Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha nincs saját lakásom, akkor hogy van lehetőségem nőkkel szexelni? Van-e egyáltalán?
Sajnos egyetemista vagyok, nem rendelkezem saját lakással.
Pedig az alkalmi (vagy bármilyen) szex alapvető eleme, hogy a saját lakással/házzal/villával rendelkező férfi felhívja magához a nőt.
Azonban én nem tudok hova felhívni senkit. Ilyenkor mit tegyek? Lényegében lemondhatok a szexről?
Elképzelhető, hogy ezért nem sikerült semmit sem összehozzak eddig egyetlenegyszer sem?
(prostizás nem érdekel)
#39/40
Ez nem kifogás, hanem nyomós érv. Az ilyen "megoldásokra" külön elmondták, hogy egyből kirúgnak és ez büntetőjogi felelősséget von maga után. A kolimban ennyire szigorúan veszik ezeket. Egyszer már sokkal kevesebbért is kitettek egy koliból. Ha mégegyszer eljátszom ezt, akkor kb mehetek az utcára utána.
Ilyen feltételek mellett ti kockáztatnátok?
Teljesen érthető a helyzeted, 3 éven át voltam kollégista egyet ebből Budapesten a a Márton Áronban. Már az is hogy oda egy szűk óra kimenni rontott a helyzeten. Ennek ellenére rengeteget ismerkedtem, csajoztam. Volt olyan is, hogy "felszedem" egy csajt buliban és haza akart jönni velem, de le kellett mondjam mert tele volt a szoba. Ez is egy volt a sok közül, volt hogy csak egy szobatársam volt és lelépett a kedvemért, na meg azért is, mert én is távolmaradtam amikor kelett. Kb a lehetőségeimnek 10%-a úszott el amiatt, hogy nem volt hova menni, sokszor voltam a csajnál is. Ha nem ilyen high class csajokra vagy goldiggerekre utazol, akkor még örvendenek is, hogy otthon biztonságos környezetben vannak. Jött már össze margit szigeten is függőágyban.
Én is mindig csóró voltam és nem jött számba hotel/motel. Meg hát meg sem fordult ez a fejemben.
A legrosszabb ami történhet hogy nem jön össze a szex, mert nincs hol, de ez 100 próbálkozásból kevesebb mint 10 lesz, többször lesz az hogy a csaj simmán nem akar legfeküdni veled :)) (legalább is ez a tapasztalatom). Ha mindig csak azok a csajokk jönnek össze akiknek lakásuk van, az sem nagy veszteség szerintem.
Ha meg nem egyéjszakásokban utazol és bejön az hogy időt töltötök együtt és kedvelitek egymást, akkor már egy más téma jön be, de jobb esetben azt már együtt oldjátok meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!