Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szexmániássá tett a pasim! Van erre vmilyen kezelés, gyógymód?
Ő a 2 olyan pasim,akivel az ágyig jutottam. Az elsőnél is jónak találtam a szexet, nem fájt az első sem,csiklóorgazmusom mindig volt. A lángolás múltával már nem kívántam annyira,a pasi teste sem vonzott igazán (nagyon vékony volt), volt úgy,h hónapokig nem szexeltünk, mert én nem akartam.
Mostani párom azonban elvette az eszem...!
Megismerkedésünk után 2,5 héttel már az ágyában voltam,és fantasztikus volt.
Úgy tud táncolni bennem,annyira pont belém passzol,és vele sikerült hüvelyi orgazmus is.
Attól a naptól "őrült" vagyok. Annyira imádom azt az érzést,h naponta többször akarom, mindennap. (és ez már több mint fél éve tart)
Mikor suli volt, meg vizsgák akkor valamennyire tudtam kontroll alatt tartani magam,de két hétre nyaralni mentünk, és akkor éreztem először azt,h ez már kóros.
Az első héten naponta 5-6 alkalom volt,utána megjött a menszeszem.
Nagyon vártuk,h lemúljon,bár néha közben is csináltuk, de akk nem olyan sűrűn.
Amikor már végre újra csinálhattuk volna aznap este finom vacsorát csináltam neki (imádok főzni neki, olyan szexisen tud enni)sokat evett,meg különben is elég sűrű programunk volt aznap, és ő amint lefeküdt el is aludt rögtön.
Nagyon csalódott voltam,de nem volt szívem felébreszteni,mert olyan mélyen aludt,de soha nem éreztem még ilyen iszonyú dühöt magamban mint akkor.
Iszonyatosan csalódott voltam,még sírtam is, ő meg szegény nem értette reggel,h miért piros a szemem. Persze utána bepótoltuk a hiányt.
Akkor nagyon elgondolkodtam ezen,lehet hogy ez már nem is egészséges.
Ha együtt alszunk akk min. 3x szerelmeskedünk egy éjszaka+reggel. és ha reggel sietni kell,v vmiért kimarad akk egész nap morcos vagyok, állandóan kívánom őt,ha meglátom a nevét a telefonom kijelzőjén már akk nedves a bugyim.
Fiatalok vagyunk még,és ő örül neki,h ilyen kis tüzes vagyok,de néha én már megijedek ettől az őrjítő vágytól.
Főleg azóta kívánom őt ennyire mióta ismerem ezt a szuper hüvelyi ÓÓÓÓÓÓ-t!
és más pasik abszolút nem vonzanak, csak az ő édes teste,mindig körülötte forog az agyam, és azóta sokkal szerelmesebb is vagyok mióta úgy tud megérinteni belül.
és nem tudok olyan fáradt lenni,h ne akarjam,ha előtte vizsgáztam, 2 órát aludtam, és majd összeesek a fáradtságtól, amint meglátom őt,és érzem az érintését rögtön tűzbe jövök.
Mit gondoltok? ez tényleg kóros már? ha igen, akk létezik rá megoldás?
22/L
Semmi kóros nincs ebben. Én is így vagyok ezzel csak még szűz :|.
Azért próbálj meg más örömforrást is találni és talán nem leszel morcos ha nincs szex.
Minden rendben veled!
Szereted, nekem pl ez a normális mennyiség.
Ahogy öregszem így egy picit csökken, de a napi 1-2 mindig menne.
Örüljetek egymásnak, és ha nem jön össze akkor ne dühöngj. Gyakorold a türelmet.
Köszönöm a válaszokat!:)
Természetesen más dolgok is foglalkoztatnak, sokat tanulok,sportolok, és együtt sem csak szexelni szoktunk (bár, ha buliba megyünk az is egyfajta előjáték már...és néha egyszerű sétánál is úgy tudja megfogni a kezem,h attól beindulok)
jó olvasni,h ez másnál is van így,akkor talán mégsem vagyok orvosi eset :)
Nem olvastam el a többi választ de:
Mintha magamat hallottam volna, de komolyan!!! :D
Én viszont volt, hogy aludni se hagytam a párom, mi képesek voltunk összeveszni azon, hogy nem akar már többet szexelni velem, mert egyszerűen nem bír. Nonstop 24-ben a szexen járt az eszem, de csak vele, és még most se bírok mást elképzelni, csak őt...
Aztán elkezdtem fogamzásgátlót szedni, a libidóm lecsökkent és minden más lett... :D Először gondoltam rá, hogy elkezdek másmilyet szedni, de így kb azonos szinten vagyunk (teljesen meg nem szűnt, csak már nem vagyok ilyen állat), tudok gondolkozni is, meg másra koncentrálni, szóval végeredményében én beértem ezzel... Nem tudom, te szedsz-e?
20L
Klassz csaj lehetsz!
Mesélnél a turbó vágyat kifejtő hüvelyi orgazmushoz vezető útról?
mintha én írtam volna XD próbálom kontrollálni ezt hogy ne legyek morc ha inkább már aludna, és akkor hagyjam.néha azért még próbálkozom akkoris, sokszor bejön,aztán ha nagy a fáradtság, puffogok magamba egy kicsit aztán odabújok alszom énis:D
szerintem nem kóros de az idő múlásával lehet visszaesik a dolog egy normál szintre=)
ezt a szuper hüvelyi ÓÓÓÓÓÓ-t!
:DDD
Hát ez nagy.
Én nem agyok nimfo sajnos,de biztos imádná a pasim.Örülj neki:D
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!