Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megcsalhatott a párom? Nagyon kevés ondója volt
Ma kétszer szexeltünk a párommal de már elsőre is nagyon kevés ondója volt.
A délelőttöt egyedül töltötte itthon.
Nagyon elgondolkoztam hogy miért volt ilyen kevés hiszen máskor szemmel láthatóan több van.
És ugye úgy tudom hogy minél több az aktus annál kevesebb ondó jön már a végén.
Kicsit aggódom. Szerintetek foglalkozzak vele vagy túlgondolom? Csak hát magyarázatot meg nem találok rá.
Oké hogy maszturbálhatott itthon de akkor hányszor csinálhatta mire ilyen kevés lett neki?
Mert úgy emlékszem hogy az első 2-3 alkalommal kb ugyanaz a mennyiség szokott lenni, de legalábbis nem ennyire szembetűnő a mennyiség csökkenése mint most.
És az életmódja nem változott különösebben, mert tudom hogy valamilyen szinten az is befolyásolja.
Szóval nem tudom elképzelni.
Máskor pl folyik a kezemen ami kijön, most meg nem is spriccolt hanem épp csak pár csepp csepegett ki.
Tanácstalan vagyok és félek hogy történt valami.
És nem kell rögtön bunkózni kérlek, mert lehet hogy túl gondolom de akkor is furcsa az összes többi alkalomhoz képest ez a mai kivételes eset.
Te jó ég! Nem normális hogy ilyeneken agyalsz!
Számtalan oka lehet hogy most miért volt kevesebb az ondója.
Miért a megcsalás az első gondolatod?
Csak azért gondolok a legrosszabbra/megcsalásra mert nyilván mindig más a folyadékbevitele. Nyilván máskor is maszturbál, tehát eddig is minden napja egy kicsit más, de az ondója mégis nagyjából ugyanannyi szokott lenni már mindig.
Az csak a MAI napon volt ennyi. Pont ma mi volt az a nagyon befolyásoló tényező ami ennyire megváltoztatta most a megszokott mennyiséget?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!