Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
13cm hosszú pénisszel ki lehet elégíteni egy lányt? Lányok válaszát várom, és nem magukat nőnek kiadó komplexusos férfiakét! Köszönöm.




















pasiként írom, tudományos úton megközelítve, hogy minimum 7 centi kell (az a nagyon minimum), amivel még ki lehet elégíteni egy lányt (na jó, nem azt mondom, hogy átlag lányt, hanem az én páromat)
Ujjazásnál én éppen elérem még a G-pontot és környékét úgy, hogy a behajlított ujjaimat használom a G-ponthoz. Vékony, rövidebb újaim vannak és most mértem meg, olyan 8 centisek. Ezekkel éppen pont jó elérni, habár néha örülnék 1 extra centinek, mert így tövig be kell nyomnom. Szóval ugyanezt az izgalmi pontot el lehet érni egy 7-8 centis, megfelelő vastagságú, megfelelő görbületű pénisszel, de az a hátrány, hogy nagyon mozogni már nem lehet, tövig be kell nyomni és gondolom csak 1-2 pozíció érné ezt el, és ha nem megfelelő a makkod vége, akkor nem izgatod.
A lányok inkább azt szeretik és azt érzik jobban, ha a makk alja, a dudorodó rész izgatja a dolgokat, szóval hozzá lehet még adni olyan 3-4 centit, hogy elérje a makk alja a G-pontot.
Ha pedig nem azt akarod, hogy tövig be kelljen nyomni, hogy a megfelelő pont a megfelelő helyet izgassa, akkor még adjunk rá 3-4 centit és akkor már kellemes mozgással, oda-vissza, be és kihúzásnál is tudod izgatni a megfelelő pontot.
Ha ezt összeszámoljuk, matematikai alapon, csakis az én páromat nézve, egy 7-8 centis farok ki tudná valahogy őt elégíteni, 10-12 centis már elérné a megfelelő pontokat, amit ő a legjobban érez, és 13-16 centi pedig számára g-pontot nézve teljesen ideális. Annál nagyobb már inkább a kitöltő érzést tudja elérni, de a G-pont izgatásban nem nyújt semmi újat.
Itt már sokkal fontosabb, hogy milyen vastag a farok és milyen a formája.
Ha pl. jól felfele kunkorodik, akkor szuperül tudja ingerelni misszionárius pózban, ha lefele, akkor a kutya póz a király, ha pedig egyenesebb, akkor jók a begörbített pózok, ahol kicsit oldalasan van benne a farok (mondjuk állva mögötte)










Én is srác vagyok. (micsoda kolbászfesztivál van itt a válaszokban 😂)
Én csak annyit tudok mondani hogy nekem sikerül.
Meg kell dolgozni érte de ha ügyes voltál akkor nimcs gond.















3-as a leszbik mű dildot használnak.
Bár férfira nem izgulnak és nem izgatja őket a férfi nemiszerv maga az érzés az jól esik nekik





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!