Kezdőoldal » Szexualitás » Fogamzásgátlás » Ilyenkor mit csináljak?

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ilyenkor mit csináljak?

Figyelt kérdés

Fogamzásgátlót szedek már két éve, eddig minden rendben ment. Egy hete este elfelejtettem bevenni este tízkor, reggelre pedig megjött, pedig hónap közepén voltam. Egyszer már jött meg korábban, a nőgyógyász pedig azt mondta, hogy ilyenkor tartsam a hétnapos szünetet hamarabb. Most is így tettem, rendesen ment minden, a szünet végére már nem is volt vérzés. Viszont miután bevettem az első szemet, másnapra megint vérzésem volt. Viszont közben együtt voltam a barátommal, mert ugye a tabletta a szünetben is véd. A nőgyógyászhoz két hét múlva kapok csak időpontot, így nem tudom, hogy szedjem e a gyógyszert tovább, vagy hagyjam, mert megint megjött a vérzés. Arra is gondoltam, hogy jó lenne az esedékes egy hónapos szünetet megtartani, mert lehet, hogy a sok ez a szervezetemnek.


A másik pedig, nem tudom, hogy szerezzek e hetvenkétórásat, mert együttvoltunk, de mivel megjött a második vérzés, és végülis bogyót szedek, ezért védve vagyok. Viszont ha most szünetet tartanék vele, akkor is védve lennék..?


Elnézést, az össze-vissza fogalmazásért, de aggódom. 20/L


2011. dec. 19. 14:14
 1/5 anonim ***** válasza:
Igen 2 évente 1-2 hónap szunet nem árt mert teljesen megszokja a szervezeted a gyógyszert és aztán lehet h nem fog magától rendesen mukodni. Nem tudom mien gyógyszert szedsz, de az enyémnek még a tájékoztatóba is be van írva h ha kimarad egy akk nem pótolni. Kovetkezovel folytatni és kozben 7 nap védekezés. Nem lehet am h másodjára csak pecsételo vérzésed volt?
2011. dec. 19. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Ha csak két hét múlva fogad, akkor telefonon kérdezd meg a dokitól, hiszen ez eléggé sürgős. Nekem is volt már ugyanilyen problémám, én felhívtam.
2011. dec. 19. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:

Yadinet szedek, és nálam is benn van a tájékoztatóban, hogy ha tizenkétórán belül pótolod, akkor semmit nem kell tenni, de ha 24 óra után, akkor kell kiegészítő védekezés. Viszont nekem 12 órán belül volt, és még is megjött. Nem pecsételő volt, bő és élénkpiros. Pótolni a nőgyógyász miatt nem akartam ugye, mert normálisan kéne kezelnem..


Szóval ha most szünetet tartok, attól még biztonságos volt az előző szünetben az együttlét?

2011. dec. 19. 14:24
 4/5 anonim ***** válasza:
Én minden esetre csinálnék egy tesztet. Biztos ami biztos. Én is ha mondjuk szédulok, rosszul vagyok v késik egy napot ( mert gyógyszer melett is késhet. Mint a dokim aszisztense kozolte: hasmenéstol, fogyástól,hízástól, szinte bármitol mert máshogy szívodik fel a gyógyszer.) csinálok egy tesztet. Biztos ami biztos. És sztem mindenképp tarts szunetet. Lehet a szervezeted így jelez h ideje lenne már
2011. dec. 19. 14:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
Fogamzásgátló mellett nem vehetsz be esemény utánit, nem fogja felírni neked a doki. Szerintem 2 hétnél sürgősebb a dolog, ha nem a sajátodhoz, menj el másik orvoshoz!
2011. dec. 19. 19:30
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!