Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hol szoktatok sugarbaby-t keresni?
20-asnak van igaza, de nagyon.
Igen a puncs felhigult.
Én a nyitásától fogva általában 3-4 havonta csináltam egy reget, pasiként.
kifizettem 1 hónapot. Azért csak annyit, mert egy hónap alatt le lehetett szűrni azokat a lányokat, akik bejöttek. Majd telszámmal folytattuk.
Statisztika :
Anno 46 lánnyal-nővel irtunk ott párat, majd Viber, telefon stb.
Volt is köztük 4 akivel találkoztam. 1-el volt meg a kölcsönös szimpátia-vonzódás. El is voltunk utána 2 évig egymással.
Mostanára viszont azt látom, hogy van sztem legalább 100-150 olyan lány ott, akik már 4-éve is ott voltak. Most is csináltam egy reget, de mára nagyon stilustalanok lettek. Szóval nem tudom, de én már azt is hanyagolom.
Statisztika :
30 válaszból az első üziben a -mi mennyi és meddig- a kérdés.
Holott még semmit nem tudunk egymásról, nem ültünk le 10 percre sem beszélgetni. Nekem pl. ezek nagyon fontosak, látni a másikat, a gesztusait a beszédstilusa stb stb. Enélkül nem beszélek a támogatás összegéről.
Sajnos örök ökörszabály, hogy az "okos" nő az kicsit kivár és megvárja mennyire nagyvonalú az illető pasi. Lehet ha nem feszegeti ezt a kérdést, sokkal többre számithat hosszabb távon.
Na mindegy egy a lényeg, hogy egyre kevesebb a tényleg alapból kedves, simulékony lelkületű lány-nő.
#24: Pedig borítékolható volt az eredmény. Gondolkozz... Ha ez a forró kása kerülgetés megy, akkor ugyanaz lesz a végeredmény, mint normál randiknál. Azaz a következő csoportokra oszlik a dolog...
1. Nő, aki hamar odaadja magát és olyat fog ki, akinek csak egy alkalomra kellett.
2. Nő, aki hamar odaadja magát és szerencsésen talál olyat, akinek komolyan kell.
3. Nő, aki túl sokáig elhúzza a dolgot és emiatt rengeteg lehetőségtől elesik, mert megunják.
4. Nő, aki túl sokáig elhúzza, de talál olyat, aki hajlandó sokáig udvarolni neki.
5. Férfi, aki első randin szexet akar és többet nem is.
6. Férfi, aki első randin szexet akar, de komolyak a szándékai.
7. Férfi, aki hajlandó sokáig udvarolni, de vagy az idejét pazarolja, vagy mindig lehúzzák.
8. Férfi, aki hajlandó sokáig udvarolni és összejön neki egy normális.
A normál életben is eltolódott nagyon az azonnal dugni akaró férfiak irányába, illetve női oldalon a mérleghinta, vagyis aki kellően értékes(nek tűnik), annak hamar odaadják magukat, rosszabb esetben bármilyen trógernek, aki jókor van jó helyen, a többiekkel meg "miből lesz a cserebogár" alapon kitöltik az szexkalandok között keletkező lyukakat. És akárcsak a kettős mérce, minél ügyesebben alkalmazza ezt egy nő (diszkrét szexkalandok és "én nem olyan lány vagyok" aranyásás), annál többet érhet el az életben.
És a legjobban azok szívnak, akik férfiként hajlandóak sokáig udvarolni (mert magában hordozza a kudarc esélyét, ahol még szexet sem kap, esetleg egyenesen a megaláztatást, ahol úgy nem kap szexet, hogy a vele való ismerkedés közben a nő más férfiakkal szexel), illetve azok a nők is, akik túl sokáig váratják a férfit, mert a kalandorok mellett kiszórnak egy csomó normális férfit is, ugyanakkor még mindig marad egy csomó folyamat-párhuzamosító, kettős-hármas életet elő szociopata, akinek kihívás nehezen kapható nők megdugása.
Tehát eddig is a gerinctelenségnek kedvezett az élet. A puncs.hu pedig ezeket a mentalitású embereket gyűjtötte egy helyre.
Így bárki, akiben volt minimális gerinc és tartás, az kiszóródott, mert vagy ő lett olcsó prostinak nézve egy naivabbak ígéretért, kevésbé naivak egy céltudatos egyetemista lányként egy cigány prosti áráért mentek el és nem kell több belőle.
Férfiak pedig vagy cigány prosti mentalitású nők által lettek lehúzva, naivabbak ígéretért, kevésbé naivak luxusprosti áráért kaptak egy átlagos "fogazok, nem nyelem le, misszionárius sötétben" aktust egy olyan egyetemista lánytól, aki fesztivál szezonban úgy szétcsapja magát, hogy csak az nem dugja meg, aki nem akarja.
És végül megmaradt mindkét nem csúcsragadozója, a rafinált prostituált, aki eladja magát egyetemista lánynak, illetve az elkölthetetlen pénzzel rendelkező csúnya, öreg, elhízott, de üzleti életben edződött, szintén rafinált férfiak és arra megy ki a zéró összegű játszma, hogy ki szakít többet, de vesztenivalója igazából egyiknek sincs sok, mert a rafinált lány előre lefixálja a normál prostitúciónál magasabb árakat, a rafinált férfi pedig élvezi, hogy valódi barátnő-feelinget kap és hitelesen és őszintén eljátssza a lány, hogy ő nem olyan lány és sokszor nem is sejti, hogy a férfi ezt sejti.
Így a kereslet és a kínálat találkozik egymással.
Sajnos az a baj hogy a lányok akik ezt elvallaljak ai insta nők feszbuknok.
Csak ahogy a 24 és írja nincs normális.
..vagy adjál 100e /alkalom de ugye 2orara rá másnak bújik
... szinte hozzád se ér csak esetleg kézzel de örülj hogy ott van neked és már 20..30 ezrek.
...a legszebb aki írt nekem elvárja hogy én küldjek képet előre, de ő utána se fog ,nem ad teloszamot nehogy lebukjon meg arcát se muattaja de 1 alkalomra ker 30ezret.
Az ilyeneket el kell hajtani mint Süsü a lepkét!
Anno nekem is volt 2 ilyen kapcsolatom is.
Nem párhuzamosan egymás után.
De a csaj nem volt más csak én. Tudta hogy én nem vagyok független ezért nagyon diszkrét volt.
És a 2 lány kb 5 évig volt meg ha úgy nézem.
Csak kevés a normális igényes
Ha volna ilyen lány szívesen támogatnám.
38f
Jah azért kipróbálnám pasiként milyen lehet egy sugardaddyvel :D
Lehet csajkent sem annyira egyszerű ebbe belemenni
Egy vonzó diáklányt támogatnék én is.
40F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!