Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tényleg egy férfinak jobban érdeke, hogy védekezzen?
Sajnos nem így van. Az egyébként vicces gyerektartásokról amiket megítélnek meg nem is beszélve, sokszor pedig azt se nagyon fizetik a delikvensek.
Azt mondanám inkább szerencsétlen gyerek érdeke, hogy a szülő védekezzen, mert az nem tehet róla, hogy apu,anyu ennyire sügér volt, ő issza meg a levét.
Mellesleg urak, majd ha mi is a szívünk alatt hordunk egy csöppséget és a mi testünkből kell kikaparni, vagy nekünk kell netán megszűllni vagy felnevelni, tutira mellénk fog állni a jog.
Ám én azért kicsit sem fogok szülni, hogy szülhessek.
Ez van, ezért esik jól a szex, hogy akkor is legyen gyerekünk amikor nem akarjuk. Ez benne a csapda, ezt a csapdát lehet valamennyire kiküszöbölni, ha az ember védekezik.
Igaz áram alatt villanyt szerelni nem annyira élvezetes, de legalább annyira kockázatos, mint nem védekezni.
Mindkét (mindhárom) fél érdeke. Legalább az egyiknek meg kell tenni és nincs gond.
#12
Ez akkor is úgy lenne igazságos, hogy a férfi is dönthetne, legalább arról, hogy ő részt akar-e venni a dologban vagy nem. Aztán majd a ribizli eldöntheti hogy ha nem pumpolhatja a csókát akkor is bevállalja-e a gyereket. Csak ezzel valószínűleg jócskán visszaesne a születések száma, aztán emiatt ilyen nem lesz soha.
Te hány éves vagy, kérdező??
A legtöbb nő nem arra megy, hogy teherbe essen, foleg nem egy egyejszakas kaland miatt....es az, hogy egy pasinak legyen joga eldonteni, hogy megtatsa e a babat, ha mar "tudok vigyazni" magatartassal elintezte a ferde ejszakat, az milyen vilaghoz vezetne? Ha attól félsz, hogy teherbe ejtettél valakit, ne csináld védekezés nélkül.
Jah sőt akár a pasi is vihetné a gyereket és megpróbálhatná felnevelni abból a lóvéból, amit a "ribizli" bejelentett fizetésének a 20%-ka ként max levonnak.
Ez is igazságos lenne nem de bár ?
Mert akkora biznisz gyereket szülni és egyedül felnevelni.
Több nőt is ismerek aki ebből gazdagodott meg...
Meg az is öröm, hogy utána a legjobb csaj is küzd azzal, hogy egy normális pasit kifogjon, mert onnantól mindenki csak egyet akar,...
Még is csak igaza van a kérdezőnek jobb ha mi pasik védekezünk, mert ezek a gonosz nők, még a végén teljesen kihasználnak bennünket.
Egyik barátom és az akkori barátnője összehoztak egy
babát. Csaj úgy döntötte, hogy megszüli (bár láttam,
hogy húzza a száját). A srácnak minden álma volt egy
gyerek, akkor még jól megvoltak.
A történet pedig itt tart:
A srác pereskedik a gyerekért, hogy ő nevelhesse fel.
Munkája van, becsületesen dolgozik 18 éves kora óta,
és tényleg szereti a kicsit. A csajnak van egy új pa-
sija, aki állítólag már el is jegyezte, úton van a má-
sodik baba, és a csaj a gyerektartásért pereskedik, ami
cirka 20e ft / hónap. Ehhez képest olyan körülmények
között élnek, hogy albérlet, amit nem képesek fizetni,
a csajnak nem volt és meglátásom szerint nem is lesz so-
ha munkahelye.
Namost akkor kinek is lenne a legjobb védekezni?
Egyébként meg annyit, hogy a nőknek sem egészséges, ha
úgy döntenek, hogy nem tartják meg gyereket, bár sok
pasit ez akkor már nem érdekel... Volt olyan barátnőm,
aki 17 évesen már 2 abortuszon ment keresztül, akkoriban
elég gáz életvitelt folytatott. 20 éves korában összejött
jelenlegi párjával, és 28 éves korára tudtak összehozni
egy babát, pedig évek óta akarták már....
Szóval lehet én vagyok az egyetlen barom, de inkább én
védekezek, mint a csajt tegyem tönkre a meggondolatlan-
ságaimmal. Persze ehhez hozzájön az is, hogy a tabletta
ellen vagyok, bár mondják, hogy mennyire szép és jó, de
még nem telt le az a 10-20 év egy tablettánál sem, hogy
rájöjjenek, mekkora pl a trombózisveszély.
A nőnek azért érdeke, mert a gyereket neki kell megszülnie/elvetetnie. És általában a nevelés is rá marad, mert bizony a nem kívánt gyereket a pasik nem nagyon szeretik vállalni.
A férfinak meg nyilván azért érdeke, mert nincs beleszólása a gyermek sorsába.
Itt is találkoztam már olyannal, hogy 20 évesen teherbe rakott egy nőt, az meg nem akarja elvetetni a gyereket. És fel volt háborodva a hapsi, hogy elb.szták az életét...
Hát kérem szépen. Miért nem húzott a farkára kotont?
Érdekes, hogy a pasik nagy része elvárja, hogy a nő szedjen tablettát, nehogy nekik kelljen gumit húzni, aztán ha jön a gyerek, ők vannak legjobban felháborodva.
Tudjátok, csak azt lehet átb.szni, ki hagyja magát.
Persze tény, hogy gerinctelenség direkt azt hazudni mondjuk, hogy szedi a gyógyszert...de ha vkitől nem akar a pasi gyereket, igazán megtehetné, hogy gumit húz, és akkor nem kerülne ilyen helyzetbe.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!