Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lefeküdtem a mostoha bátyámmal..mit csináljunk?
1 éve ismerem őt, anyum össze jött az apjával és hozzájuk költöztünk, és így ismertem meg a mostoha bátyámat, aki velem egyidős, 18-ak vagyunk mindketten. (én csak 1 hónapja, ő 5 hónapja)
Nekem már az első pillanattól bejött, tényleg ilyen tipikus "lányok álma" fiú. Na, és többször érintette már meg a fenekem "véletlen", meg ahogy nézett rám az mindent elmondott. Aztán 1 hete lefeküdtem vele, úgy volt az egész, hogy borozgattunk (1-1 üveggel megittunk) és hát aztán jött aminek jönnie kellett. Azóta titokban csókolózunk, nem feküdtünk le azóta újra. A szüleinknek természetesen nem mondtunk semmit, de nagyon nem tudom, hogy mit kéne most csinálni.
Anyukám alapból rohadt mérges lenne rám, így is ki van akadva, hogy állítása szerint qrvásan öltözködök, meg hogy mennyi fiúval voltam együtt..
Szóval, szerintetek mit kéne tennünk?
Nem, nem engedem el a fülem mellett, ez már az a kategória, ami már kicsit sem fül mellett elengedhető, szerintem ha ezeket a válaszokat meg mutatnám anyámnak örökké eltiltana a telefontól, mert hogy egy vadidegen APUKA ilyeneket mond egy lányra..a ri*anc szó jelentése= pénzért szexelni
Én szerintem rohadtul nem ezt csinálom:3
Az,hogy az ő tökéletes lánya milyen, arról nem tehetek, de a lánya is kerülhetne ilyen szituációba..
De mindegy, igen, riban* vagyok, de jó, ezt sem tudtam magamról:O
Ami pedig neked szól, te drága nő személy:) a bátyám kicsit sem kretén, nem hülye se semmi, csak fosik s következményektől, ennyi, azt mondta várjunk vele minimum 1 hetet, aztán beszélünk velük
Nem kaptam ilyen beteg üzeneteket, csakis olyat, amiben ki állnak mellettem és ndm tartanak rossz embernek, sem r*bancnak.
Nyilván azok a kommentek tetszenek, amikben valaki értelmesen le tudja írni a válaszát, vagy egyetért velem, az ilyen trágár kommentek az adott embert minősítik, akik ezt írják, nem pedig engem
Ez ennyi<3
Ohh, mondott ő mást is. Ez egy olyan vélemény ami neked nem tetszik, ilyen dolgokkal fogsz még találkozni az életben. De inkább bújj el, mond azt hogy trágár volt és a valódi tartalmával ne foglalkozz, jó lesz így menekülni minden elől az életben.
Nem kretén? Mi fog történni 168 óra után szerinte?
Nyilván olyan emberek írtak "támogató" üzenetet akik ilyen pornóra izgulnak és mivel ők támogatnak téged (perverz indíttatásból) neked ez tetszik, ezért tartod őket normálisnak. Ha drogos lennél és heroinisták támogatnának abban, hogy lődd magad tovább akkor is rájuk hallgatnál :)
A válaszomat én is leírtam értelmesen csak nem fogtad fel illetve a saját önzőségetek sokkal fontosabb volt a szüleiteknél. Nem foglalkoztok velük, csak a saját ösztöneitekre hallgattok pont mint az állatok.
Ez ennyi<3
#124 Igen, elég cifra dolgokat mondott, és ebben az a legszomorúbb, hogy ez a szerencsétlen nem is ismer, azt se tudja ki vagyok:D te meg főleg nem..
Nem,olyan emberek támogatnak, akik átlátják a helyzetet, és tudják, hogy semmi rosszat nem tettem ezzel, mivel semmi kapcsolat nincs köztünk, lehet hogy a szüleink még örülni is fognak:)
Mitől lesz jobb 168 óra múlva? Mondjuk addigra ki tudjuk gondolni, hogy hogyan mondjuk el, illetve adni jeleket a szülőknek, amik arra következtetnek, hogy bejön nekem, vagy én neki
Addig sajnos továbbra is titokban kell ezt csinálnunk, de sztem az a fő, hogy el fogjuk mondani, addig meg jól érezzük magunkat:3
Undorító vagy sem, nem kell elfogadni az igazságot. Minden nap szexelsz vele, k*rvaként demonstrálod magad, aztán letagadod. De egy hét kigondolni, hogyan mondjátok el az anyátoknak, ez valóban undorító és gerinctelen. Kislány nagyon gyorsan néznék magamnak új lakásat a helyedben.
"A drága apuka"
"cifra dolgokat" tehát ami nem tetszik neked azt úgy nevezed, hogy "cifra" értem én :)
Miért kellene tudnunk, hogy ki vagy? Kit érdekel szerinted? :D :D
Leírtad, hogy mit csinálsz a bátyáddal és azt illetve a hozzáállásodat véleményeztem.
Ha annyira hiszel benne, hogy a szülők akár örülhetnek is akkor miért nem mondtátok el? :)
A "semmi rosszat nem tettünk" mesét meg ne erőltesd, le lett írva hogy miért rossz csak nem fogtad fel (ezt sem)
Adni jelet a szülőknek? :D Hát hol van a felnőttes egyenesség? Mégis csak gyerekek vagytok? :D
168 órán át jeleltek a szülőknek ez egyre szánalmasabb :D :D
A bátyád ugyanúgy retardált mint te, belőle sem lesz férfi.
Pont az ilyen szánalmas, gerinctelen, sunyi, primitív viselkedés miatt vonná meg a támogatást azaz említett apuka.
Azaz undorító amit csináltok, az hogy a békés családi légkört megrizikóztatjátok, kibasztok a szüleitekkel, stb stb... úgysem érted. Az olyan mint te csak abból ért ha kirúgják az utcára aztán tengődik pár évet prostiként és belerázódik az életbe.
Ez ennyi<3
Még mindig nem értem, hogy miért vagytok ennyire fennakadva ezen. Mostohatestvérről van szó. Semmi rokoni szál nincsen köztük, mi ebben olyan hatalmas bűn? Az, hogy a szülők összejöttek te pedig beleszerettél nevelőapád fiába nagy kaland. Úgy látom sok embernek fogalma sincs mit jelent maga a szó.
Emellett, ha elmondják, vagy nem mondják nem tökre mindegy? Ti azonnal futottatok anyához, hogy pasiztam/csajoztam, esetleg dugni mentem? Szánalmas ez a hozzáállás.
#129 Köszönöm!! Teljes mértékben egyetértek veleed<3
#130 Igen, én is erre gondoltam:DD
Senki sem azon akadt fent, hogy vértestvérek vagy mostohatestvérek (ezt most írom harmadjára)
Forgatókönyvszerűen csak azoknak a kommentelőknek nyalod a seggét akik támogatják a gerinctelen viszonyod de ők nem lesznek ott amikor ezt fel is kell vállalni a szülők előtt :)
Amúgy ha nem "hatalmas bűn" akkor miért nem mondtátok el a szülőknek még mindig? :)
Az érdemi dolgokra kérdésekre érdekes, hogy nem reagálsz :D
Azért egy idegen előtt, anonim oldalon nem kellene sunnyogni, hiába ez a bevett létforma nálad.
168 órából kb. 12 letelt, 156 maradt mentek már a célzások? :D :D
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!