőre.
És mindig ez volt a lényege hogy az adott barátnőm a másik pasival jobban élvezi a szexet és hogy oda van érte, stb.
Lassan egy év telt már el, és ez a cuckold fétis azóta sem akar elmúlni, az esetek 70%ában amikor maszturbálok, még mindig ilyenekre gondolok, másképp nem is menne.
És most eszembe jutott hogy mi lenne hogyha maszturbálás közben az említett lányt képzelném el, hogy lefekszik mással, aki miatt ez kialakult. Nagyon sokáig valamiért rá nem mertem gondolni, nem akartam “bemocskolni” vagy nem tudom hogy fogalmazzak.
És amint ez eszembejutott, szörnyen elkezdett izgatni, ránéztem a lány képeire, és rögtön eszembe jutott az az érzés ami tavaly volt, de nagyon izgató volt.
Viszont nem mertem elkezdeni rá a masztit, nem tudom milyen hatása lenne ennek a későbbiekben.
Arra is gondoltam hogy lehet hogy ez végleg segítene feldolgozni ezt a dolgot azzal hogy ezt újraélem ezáltal.
Tényleg mikor rá néztem a képeire és erre gondoltam hogy megteszem, elképesztően különleges csábítást éreztem, mivel még rá soha nem is csináltam ilyen módon.
Szerintetek megtegyem?
(A feldolgozashoz visszaterve: a csajon reg tul tettem magam, de valahogy a tudat alattimban ez a cuckold vagy megmaradt miatta, es igy ertettem a feldolgozast es nem ugy hogy a mai napig sirok miatta vagy hasonlo)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Ez valami divat mostanában vagy mi az anyám?
Hogyan lehet arra izgulmo ,hogy a szeretett nőmet más dugja?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Azt írod, "másként nem is menne". Vagyis te generálod ÉS rögzíted magadban azt a kulcsingert, amire rátanultál az akkori megzuhant korszakodban, és most "úgy maradtál".
Van a k.urva vs. madonna jelenség a szexuálpszichológiában, amikor a "mocskos" dolgokat nem meri/akarja megélni a férfi a szeretett és emiatt felmagasztalt nővel (gyakran a felesèg lesz ilyen miután anyává vált), ezért a "piszkos" dolgokra mást (szeretőt, prostit) "használnak" és velük minden flottul megy, csak azzal nem, akivel igazán szeretnék.
Nade a lényeg: neked kell eldöntened, hogy akarod-e, hogy cuckold-fétisre kattanj, vagy sem. Ha igen, akkor bátran masztizz a lányra és a szokásos fantáziákra.
Ha nem, akkor érdemes volna egy darabig egyáltalán nem masztizni sehogy sem: a természet működésbe lép és nem "kell" majd semmilyen módon cuckold fantáziákat előszedni, ha el akarsz durranni, ehelyett inkább az "itt és most"-ra próbálj meg figyelni, minél inteznívebben megélni azokat az érzeteket, amik hatnak rád és az ingereket, amiket keltesz. Csak akkor kezdj masztizni, ha mocskosul fel vagy izgulva, akkor viszont így, és ne kezdd el verni "valamire", mikor még nem áll a zászló.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ez nem divat, hanem egy jelenség.
Több helyen is olvastam, hogy a cuckoldot kedvelő férfiak azért kedvelik ezt, mert valójában gyűlölik magukat. Nem érzik magukat elegendőnek egy nőhöz. Folyamatos félelmet éreznek abban, hogy a párjuk meg fogja őket csalni. Az agyuk ezt a félelemforrást egyfajta örömforrásként kezeli, hogy megvédje a szellemi épségét a további fájdalmaktól.
Tehát ez egy szellemi bántalom, amit orvosolni kellene.
Nyugaton ez elterjedt és elfogadott, de sokan tisztában vannak vele, hogy ez nem egészséges.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!