Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megkezdődött a 16. Budapest Pride melegfesztivál azaz másnak is feltűnt az alábbi logikai hiba?
Steigler Sándor, a rendezvényt szervező Szivárvány Misszió Alapítvány kuratóriumi elnöke arról beszélt: az elmúlt év belpolitikai diskurzusában a hagyományosnak mondott családmodellre hivatkozva olyan alaptörvényt fogadott el az Országgyűlés, amely "diszkriminatív módon korlátozza a leszbikus és meleg emberek jogait, vagy éppen elhallgatja, hogy ebben az országban is élnek ilyen emberek"
nos a kérdésem az: Miben van kevesebb joguk? Ellenkezőneművel házasságot kötni v gyermeket örökbe fogadni úgyanúgy joguk van mint nekem(heteronak). Tehát az egyenlőség most is megvan. Ha meg joguk lesz mint nekünk akkor az diszkriminatív ránk nézve, vagyis ellenkezik az általuk hirdetett eszmékkel.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Hát a melegekről a véleményem a következő: vegyünk egy meleget és egy szellemi fogyatékost (olyat, aki születésétől fogva az). Nos, a szellemi fogyatékosok ugyebár betegek, azok is, aki így születtek. Nekik ilyen a genetikájuk, ezt kapták a sorstól. Gyógyítható? Nem. Ott vannak a melegek, akik szintén genetikailag ilyenek, ugyanúgy mint a fogyatékosok, az én logikám ebből arra következtet, hogy miért ne lehetne betegség? Persze, nem lehet gyógyítani, ugyanúgy, ahogy a fogyatékosokat sem lehet... Egyébként a nagy gaypride-ról annyit, hogy milyen az már, hogy az 5 éves gyerekemmel megyek fagyizni, és két meleg smárol az úton? Hogy magyarázom ezt meg neki? Szerencsétlen gyerek világrendje teljesen felborul, és csak megzavarodik.
Mellesleg ennyi erővel én is felvonulok, mert hetero vagyok. Nálunk miért nincs hetero pride?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
13.49,
Mert itt Magyarországon az az általános, hogy azonos nemű párok csókolóznak az utcán? Te tényleg láttál már ilyet? Mert én ilyet max szórakozóhelyen vagy az éjszakai buszon láttam. Még egymás kezét se nagyon fogják meg. Érdekes, Madridban mindezt megcsinálják a melegek és ott nem kárognak a szülők, hogy de mi lesz a gyerekem lelki világával. Magyarországon olyat viszont nap mint nap láthatsz, hogy hetero párok már-már szexelnek a buszon, mozgólépcsőn vagy a parkban. Ja és Budapesten nem melegpornót szoktak fényes nappal az utcán forgatni...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
höhö :)
lelki világ: ne verd meg, és nem lesz baja a lelkének :)
meg nem biztos hogy fagyizni kéne vinni a gyereket :/ ki tudja.. lehet hogy nem fog ízleni neki a fagylalt. vagy ne adja az ég, láthat egy elpusztult madarat az úttesten. tele van ám fenyegetéssel ez a világ :/
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Igen, kérem szépen, láttam már homokosokat smárolni a parkban. Lehet, hogy homofób vagyok, de kirázott a hideg, elkapott a hányinger és kivert a víz. Az megint egy más dolog, amikor fiatal párok csókolóznak (a majdnemszex az egy más dolog, a rendőrök és közterület-felügyelők hiányából fakad - próbálj meg rámászni a nődre/pasidra Angliában közterületen, egyből repül a gumibot a s*ggedbe), hiszen az normális, a természet velejárója. Sőt, ha ilyet lát egy gyerek, ebből fakadóan meg lehet kezdeni a nemi felvilágosítást, tudjátok lulu a virágoskertbe, vagy a méhecske beporozza a virágot... De a melegeknél mit mondasz? A méhecske beporozza a méhecskét, vagy Charlie és a csokigyár? Abban igazad van, hogy pornóforgatás nappal az utcán, az olyat én is agyonlőném... Bocsánat, agyhelyen.
Aczél: oké, most gúnyolódunk meg nevetünk ezen. Szerintem a halott madár természetes, de a melegek valahogy nekem nem. Mint írtam, lehet hogy homofób vagyok, és kövezzetek meg olyan titulusokkal hogy náci, gyűlölködő, haragszító, de akkor se tudom felfogni hogy ez az egész hogyan működik. Nem, nem és nem... Melleslg verekedni nem szokásom, szerintem azzal akármilyen helyzetet (nem csak gyereknevelést) csak még jobban elvadítunk. Ja, és az olyan gyereknek, akinek nem ízlik a fagylalt... Nos, eléggé elb*szott gyerekkora lehet :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
jól beszélsz :)
nem hiszem hogy meg kéne kövezni, nem tudom kinek szokása..
hát.. a gyerek tanulja meg hogy ilyen is van. mint ahogy azt is meg kell tanulnia hogy olyan is van hogy bántani akarhatják.
mert mint irónikusan írtam, kegyetlen világ a miénk, és pont ezt komolyan is lehet venni. sok jó és rosszabb inger ér egy gyermeket, meg kell tanítani rá hogy minek tulajdonítson jelentőséget, és mire ne figyeljen.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"Angliában közterületen, egyből repül a gumibot a s*ggedbe), hiszen az normális, a természet velejárója."
Lol ezt tuti hasraütésből írtad. Jártál már pl. Brightonban? Olyan az a város mintha egész évben melegfelvonulás lenne. Minden kávézó ablakán ott a matrica, hogy melegbarát hely, egymást érik a travi varieték, minden harmadik ablakban ott a szivárványos zászló...
"De a melegeknél mit mondasz?"
Lehet, hogy nem méhecskés baromságokkal kéne hülyíteni a gyereket? nem szefós az a gyerek, megérti, hogy az a két ember szereti egymást ezért puszilkodnak. El lehet neki magyarázni a biológiát kicsit leegyszerűsítve. Lehet, ha a szülők nem a méhecskékkel jönnének, akkor nem lenne agónnyi abortusz 13-14 éveseknél. Amiatt mert prűd, vagy érdemes hülyét csinálni a gyerekből?
" Szerintem a halott madár természetes, de a melegek valahogy nekem nem"
A melegség természetes jelenség. Megalálható az állatvilágban, pl a zsiráfok, denevérek, pingvinek esetében különösen gyakori.
"Ja, és az olyan gyereknek, akinek nem ízlik a fagylalt... Nos, eléggé elb*szott gyerekkora lehet :)"
Nem, csak más ízeket szeret mint te. Tudod, van akinek a tökfőzelék a kedvence, van akinek meg a spenót... Akkor most melyiknek volt elb*szott gyerekkora? XP
" De azért az sok amikor férfiak beöltöznek nőnek és nagy színes boákban ott vonaglanak. "
Miért lenne sok? Azt mondják, egyenlőség van a nemek között. Mégis, ha egy nő felvesz egy férfi ruhát, elmész mellette az utcán. Ha egy férfi vesz fel egy nőit, azt megverik. Tudod miért?
Miért szégyen egy férfi számára nőnek lenni? És egyáltalán, miért szégyen nőnek lenni? Mi bajod van neked a társadalom felével? Nem értem a logikát.
Ez csak egy darab anyag. Nem látszik ki semmilyen intim testrésze, a strandon ennél még többet is láthatsz...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
ezt olvasva tényleg hagynám a konvenciókat a *csába.
nekem tetszik az érvelés.
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!