Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Párom megmondta, sose lesz orál. Mit csináljak?
""Az még mindig nem derült ki, hogy fiú vagy lány aki ennyire ellene van."
Nem teljesen tökmindegy?? Miért számít ez???"
Igaz. Végül is teljesen mindegy, a lényeg ugyanaz. Ez csak egy hosszú probléma és konfliktus kezdete.
Először csak kijelenti, hogy semmi orál, utána, hogy csak misszionárius pózban lehet csinálni takaró alatt, sötétedés után, utána elég heti egy alkalom, de ne legyen 10 percél hosszabb, majd elég havi egy alkalom és végül folyamatosan fájni fog a feje.
Az pedig, hogy így kijelenti, hogy sose lesz orál, elég nagyfokú önzőségre és rugalmatlanságra vall, mert még az egyezség és a kompromisszum szikrája sincs benne. Jó lehet, hogy nem szeretem a szopást/nyalást, de azért megteszem olyas valakiért, akit állítólag szeretek.
A későbbiekben sem fog soha megalkudni, vagy kompromisszumot kötni, csak az lesz jó, amit ő akar.
Nem mindegy. Mert olyan nőről még nem hallottam -és most a prűd illetve idős korosztályt nem ide értve- aki ne lett volna hajlandó rá, ellenben férfiről már nem kevésről, sőt, találkoztam is ilyennel.
Ez van. Vagy elfogadod, vagy mást kell keresned. Mondjuk azzal is meg lehet próbálkozni, hogy te se legyél hajlandó neki megtenni. Vagy nem is hagyja, így kell érteni a nem hajlandót?
Sztem inkább a nők nem szeretik. (Ezen az oldalon folyton olyan kérdések vannak, h miért nem szop a barátnőm?)
Amúgy azt se engedi h neki csináljam.
"Egyébként ez az orális szex ez valami alapvető szükséglet? Nem lehet nélküle meglenni? Tényleg annyira fontos?"
ahogy látom neked nem alapvető, ezért másnak se lehet
A falhoz is verheted magad, akkor sem tudsz semmit tenni. Ha neked ennyire fontos az orál, akkor vagy befenyíted a párod, hogy elhagyod, ha nem csinálja, akkor talán hajlandó lesz rá, de akkor abban a tudatban kell élned, hogy ez neki kényszer és undorodik tőle, mert megszeretni nem fogja.
Vagy másik párt választasz, akivel összeilletek szexuálisan.
Más megoldás nincs.
ma 15:49
Azért helyesbítsünk: az evés, ivás, sz...rás az alapvető szükséglet. Az orális szex nem az. Mondjuk inkább úgy, hogy vannak, akiknek ez kiemelkedően fontos. Nincs ezzel semmi baj egyébként. :)
Levezetem, hogy miért lesz mással igen, veled nem:
Neked már megmondta, hogy így lesz, ezért ha velemaradsz, akkor ezt elfogadod, és nem lesz orál. De mivel ez neked böki a csőrödet, ezért úgyis elhagyod később.
A másik lehetőség, hogy hamar elhagyod, végül ugyanoda érkeztünk.
Ő keres valaki mást, akivel ugyanezt a kört lejátssza, majd megint, és valahol az úton tanul belőle: talán engednie kéne az elveiből?
Nyilván csak valószínűsítek. Mert manapság szerintem több olyan nő van, aki igényli a _jó_ nyalást, mint aki nem. Aki nem, azt is megtéríthet egy jó nyalás.
Még egy adalék: a férfi azért is lehet elutasító, mert tudja magáról, hogy béna ebben.
Én sem írtam, hogy egyértelmű (csak elsőre :)), azt írtam, hogy valószínűsítem, vagyis az elkövetkező lehetséges események erdejében az általam vázolt ágaknak a legnagyobb a valószínűsége szerintem.
Voltam már nővel, aki azt mondta, hogy nem szereti, ha nyalják, de nem ez a többség. Egy ilyen nővel talán nem lenne annyira gondban a párod, és nagyobb lenne a világban a boldogság. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!