Kezdőoldal » Szexualitás » Fogamzásgátlás » Menzesz előtt 7 órával megtört...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Menzesz előtt 7 órával megtörtént a baj, kiszakadt az óvszer. Megjött, de nem tudom, hogy kellene-e a 72 órás tabi. Szerintetek?

Figyelt kérdés

Sziasztok! Nálam a probléma kicsit összetettebb. Együtt voltunk a barátommal 1 hete, mikor gondatlanságból adódóan be kellett vennem egy esemény utáni tablettát. Igazából nem biztos hogy szükség lett volna rá, mert konkrétan baj nem történt, csak féltünk, ezért megelőzve az esetleges gondot bevettem egyet. Egy hétre rá újra együtt voltunk, végig rendesen figyeltünk, néztük hogy minden rendben van-e, és még mielőtt a végéhez jutottunk volna szintén megnézte hogy egyben van-e a dolog, viszont miután elment, és kivette, akkor vettük észre, hogy kiszakadt. Borzasztóan bepánikoltunk, és tisztában vagyunk vele, hogy hiba volt ilyen kevés idő után kísérteni a sorsot, de védekeztünk, és a fene sem gondolta volna, hogy pont most fog kiszakadni (eddig sosem volt ebből probléma, egyszer sem szakadt ki). Ez a menzeszem 1. napján történt hajnali 1 órakor (ekkor még nem véreztem). Reggel 8-kor jelentkezett a menstruációs vérzésem. Lehetséges hogy be kellene vennem még egy esemény utánit, de félek a lehetséges mellékhatásoktól és hogy túlságosan tönkreteszem magam, de babát pedig semmiképp sem szeretnénk. A jövőben sokkal jobban fogunk vigyázni, nem szeretném/szeretnénk újra átélni ezt a stresszt! A kérdésem az lenne, hogy mindenképp vegyek be egy 72 órás tablettát? Lehetek így egyáltalán terhes?

Köszönöm előre is a válaszokat!



2018. febr. 18. 21:48
1 2 3
 11/23 A kérdező kommentje:
Csak attól tartok, hogy az előzőleg bevett 72 órás miatt eltolódott a peteérésem, vagy esetleg kialakulhat miatta rendkívüli peteérés. (Nem tudom ilyen lehetséges-e.) De akkor ne vegyek be tabit?
2018. febr. 19. 07:18
 12/23 anonim ***** válasza:
58%

#7


A peteérést a menstruáció kezdetétől kell számítani, nem a végétől. A ciklus 14.napja. A ciklus kezdete pedig a menstruáció kezdete.


A többi részével egyetértek, nagyon minimális az esély, kérdező. Ne bombázd feleslegesen hormonokkal a szervezedet.

2018. febr. 19. 07:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/23 anonim ***** válasza:

Nem lehetsz, nem leszel terhes! Ne izgulj, és semmiképpen se vegyél be még egy tablettát.


De arra kiváncsi lennék, hogyan szakadt ki a gumi. Iszonyú erős és nagyon rugalmas, simán a fejemre tudom húzni! A statisztikák szerint sok millió darab között ha akad egy hibás, itt a Gyakorin pedig nap nem múlik el anélkül, hogy ne olvasnék kiszakadó gumióvszerről. Nekem ez annyira furcsa...

2018. febr. 19. 09:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/23 anonim ***** válasza:

utolsó... ugyanez jutott eszembe :D de ha meg kiírja h védekezés nélkül szexeltek, mindenki csak lecseszi majd, és senki nem fog válaszolni xD


Kérdező, ha megjött, akkor most épp nincs peteérésed, ha eltolódott, ha nem. Nyugi.

2018. febr. 19. 09:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/23 anonim válasza:
Nyugodj meg, 100%, hogy nem vagy terhes, eszedbe ne jusson a szervezeted legyalazni meg egy tablettával. A jövőben érdemes lenne valami megbízhatóbb fogamzásgátlási módban megegyezni a pároddal, esetleg kérd ki nogyogyaszod tanácsát. Üdv(32 éves 2gyerekes anyuka)
2018. febr. 19. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/23 anonim ***** válasza:

"Menzesz előtti, ill. utáni 1-2 napon nem lehetsz terhes."

DE LEHETSZ!

Viszont nagyon kicsi az esélye, nem érdemes már mást tenni.

2018. febr. 19. 11:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/23 A kérdező kommentje:

Csak hogy mi tényleg használtunk gumit, és ez valóban kiszakadt. Sosem csinálnánk és csináltuk nélküle. Ennyire felelőtlenek nem vagyunk. Lehet mi rontottunk el valamit, lehet hibás volt... Most az egyszer fordult elő velünk is. De nem is ez a lényeg. Nem tudom mi tévő legyek, most jöttem a nőgyógyásztól, felírta a tablettát, (pedig elmondtam a történetet) de nem igazán szeretném bevenni.

Köszönöm mindenkinek a választ!

2018. febr. 19. 12:09
 18/23 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem felesleges bevenni a tablettát. Az egy héttel ezelőtti lórúgás felborított mindent, ez a vérzés sem normális menzesz, hanem az esemény utáni tabletta hatására, soron kívüli. ha még megvan a múltkori tabletta betegtájékoztatója, olvasd el, hátha ír valami okosságot. de szerintem ez most olyan szinten beavatkozott a szervezetedbe, hogy kizártnak tartom egy terhesség létrejöttét.


Mindazonáltal megértem a pánikodat.

2018. febr. 19. 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/23 A kérdező kommentje:
Rendben van. Köszönöm szépen mindenkinek a nyugtató szavakat! Majd még jelentkezem, hogy mi lett végül.
2018. febr. 19. 18:16
 20/23 anonim válasza:
Hagyd a fenébe azt a hülye tablettát. Az orvost nem érdekli, mi lesz a szervezeteddel, ha beveszel kettőt. Neki nem számít, biztos, ami biztos alapon felírja.. Tuti, hogy nem leszel terhes. Próbálj másra gondolni, ne orulj bele, tok felesleges, a receptet meg tartsd meg tartalékba esetleg a jövőben jól jöhet még.
2018. febr. 19. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!