Kezdőoldal » Szexualitás » Egyéb kérdések » Mindez csak a szex hiánya...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mindez csak a szex hiánya miatt van?

Figyelt kérdés
20F vagyok és csupán az első barátnőm jegyezhetem, kb 1 éve beszélgetünk, de már olyan 7-8 hónapja érzek iránta vonzalmat. Ő is tudta ezt, én is, míg aztán szerelem nem lett belőle, de csók csupán két hónapja volt először. Úgy tartják, hogy egy fiú egy idő után "közömbös" lesz a lányhoz, arra értve, hogy nem izgatja fel annyira. Mi még nem szeretkeztünk, de eléggé messze mentünk, ha úgy vesszük, aludtunk már együtt, volt heves test-, mellcsókolás, de eleinte nem volt baj. Elvileg most sincs, csak annyi, hogy túl könnyen felizgat, akár egy csóktól is feláll, aztán egy hosszabbtól már az alsóm is benedvesedik, most nemrég pedig már volt, hogy el is mentem, ha az ő keze is járt lentebb, de nem feltétlen a hímvesszőmön. Ezt csak a szex oldaná meg, vagy ilyen beállítottságú vagyok? Mert ilyen körülmények között ha szexre kerülne a sor fél perc alatt elmennék, ha nem hamarabb. Mi erre a megoldás? Várok tapasztalatokat, tanácsokat. Köszi
2011. márc. 19. 17:45
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:

Én barátommal egy éve vagyunk együtt, úgyhogy annyira új barátnőnek sem számíthatok:) De a mai napig feláll neki egy apró szájra puszitól is, a hevesebb csókoknál meg teljesen kemény lesz. Mi mindig azt csináljuk, hogy első 2 menetet ruhában(nem engedi se a kézi se az orális kényeztetést), mindig úgy, hogy izgassam közben a nemi szervét a fenekemmel elég neki 1-2perc. A harmadik menet már lassabban megy akkor bírja 15-20ercig is. Lassan tanul a drága, de azért még mindig elég gyors. Főleg az első 2 menetnél.

így ti is próbáljátok ki, hogy az első 1-2 menetet csak kézzel-szájjal csináljátok és utána történjen maga az aktus.

2011. márc. 24. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 anonim ***** válasza:
szerintem az is jó ötlet, hogy amikor érzed, hogy elmennél akkor állj le pár percre, vagy a későbbiekben gondolj valami teljesen másra(semleges dolgokra). ez általában be szokott jönni.
2011. márc. 24. 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 anonim ***** válasza:

szia, ez teljesen normális, ezért tértem át az első randik után boxerről a normál alsógatyára...idővel elmúlik, a lánynak meg csak imponáljon, hogy beindulsz rá


25/f

2011. márc. 24. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 anonim ***** válasza:

Nekem lányként nagyon imponálna, ha a barátom ennyitől elmenne! :)

DE

Nála (21,5 éves) pl. teljesen változó, hogy mennyire izgul fel, több, mint 3 éve vagyunk együtt, és van, hogy egyetlen csóktól feláll neki, és van, hogy attól sem, ha a melleimet csókolgatja...

Viszont Ő nem bír 2 menetet egymás után, mert egyrészt szörnyen érzékeny lesz a makkja és órákig nem lehet hozzányúlni, másrészt a kedve is alábbhagy miután egyszer már kielégült, szóval nem mindenkinek megy 2 menet (értsd: ejakuláció) egymás után...

Én inkább azt tudnám javasolni, hogy gyakorold masztizás közben, hogy mindig abbahagyod kicsit, mielőtt érzed, hogy elmennél, aztán folytatod- így megpróbálod minél hosszabbra nyújtani a dolgot. A barátomnak így sikerült a szex közbeni teljesítményt 5-10 percről 15-20ra növelni :)

20/L

2011. márc. 24. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!