Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért érzi úgy a barátnőm, hogy csak szexre kell, és hogy csak muszájból kell velem lefeküdnie? (Többi lent)
Elsősorban nők segítségét kérném!! (Bocsi srácok :D)
Pár hónapja vagyunk együtt a barátnőmmel. Mindketten 26 évesek vagyunk.
Eleinte minden jó volt, de pár hete érezhetően megromlott a szex.
Rólam tudni kell, hogy elég nagy a szexuális igényem. Ezt az első szex után elmondtam neki anno, de azt mondta, hogy neki is nagy az igénye. Eleinte így is volt,sokat szexeltünk és szinte mindig volt orgazmusa is. (Eléggé perverz is a szerelmem)
De mostanában érezhetően lecsökkent a szexuális étvágya. Emiatt sokat is veszekszünk, mert evidens, hogy arra gondolok, hogy van valakije, vagy velem van a gond. De azt mondta, imádja velem a szexet.
Viszont ha csináljuk is, érzem, hogy sokszor csak miattam kezd bele. De közben meg elkezdi élvezni, és sokszor van orgazmusa is. (Legutóbb pl majdnem a falat is lekaparta xD)
Ezek ellenére baj van, mert tegnap próbáltam felé közeledni, és elutasított. Én meg zokon vettem, mert pár napja már nem volt együttlét. És volt éjjel egy beszélgetésünk, tehát megbeszéljük a problémát.
Csak most nem értem teljesen, miből fakad ez neki, és ez a baj.
Azt mondta, úgy érzi, hogy sokszor muszájból kell velem lefeküdnie, hogy nekem ne essen rosszul, meg hogy úgy érzi, sokszor csak a szex miatt vagyok vele együtt.
De ez nem igaz, nagyon szeretem és nekem a szex arról szól, hogy nagyon közel kerülünk egymáshoz.
Tudni kell róla, hogy ő pánikbeteg, sokszor van rosszul. Ezekben a nehéz percekben is mellete vagyok, elterelem a figyelmét. Annyira erősen pánikbeteg, hogy egy ideje munkát se talál, mert nem bírja a napokat roham nélkül
végigcsinálni.
Ezért én eltartom őt jelenleg, nálam lakik, de ezzel sincs semmi bajom, mert szeretem nagyon.
Szóval értitek? Mindenben támogatom, anyagilag is, érzelmileg is. Ott vagyok mindig mellette, ha szüksége van rám.
De ezek ellenére úgy érzi, hogy muszájból szexel velem, és hogy csak a szex miatt kell nekem.
Valaki tud tanácsot adni?
Én is sokszor érzem így. Sok pasit csak a szex érdekel, meg belénk van nevelve, hogy teljesíts mindent, különben macskák. És idővel rájössz, hogy az sem élet, hogy a szex a legfontosabb.
(Csak mellékesen, miért nem első szex ELŐTT mondtad el neki az igényeidet?)
Lehet úgy érzi, hogy a szexxel kell fizetnie ezért? :/
Nem szeretném, hogy így érezzen. Azért van itt velem, mert szeretem őt és kötelességemnek érzem, hogy segítsek a barátnőmnek.
Második: azért mert randin nem beszélgetek ilyenről. Nehogy azt higgye, hogy ez a lényeg.
Az első szex utánt azt úgy értsd, hogy itt aludt, szóba jött az előző este. És azt mondta hogy mennyire jó volt és hogy nagyon jól érzi magát velem. És elkezdtünk beszélni erről, hogy kinek mi az igénye. És még ő is mondta, hogy jó hogy sokszor szeretek, mert ő is.
És ez egy ideig így is volt.
Az a baj, mivel már rengeteg helyen volt, nem akar menni mégegyszer. Amit meg is értek.
De így egy idő után valóban rá fog menni a kapcsolatunk. :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!