Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy éltétek meg a párotokkal a szexet mikor jött a baba?
Mi éltünk a férjemmel házaséletet a terhességem alatt. Jó volt, kívánósabb voltam, bár a vége felé leszűkült 1 pozícióra :)
Férjem aggódott, de kikértük az orvos véleményét. Ő azt mondta lehet, szerencsére :)
Szülés követően kivártuk a 6hetet,aztán olyan volt, mint az első együttlétünk. Nagyon gyengéd, nagyon izgalmas.
Most, hogy szoptatom a lányunk, most is van szex, bár én nem kívánom annyira. De gondolom, ez változni fog
Szia!
Én is ezen gondolkodtam, hogy feltegyem-e ezt a kérdést. Már el van 7 hónapja bőven, hogy szültem, először 5 hét után feküdtünk le először. Picit fájt, de utána valami hihetetlen jó volt. Ezek után, nem tudom miért, ez lecsökkent heti egyszeri alkalomra, és nem is igazán kívánom a páromat, de bele-bele megyek, mert tudom, hogy neki szüksége van rá. Lehet a fáradtság miatt, vagy nem tudom, de a gyerkőc ígyis 12 órákat alszik, 6-7 körül szokott kelni, csak egyszerűen az alvást sokkal jobban igénylem. Nem tudom, hogy mikor lesz ennek vége, vagy nem tudom, mert mi terhesség alatt nagyon sokat szexeltünk, még szülés előtti napon is. Előtte is volt, hogy napi 3-szor is megkívántuk egymást... :( Nem akartam panaszkodni, csak na. Jah a szülésnél bent volt az apa is, látott mindent, de nem "fogta" fel olyan drasztikusan, eszébe se jutott volna, hogy ezért ne kívánjon..
Mindkét terhességem alatt éltünk nemi életet, a vége felé persze kicsit kényelmetlen volt! Szülés után féltem a dologtól, mert elég fájdalmas élmény volt a gátvarrás, de aztán a párom nagyon türelmesen, kedvesen kezdte a dolgot visszaterelni a régi kerékvágásba!Sikerült is neki, szerencsére, mert miután rájöttem, hogy nem fáj, hancúrozhattunk, mint előtte!
Az első gyereknél nem volt velem a párom, a másodiknál már igen! Ma is sajnálom, hogy nem lehetett ott mindkét alkalommal! Jól bírta a "gyűrődést" és nem undorodott utána tőlem, vagy a velem való együttléttől, mint azt hallottam pár nőtől!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!